Ügyeskedd: Tuniszi egyráhajtásos pálca

A kezdés pont olyan, mint az előző tuniszis bejegyzéseimben, így itt a közebébe csapunk.

A jobb széléről indulunk szokás szerint.

Egy láncszemmel indítjuk a sort.

Ráhajtunk, ...

...majd a függőleges szálba és a tőle balra lévő vízszintes szálba bökünk (lehet csak a függőlegesbe is).

Ráhajtunk ...

Majd áthúzzuk azon, amibe az előbb böktünk.

A horogtól nézve első két szem most a friss áthúzás és tőle jobbra a ráhajtás, ...

... hajtsunk a tűre, ...

... majd ezen a kettőn húzzuk át.

Így haladjunk tovább.

(Ráhajt, bök, ráhajt, áthúz, ráhajt, áthúz)

Visszafele a tuniszi alapöltésnél mutatott módon jövünk, először csak egy hurkon húzzuk át a ráhajtást, aztán kettesével, míg egy marad a tűn.

Ilyen ennek a pálcának a képe:

Évfüzér 22.

Hinnétek, hogy egy pihe nem sok, annyit nem láttunk még idén? Szegény ember vízzel főz, mentén megalkottuk a Havatlan ember fonallal épít bölcsességet. Igen-igen, a mai menü:

Hóember

Mielőtt még idemesélnék ajánlok egy könyvet, ami tele van hóemberrel:

