Műsoros est

Zs. átírta az eredeti történetet, mert Szerb György Olgeborge kapitánya megihlette. Ez egy kivonat, mert Zs. igencsak bőbeszédű teremtés. Én meg nem tudok gyorsírni. Diktafonom meg nincs :).

Az előadás előtt hajtogat egy papírhajót, amit pirosra pingál.

Miután kész a kellék és a nézőközönség is egybegyűlt, a levegőben maga előtt úsztatja a „szép piros hajót” és dalra fakad:

Úszik a tengerek árján

egy szép piros hajó.

Örökké utazni rajta,

hajózni volna jó.

A kapitány ezer éves,

pipája füstje szúr.

A neve finom, és kényes,

ő Olgeborge úr!

Igen ám, de egy napon Olgeborge kapitány szörnyű viharba keveredett. A „szép piros hajó” hánykolódott jobb-balra, előre-hátra. Borzalmas volt. Ó, jaj! A szakadatlan hánykolódásban leszakadt a hajó orra.

„Aggodalomra semmi ok!” Nyugtatta meg Olgebogre kapitány a legénységet. Voltam már nagyobb kutyaszorítóban is. A legénység megnyugodott, mert látták, hogy a kapitány valóban kézben tartja a dolgokat.

A nyugalmuk azonban egy lélegzetvételnyi idő alatt szertefoszlott, amikor a hajó farka egy zátonyon ragadt.

„A hajónak se eleje, se vége. Ez már ugyancsak gond!” Zúgolódtak a matrózok, de Olgeborge kapitány csak kacagott, és eregette pipájának szúrós füstjét.

A füst azonban, a kacagással együtt, a torkán akadt még neki is, amikor a fővitorlájától is megvált a hajó, miután átcsapott felette egy több emeletnyi hullám.

A hajó egy lakatlan szigeten sodródott partra. A legénység magmaradt tagja csak siránkoztak, míg Olgeborge kapitány körüljárta a hajóját, hogy mi maradt belőle. Majd kacagni kezdett, mert Olgaborge kapitány sohasem csügged. A matrózok azonban megijedtek, hogy agyára ment a „szép piros hajó” elvesztése. De nem! Csak eszébe jutott, hogy minden rosszban van valami jó!

Ha „szép piros hajó”-ja nincs is többé, van helyette egy nyári inge, ...

... és egy télire.