Ami a legfontosabb a tanuláshoz

Rengeteg anyag lelhető fel a témában, hogyan tanuljunk. Van, amitől borsódzik a hátam, mert egységesíteni akar, és szerintem nem is ezeken kellene, hogy legyen a hangsúly.

Anno a főiskolán, egy tantárgyat (még a nevére sem emlékszem) rosszul vettem fel, így csak az első órán vehettem részt, mégis belém égett az óra anyaga. Nagyon jó tanár tartotta, kérdésekkel vezetett végig a témán bennünket. Egyébként az én tanítási stílusom is ez, kérdezni, kérdezni, kérdezni… Maga jöjjön rá a gyerek, hisz azt jobban megjegyzi, mint azt, amit csak közölnek vele.

Az egyik kérdése az volt, hogy miért értelmetlen az oktatásban a minőségbiztosítás. Na ez az?! Miért is? Mert a gyerekek, mint alapanyag, teljesen különbözőek, nem lehet belőlük ugyanúgy, ugyanazt, egy adott leírás alapján kihozni. Éppen ezért nem szeretem a tuti biztos módszereket. Mert olyan nincs a tanulásban. Vannak széles körben bevált, jó tipp, stb, de tuti?

Szerintem amúgy nem az előre kidolgozott tanulási módszerek a legfontosabbak, előtte van még egy igazán lényeges dolog, amit a szülőnek kell a gyerekébe plántálni, az első közös pillanatoktól: „Miért ne menne nekem?” Ennek része az is, hogy „Miért lenne az baj, ha nem jön össze elsőre?” Ennek nevelése kapcsán jött az a gondolatom, amit gyakran mondogattam Tízévesnek, ma már csak ritkán jön elő, mert a személyisége részévé vált, annyit mondogattam neki: Nem az a baj, ha hibázol, hanem az, ha meg sem próbálod kijavítani. Ebben az is benne van, hogy van, amit nem lehet kijavítani, de elengedheti a dolgot, mert megpróbálta.

Ha ezt a magabiztosságot megadjuk gyermekeinknek, a tanulási módszerek jönnek magunktól, mert meglesz a bátorsága a kísérletezéshez, neki hogy a legjobb. Ennél pöpecebb ajándékot pedig nem is adhatnánk neki suli kezdő ajándéknak, akár otthon, akár iskolában tanul. Meg egyáltalán, későbbi nagybetűs élethez.