Hó, hó, hóember

Füzesi Zsuzsa rajzaival

Fésűs Éva

A kíváncsi hóember

Mielőtt az öreg Tél elindult a földre, alig győzte összeszedni sokféle cókmókját. Jól megtömte a batyuját hópihével, a zsebeit jégvirággal, és magára aggatta a jégcsapokat. Azután akkorát tüsszentett, hogy az összes száraz falevél, ami még utolsó erejével az ágakba kapaszkodott, lepotyogott, és másnap hajnalra deres lett a határ. - No, indulás! – mondta, maga köré parancsolva füttyös szélfiait és unokáit, a zömök kis hóembereket.. – tudja-e mindenki a kötelességét? … Ti, fiúk, fújjatok, ahogy csak bírjátok szusszal! Kalapot, ernyőt, háztetőcserepet! - Ó, de pompás lesz! – fickándoztak a szélfiúk. – Tavasz óta folyton aludniuk kellett, de most minden kéménylyukba belefújunk, minden kabát alá bebújunk! - Pirosra csípem a bácsik orrát! – kacagott a legfiatalabb, és máris előreszaladt, hogy megelőzze a többieket. Az öreg Tél napfényesett mosolyodott, de aztán gyorsan összevonta zúzmarás szemöldökét, és a hóemberkékhez fordult, akik illedelmesen sorakoztak fel mögötte, rossz söprűnyelekkel, fazék-kalapokban. - Vigyázzatok! – intett őket a Tél. – Napra ne menjetek, minden kályhát kerüljetek, még a gesztenyesütő néniket is! - Igenis nagypapa! – felelték a hóemberkék, és elindultak, hogy vidámságot hozzanak a télbe. Csak a legutolsó, aki a sor végén ballagott, tekingetett minduntalan hátra. - Mindjárt elveszted a sárgarépa orrodat! – ütötte hátba fagyos kezével az öreg Tél. – Előre nézz, és fogadj szót, mint a többiek! Megszeppent a hóemberke, gyorsan útnak eredt, és árnyas helyet keresett magának egy óvodakertben. Nagyon tetszett neki, amikor a cinegék megcsodálták, a verebek körülrepdesték – hát még amikor a csillogó szemű gyerekek rátaláltak! - Nincs szebb dolog, mint a hóemberség! – ropogtatta meg büszkén a derekát, és örült a fagynak, amitől erősnek érezte magát. - Kár-kár! –rikácsolt rá egy fekete varjú a kopasz fáról. – Kár, mert szebb a nyár, meg a tavasz! - Tévedsz, varjú! – felelte a hóemberke. – Nem lehet szép, mert akkor nincs se jégvirág, se hólabda, és nem korcsolyázhatnak a gyerekek. - De szednek igazi virágot, és piros labdát gurítanak a zöldellő réten! Kár-kár, hogy ilyen buta kis hófejed van, és mit sem tudsz a tavaszról, csak a télről! A hóemberke répaorra kihegyesedett haragjában, és meglóbálta a söprűjét: -Te vagy buta, mert összevissza károgsz, ahelyett, hogy megmutatnád nekem azt a híres, nevezetes tavaszt! A varjú ugrált a kopár ágon, úgy nevetett: - Nem lehet megmutatni, te oktondi! Csak akkor láthatod, ha elébe mégy. Ott szokott jönni a patakpart déli oldalán, hóvirággal, ibolyával! - Sajnos, én nem mehetek el innen, mert abból nagy baj lehet – felelte a hóemberke. - Ki mondta? - Nagyapám, a Tél. - Kár!... Kár, hogy az öregek mindig aggodalmaskodnak! Még nagyobb kár hallgatni rájuk! - Honnan tudod, hogy nincs igazuk? – kérdezte a hóemberke, de válasz helyett a varjú elrepült, mint aki nem tartja érdemesnek a további károgást. Csakhogy a kis hóemberben már felébredt az emésztő kíváncsiság. Meg a hiúság! Nem akármilyen hóember lenne az, aki látta a tavaszt. És milyen jól állhatna fekete széngombjaihoz egy ibolyacsokor! Igaz, az öreg Tél szigorúan megtiltotta, hogy elhagyják a helyüket, de most nem néz ide, mert sok dolga akadt a zúzmarával. Mégis várt másnap reggelig, s amikor még alig pirkadt, söprűnyelére támaszkodva elindult a patakparton felfelé. Kíváncsian csillogó szénszemével fürkészte az utat. Amerre ment, egyre kevesebb lett a hó, már alig bírt csoszogni. Egyszer csak megpattant a patak jégkérge. - Már itt lehet közel! –ujjongott a hóemberke -, mindjárt megpillantom! Furcsa melegség árasztotta el a belsejét. - Érdekes! – gondolta, amikor az első hóvirágra nézett, és kicsordult a könnye -, sose hittem volna, hogy így ellágyulok! Kövér kis hómancsával törölgetni kezdte az arcát. És akkor, az egyik fordulóban, egy nedves derekú fűzfa mögött felragyogott valami. Napsugárküllős hintaján megjelent a tavasz! Szórta, szórta az ibolyát, mosolygott kék szemével. Rámosolygott a hóemberre is, aki azonban a nagy ragyogástól alig látott, csak elejtette a söprűjét zavarában, és földig hajolt egy ibolyáért. De ugyanakkor pici roppanás hallatszott a belsejében, és nem tudott többé fölegyenesedni. Nagyon megijedt!... Fogyni kezdett, és mintha az orra is inogna. A gyönyörű sárgarépa orra! - Tél nagyapó! Hol vagy? – sírta el magát patakzó könnyekkel. – Segíts rajtam, mert valami szörnyű nagy baj fenyeget! Az öreg Tél már éppen cihelődött hazafelé, és csendet parancsolt a szélfiúknak, de a legfiatalabb most is futkosott, és elvitte hozzá a hóemberke hangját. Az öreg Tél haragjában nagyot fújt, s úgy ledobta hópihés zsákját, hogy annak kirepedt az oldala. Újra kavarogni kezdett a hó, megdermedtek a csöpögő jégcsapok az ereszen. Szegény tavasz tündér visszafordította a hintaját, arra sem volt ideje, hogy a virágait gyorsan összeszedje. Az öreg Tél végigviharzott a patakparton és fagyosan mordult rá a kíváncsi hóemberre: - Haszontalan kölyök! Mit csináltál? A hóemberke a fagytól ismét megerősödött, kihúzta a derekát, csak a feje billent bűnbánóan előre. - Drága Tél nagyapó – mondta - , nagyon kíváncsi voltam a tavaszra, de máskor nem csavargok el. Csak most az egyszer visszamehessek Télországba! - Látod, látod – dorgált az öreg Tél – jégcsap meg hólabda való a hóember-kézbe nem ibolya! Ez a szegényke is megfagyott a te hasztalanságod miatt. És valóban: a hóember egy lehorgasztott szirmú, fagyott ibolyát tartott a kezében. Emiatt nagyon elszomorodott, és szerette volna felébreszteni a dermedt kis virágot, de hogyan? Akkor egyszer csak egy barátcinege röppent a vállára. - Add a csőrömbe! Ide! Ide! – biztatta. – Majd én elviszem a tavasz tündérnek, hogy meleg leheletével újra életre keltse. - Köszönöm cinege! – hálálkodott a hóemberke. – És ha feléled, mondd meg neki, hogy nem akartam… - Elhiszem, elhiszem! – csacsogott a cinege, és az öreg Tél is elhitte. Sőt…én is elhiszem, mert az ilyesmi a legjobb hóemberkével is előfordul -, de aztán soha többé ne hallgass az ostoba varjúkárogásra.

Dokumentumok

A kezembe akadtak régi iskolai dolgok, két érdekességet mesélek el belőlük.

Ha a nagy rábukkanás előtt megkérdeztétek volna, hogy volt-e valaha 4-es a magatartásom simán azt mondtam volna, hogy nekeeem??? Tipikus jó gyerek voltam, udvarias, segítőkész, minden szervezésben részt vettem ... Na jó elkövettem ezt azt, de egyikre sem derült fény. :o) Erre mit olvasok az ellenőrzőmben? Magatartás: jó. Hö? Gyorsan hátralapozok, semmi megrovás, (olyanom aztán tényleg nem volt) félévig "csak" két dicséret van beírva. Biztos ez volt az oka, alul teljesítettem. :)

A másik, ami meglepetést okozott az, amit egészségügyi törzslapomban láttam. Míg én 11 évesen és 4 hónaposan 137 cm voltam Szívem Csücske már most 154 cm, amikor 10 éves és 11 hónapos. Menet közben aztán valahol én is megnőttem, mert csak elértem a 174 cm-t, de 14 évesen még csak 150 cm voltam.

