Oldalak

2010. november 28., vasárnap

Egyensúlyozó tölcsér

Virágnál láttam először, mint „olvasó kuckót”. Majd később újra szóba került, és akkor már a neve is kiderült. Egyre biztosabb voltam benne, hogy szeretnék ilyet Zs.-nek a fa alá. Amikor Virágnál egy kommentben Csillus írt egy linket, ahol jelenleg akciós, akcióba lendültem én is :)




Amikor élőben megláttam, jöttem rá, hogy ezt biztos nem tudom karácsonyig rejtegetni, így Zs. megkapta.

 A hagyományos felhasználási módon kívül, kipróbálta ő is „olvasó kuckónak” (ahogy Mesitől és Somától látta). Meg is jegyezte mennyivel jobb benne heverészni, mint a billenő rácshintában.

Valamint beindította a fantáziáját: átváltozott már tölcsérteknőssé, tölcsérkaticává és tölcsérgombává is.

Ha kérdeznétek, természetesen tagadnám, hogy én is kipróbáltam és jól szórakoztam ;-P

Én is csak ajánlani tudom mindenkinek!

7 megjegyzés:

  1. A tölcsérteknőst, és társait szándékosan nem reklámoztam. :))) De úgy látom, hiába rejtegettem...erre úgyis rájön minden gyerek. :)))
    Nem felejtettem ám a választ, amit ígértem, csak egy kis nyugi kell hozzá. :)

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy akad dolgod bőven, mert én egy gyerekkel is gyakran azt se tudom fiú vagy lány vagyok e estére:)

    Tölcsér:

    Először elbújt alá én meg azt hittem csak a szoba közepén hagyta. Mentem elrakni, hogy fel tudjak porszívozni, ekkor egy: "Kukk anya!" ... Ez is csak utólag jó vicc :)
    És szült egy új szabályt: tölcsért csak felfordítva tárolunk :P

    VálaszTörlés
  3. Szeretném megkérdezni, hány éves korig használhatják a gyerekek és mekkora a hely szükséglete! (Van valami limit: testsúly vagy magasság. )Szívesen vásárolnék az iskolának csak át kell gondolnom, hol tudnák használni a gyerekek! E.

    VálaszTörlés
  4. Nem volt hozzá semmi papír, de én ismerek egy anyukát ;o), aki pehelysúlyban már nem boxolhatna, átlag felnőtt női magassággal bír, és szemmel láthatóan jól érezte magát benne úgy, hogy a tölcsér sem szenvedett sérülést.

    Ha érted mire gondlok :D

    VálaszTörlés
  5. Ja és a méret 80 cm átmérőjű és 60 cm magas.

    VálaszTörlés
  6. Gyanítom, hogy közös ismerősünk az illető! Elrendelte Advent-falvában a nyomozást, a csinos hölgy pisze orra miatt? Ismerem az ilyen típusú anya féléket! :O) Hol és mennyiért beszerezhető eme óriás méretű fagyi tölcsér? E.

    VálaszTörlés
  7. Igen, a nyomozás folyamatban van a Krónika következő számában beszámoló is lesz róla. :)

    http://www.horzrt.hu/lista.php?page=2&fcs=&ef=termekek&kereses=&newness=&ef2=&discount_product=&tmi=170

    Iskolákat és magánszemélyeket is kiszolgálnak. Itt 11.650 Ft a tölcsér, mindenütt másutt 14.990 Ft volt. (Már, ahol én néztem)

    VálaszTörlés