És most, hogy erről mesélek, jut eszembe, hogy hiába hagytam el magasságban a legtöbb osztálytársamat, 6 évig megmaradt nekem a tornasor legvége. Felháborító! Hát nem? :D

Görög istenek, falitábla

A történelemkönyvben szereplő istenekről akartunk valami összefoglalós emlékeztetős dolgot készíteni. Amolyan családfásra vettük a figurát, de így bele kellett vennünk olyanokat is, akik a könyvben nem szerepelnek. Erre megkülönböztetésül azt eszeltük ki, hogy róluk nem kép kerül a tasakra, csak a nevük.

Kis tasakokra nyomtattuk az Istenek képét, majd családiasan elrendeztük őket.

Bonifác is ki akarta természetesen bogarászni, hogy ne akarta volna...

A kis tasakokba belekerült, hogy ki minek az istene, plusz az, hogy mely történetben találkozhatunk vele.

Íme a csálén fotózott végeredmény: 

Rajzra

Rajzból az egyik feladat az volt, hogy  mezopotámiai kultúrához kapcsolódóan alkosson Tízéves. Lapozgattuk a tankönyvet, hogy mégis miket mutat be, de igazából elég ijesztő volt a művészetük. Mivel késő este jutott erre idő, nehogy rosszat álmodjon, meg egyébként is, valami szolidabb dolgot akartam neki javasolni.

Így esett az Istár-kapu egyik oroszlánjára a választás.

A színei élőben szebbek, csak a vacak lámpafény és vaku megfakította.

Ügyeskedd, Tuniszi csipkeminta

Mivel nincs megfelelő vastagságú tuniszi tűm, hát csináltam magamnak.

Be kell vallanom, Papa szavaival élve ez a gyöngy rá maskara, mert enélkül is jó, de mikor máskor maskarázzak, mint farsangkor. Hát nem?

A kezdő szemszám 3 x valamennyi + 2

A tűhosszúságát maximálisan kihasználva ez most 3 x 4 + 2 azaz 14 

A tűtől számított 2. szemtől ...

... szedjük fel a hurkokat a már mutatott módon. Ártani nem árt egy gyors számlálás, 14 hurok van-e a tűn.

Jobbra haladó rész:

2 lsz

Ráhajtás, majd összesen 4 hurkon húzzuk át.

Így néz ki ekkor:

2 lsz

 

Majd újra 4 hurkon húzzuk át.

Akkor dolgozunk jól, ha az utolsó 4-es áthúzás után 2 hurok marad a tűn.

Ekkor 1 lsz.

Majd ráhajtás és áthúzzuk a 2 hurkon.

Balra haladó rész, a hurkok felszedése:

Az első hurkot az utolsó lsz-ből szedjük fel, 

A következőt abból, amiben összefut a kis legyező.

Majd a két legyező közötti 2 lsz-ből.

A legyező tetejéből.

Így (a legyezők tetejéből húzunk fel hurkot 1-1 hurkot és a legyezők közti 2-2 lszből, de ne feledjük a széleken lévő 1-1 lsz-se) eljutunk a végéig.

A bal szélén húzzuk fel a szélszemet.

Nem árt egy gyors ellenőrzés megvan-e mind a 14 hurkunk.

Vissza pedig a fent leírt jobbra haladással kell.

Leláncolás:

Felhúzom a 2. hurkot ...

... áthúzom az 1. hurkon.

Felhúzom a 3. hurkot ...

... áthúzom a 2. hurkon.

stb

Így néz ki a hátulja:

 

Így meg a hosszabbja:

Évfüzér 21.

A hétre esik Vince napja, amikor is jól meg kell lessük a jégcsapokat, ugyanis annak hosszából következtethetünk a kukorica termésre. mit ne mondjak, nem állunk jól...

Mindenesetre az évfüzérre egy tisztességes jégcsap kerül, biztos, ami biztos.

Kovács András Ferenc

Csillagcsengő

Jégcsap csendül, jégcsap cseng -

csillagcsengő égen leng.

Jégcsap csücskén csüngő nesz -

csilló neszből csengés lesz.

Jégcsap csücskén fény csendül -

égen csüngő szél lendül...

Jégcsap csörren, csilló csend -

csokros csillagcsengő cseng.

Ügyeskedd, Tuniszi gyöngyöltés (fordított)

Most vettem észre, hogy nem jó változatot élesítettem múlt héten.

ójajójajójaj

Ugyanúgy kezdjük, mint az alapöltésnél.

A kezdősor

Ebbe a hurokba kezdjünk bökni

A fonalat hozzuk a munka elé, ...

... így bökjünk a függőleges szálba.

Vezessük a munka és a tű közé a fonalat, ...

... hajtsunk rá, majd húzzuk át.

Így haladjunk végig a szélszemig. Most azon is így húztam át próbának, hát nem tetszik...

A szélszemmel szerintem szebb úgy dolgozni, mint a fent linkelt alapöltésnél.

Visszafele a már mutatott módon haladunk, ráhajtunk, majd először csak egy hurkon húzzuk át a ráhajtást, onnantól kezdve pedig kettesével szedjük le.

Így néz ki ez az öltés: