Oldalak

Címkék

5.-ben (2) 6. osztály (2) ajándék (10) ajánló (39) algoritmus (3) állandó madarak (6) állati (18) angol (10) anyák napja (3) az úgy volt... (73) befőzés (1) bibliai (1) biológia (1) buék (2) comenius logo (2) csere (14) cseréljünk (6) csináld magad (2) díj (1) egészség (1) egyéb piac (1) emlékhely (1) ének-zene (10) évfüzér (33) fabrika (112) farsang (5) feladvány (1) fizika (8) foglalkozások (3) fonalas (12) főnév (1) geometria (4) gyereknap (1) gyereknevelés (2) gyerekszáj (62) gyöngyszövés (1) hajtogatás (1) háztartástan (8) helyesírás (8) helyesírás füzet (1) hittan (9) hivatalos (3) hóember (7) hogy mik vannak (1) horgolt (41) hulladékból (13) humor (2) húsvét (6) idézet (1) igék (2) így tanulunk mi (2) informatika (13) irányok (2) írás (15) irodalom (4) j/ly (2) játék (17) játékpiac (4) jeles napok (51) karácsony (6) katica (1) kémia (2) kirándulás (1) kirigami (6) kísérlet (8) konzervgyár (2) Koppány mesék (1) kotta (11) köd (1) könyvajánló (9) környezetismeret (35) kötelező olvasmány (10) kötés (1) kötőgép (1) kötőkerék (6) közlekedés (3) közmondás (1) kresz (1) krónika (8) lapoc (1) lapozó (32) lapozó lépésről-lépésre (3) lapozó piac (17) lapozós hulladék (2) leírás (41) letöltés (1) letölthető (61) levélhullás (2) logika (2) madarak (1) magyar (7) matek (21) matematika (35) matka (22) méh (1) mese (12) Miért szeretem? (2) mikulás (2) minta (2) mókacagás (3) napirend (1) nemezelés (4) népdal (1) novella (13) nőnap (1) nyelvtan (17) nyúl (1) oktatótáblácska (2) olvasókönyv szülőknek (4) otthonoktatás (2) ősz (3) ötletkaptár (1) pálcikás szövő (1) paleo (2) programozás (2) rajz (9) recept (12) római számok (2) rovás (8) saját minta (15) sapka minta (1) suliváró (4) szív (2) szófajok (5) szorzás (12) szótárlap (2) szövés (1) találós (5) tanulda (18) tavasz (1) technika (33) tél (4) természetismeret (7) tervbevéve (1) tipp (5) tollbamondás (1) töri (2) törtek (3) történelem (1) tréfa (2) tuti (1) udvari játékok (4) ügeskedd (2) ügyeskedd (70) varázsfazék (5) váróban (5) varrás (3) vers (47) versek (4) verstanulás (2) vicc (2) virág (1) vizsga (4)

FONTOS!

Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!

2011. november 27., vasárnap

Advent első vasárnapjára

Lucy Maud Montgomery
Clorinda ajándékai

- Karácsony előtt két héttel rettenetes dolog szegénynek lenni! - sóhajtotta tizenhét éve minden gyászával Clorinda.
Emmy néni elmosolyodott. Hatvanéves volt, és ha nem az ágyában feküdt, akkor a kanapén vagy egy kerekesszékben ült, mégsem hallotta senki sóhajtozni.
- Feltételezem, hogy olyankor tényleg rosszabb, mint más­kor - ismerte el.
Emmy néninek ez volt az egyik legcsodálatosabb tulajdon­sága: mindenkivel együtt érzett és mindenkit megértett.
- Idén ráadásul még rosszabb. Egyetlen fillérem sincs - foly­tatta bánatosan Clorinda. - A nyári lázas betegségem és az orvosi számlák minden tartalékomat felemésztették. Egyetlen kará­csonyi ajándékot sem tudok venni. Pedig úgy szerettem volna néhány aprósággal meglepni a szívemnek legkedvesebbeket. De nem tehetem... ez az utálatos, a gyűlöletes igazság!
És Clorinda ismét felsóhajtott.
- Nemcsak olyan ajándékot adhatunk, amik pénzért kaphatók - jegyezte meg csöndesen Emmy néni -, és talán nem is azok a legszebb ajándékok.
- Ó, tudom, hogy sokkal szebb olyasmit adni, amit az ember maga készített - helyeselt Clorinda -, de a kézimunkához való anyagok is sokba kerülnek. Az ilyesféle ajándék legalább annyi­ra elérhetetlen számomra, mint a többi.
- Én nem ilyesmire gondoltam - mondta Emmy néni.
- Akkor hát mire? - értetlenkedett Clorinda. Emmy néni elmosolyodott.
- Javaslom, találd ki, mire gondolhattam - ajánlotta. - Többet ér, mintha én magyaráznám el. Egyébként sem hiszem, hogy el tudnám magyarázni. Inkább egy gyönyörű vers csodaszép sorával illusztrálnám: „Az ajándék üres az ajándékozó nélkül".
- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy „az ajándékozó üres az ajándék nélkül" - fintorodott el Clorinda. - És én most pontosan ebben a helyzetben vagyok. Nos, csak azt remélem, hogy jö­vő karácsonykor nem leszek ilyen pénztelen. Februártól Mr. Callender murraybridge-i üzletében fogok dolgozni. Tudja, állást ajánlott.
- Nem hiányzol majd a nagynénédnek? - kérdezte komolyan Emmy néni.
Clorinda elpirult. Emmy néni hangjából olyasmi csendült ki, ami felkavarta a lelkét.
- Gondolom, igen - felelte sietve. - De hamar megszokja, ebben biztos vagyok. És tudja, szombat esténként mindig haza­jövök majd. Rettenetesen elegem van a szegénységből, Emmy néni, és most, hogy magamnak kereshetek egy kis pénzt, meg akarom ragadni az alkalmat. Emellett még Mary néninek is segít­hetek! Heti négy dollárt fogok keresni.
- Azt hiszem, sokkal inkább a társaságodra van szüksége, mint a fizetésedre - jegyezte meg Emmy néni. - De természetesen te döntesz, kedvesem. Tudom jól, milyen nehéz a szegénység. Én is az vagyok.
- Méghogy maga szegény! - csókolta meg Clorinda. - Hisz nem ismerek magánál gazdagabbat - gazdag a szeretetben, a jóságban és az elégedettségben.
- Ahogy te is, kedvesem... bővelkedsz fiatalságban és egész­ségben és becsvágyban. Hát nem örülsz nekik?
- Dehogynem - nevetett Clorinda. - Csak sajnos a karácsonyi ajándékokat nem ilyesmiért adják.
- Próbáltad-e valaha is a kincseidből előteremteni ezeket?
- kérdezte Emmy néni. - Ha elgondolkodsz az előbbi felveté­semen, gondolkodj el ezen is, Clorinda.
- Nos, búcsúznom kell, és haza kell rohannom. Máris jobb a kedvem; ön mindenkit felvidít, Emmy néni. Milyen szürke odakint a táj! De azért nagyon remélem, hamarosan leesik a hó. Ugye, milyen vidám lenne a fehér karácsony? Mindig olyan fakó barnák a decemberek.
Clorinda Emmy nénivel szemben, az út túloldalán, egy hatal­mas fűzfák mögött megbújó kis fehér házban lakott Mary néni­vel, aki az egyetlen rokona volt. Emmy néni valójában nem is volt a nagynénje. Clorinda amióta csak az eszét tudta, Mary nénivel élt.
Clorinda hazament. Felbaktatott a kis szobájába, ahol a hatal­mas csupasz fűzfabokrok rácsként csíkozták az ablakot. Gon­dolatai Emmy néni szavai körül forogtak, amelyeket a karácsonyi ajándékokról és az ajándékozásról mondott.
- Esküszöm, fogalmam sincs, mire célzott - tűnődött Clo­rinda. - Bárcsak kideríthetném! Hátha a segítségemre lenne. Olyan szívesen megajándékoznám legalább pár barátomat! Ott van Miss Mitchell... az idén olyan jó volt hozzám, annyit segített a tanulmányaimban. És Mrs. Martint Manitobában. Bár­csak küldhetnék neki valamit! Biztos magányos ott. És persze Emmy néniről sem feledkezhetek meg, és az út végén lakó szegény Kitty néniről, és természetesen Mary néniről, és Florence-ről sem, pedig ő igazán csúnyán bánt velem. Már sosem fogom ugyanazt a szeretetet táplálni iránta. De tavaly kará­csonykor ajándékot adott, és merő udvariasságból is illene viszo­noznom.
Clorinda hirtelen megdermedt. Eszébe villant, hogy ezt az utolsó gondolatot igazán nem szerette volna Emmy néni előtt kiejteni a száján. Akkor hát valami rossz van benne! Már régen rájött, hogy ha valamiről úgy érzi, hogy nem mondhatja el Emmy néninek, akkor abban sántít valami. Így aztán gyorsan el is hes­segette magától a gondolatot.
Csaknem négy napon és három éjszakán át rágódott Emmy néni megjegyzésének rejtélyén, aztán egyszer csak megvilágo­sodott előtte. Vagy ha nem is Emmy néni szavainak értelme, mindenesetre önmagában véve is egy jó gondolat volt, amelynek jelentése egyre tisztább és mélyebb lett, ahogy teltek a napok, bár eleinte kicsit ódzkodott a következtetésektől, amelyekre kényszerült.
- Megoldottam az idei karácsonyi ajándékozás gondját - újságolta Emmy néninek. - Végül is van mit adnom. Némelyik ajándékom igen sokba kerül, jobban mondva, adnom kell érte valamit, de a végén, ha megfizettem az árát, jobban járok, és gaz­dagabb leszek. Mr. Grierson ezt nevezné paradoxonnak, ugye? Majd karácsony napján mindent elmagyarázok.
Karácsony napján, ahogy ígérte, át is ment Emmy nénihez. Végül is fakóbarna karácsonyuk volt, mert nem havazott. De Clorinda nem bánta: a szíve úgy dalolt a boldogságtól, hogy úgy érezte, még soha ilyen gyönyörű karácsonya nem volt.
Mielőtt belépett volna a nappaliba, letette a konyhapadlóra a papírba csavart köteget. Emmy néni a kandalló tüze előtt fe­küdt a kanapén. Clorinda leült mellé.
- Azért jöttem, hogy mindent elmeséljek - kezdte. Emmy néni megpaskolta a kezet, amely az övébe simult.
- Az arckifejezésedből ítélve, kicsikém, kellemes lesz hallani és elmesélni is - jegyezte meg.
Clorinda bólintott.
- Napokig gondolkodtam azon, amit mondott... annyit törtem a fejemet, hogy a végén már szédültem! Aztán egy este hirtelen, különösebb fejtörés nélkül is rájöttem, és tudtam, hogy végül mégis adhatok majd ajándékot. Egy héten át minden nap valami újat ötlöttem ki. Némelyikről nem gondoltam, hogy valóban képes vagyok odaadni, de aztán rádöbbentem, mennyire önző vagyok. Ha kell, bármennyi pénzt hajlandó lettem volna kifi­zetni az ajándékokért, de ami az enyém volt, azt nem voltam képes odaadni. De ezen szerencsére túltettem magam, Emmy néni, és most elmondom, mit is adtam.
- Először is ott volt a tanárnőm, Miss Mitchell. Apa egyik köny­vével ajándékoztam meg. Tudja, nagyon sok könyve maradt rám, így az az egy igazán nem fog hiányozni. De ezt a könyvet mégis nagyon szerettem, és úgy éreztem, ez a szeretet emeli az ajándé­kom fényét. Illetve másodjára már így éreztem, mert eleinte arra gondoltam, hogy restellek majd Miss Mitchell elé állni egy kopott, régi könyvvel, amin meglátszik, hogy rengeteget forgatták, s amely tele van apa széljegyzeteivel. Féltem, mit gondol majd rólam, hogy ilyen ajándékot adok. És mégis úgy éreztem, jobb ajándék, mint valami új, mert ezt a régi könyvet apa is szerette, meg én is. Ezzel leptem meg, és ő megértett. Azt hiszem, nagy örömére volt az ajándék valódi jelentése. Azt mondta, olyan érzés, mintha valaki más életéből és szívéből kapott volna egy darabot.
- Aztán ismeri, ugye, Mrs. Martint... tavaly még Miss Hope volt, a kedves vasárnapi iskolai tanítónőm. Egy misszionárius­hoz ment feleségül, és nyugaton, egy kihalt vidéken élnek. Mrs. Martinnak levelet írtam; távolról sem hétköznapi levelet, de nem ám! Egy teljes napomba került, és látnia kellett volna a posta­mesternő szemét, hogy kidülledt a meglepetéstől, amikor postára adtam! Mindenről beszámoltam, ami az elutazása óta Greenvale-ben történt. Olyan friss hírekkel telinek, vidámnak és szere­tetteljesnek írtam meg, amilyennek csak bírtam. Beleírtam min­dent, ami derűs és mulatságos.
- Kitty néni volt a következő, akit megajándékoztam. Tudja, kiskoromban ő volt a dajkám, és nagyon szeret. De - nos, tudja, Emmy néni, restellem bevallani - finoman szólva sosem talál­tam különösebben szórakoztatónak a társaságát. Úgy örül, valahányszor felkeresem, de csak akkor megyek, ha nagyon muszáj. Süket, unalmas és buta. Elhatároztam, hogy egy teljes napot neki szánok. Tegnap fogtam a kötésemet, és egész nap ott ültem mellette, és csak beszéltem, beszéltem és beszéltem. Elmesél­tem az összes greenvale-i pletykát, és mindent, ami érdekelte. Olyan boldog és büszke volt; amikor elbúcsúztam, azt mondta, ezer éve nem érezte ilyen jól magát.
- Aztán ott van... nos, Florence. Tudja jól, Emmy néni, hogy tavalyig bizalmas jó barátnők voltunk. Aztán Florence egyszer elmesélt valamit Rose Watsonnak, amit kértem, hogy ne adjon tovább. Megtudtam, és nagyon megbántódtam. Képtelen vol­tam megbocsátani neki, és kereken megmondtam, hogy többé nem tekintem a barátnőmnek. Florence is bánatos volt, mert őszintén szeret, és kérte, hogy bocsássak meg neki, de én nem bírtam rászánni magam. Nos, Emmy néni, Florence-nek ez volt a karácsonyi ajándékom: a megbocsátásom. Tegnap este átmen­tem hozzájuk, egyszerűen átöleltem, és megmondtam, hogy úgy szeretem, mint régen, és szeretném, ha megint ugyanolyan jó barátnők lennénk.
- Mary néninek ma reggel adtam át az ajándékát: megmond­tam, hogy nem megyek Murraybridge-be, hanem itthon mara­dok vele. Olyan boldog volt, és most, hogy így döntöttem, én is örülök.
- Igazi ajándékokat adtál, drága gyermekem - dicsérte meg Emmy néni. - Mindegyik ajándékban volt valami belőled, még­hozzá a legjobb.
Clorinda kiment, és behozta a csomagot, amit a konyhában hagyott.
- Önről sem feledkeztem meg, Emmy néni - mondta, amikor kibontotta a papírt.
Egy rózsabokor volt - Clorinda saját, nagy becsben tartott bokra -, amit illatos bimbók borítottak. Emmy néni rajongott a virágokért. Ujjával közelebb húzott egy bimbót, és megcsókolta.
- Olyan édes, mint te, drága kicsikém - mondta gyöngéden. - És a magányos téli napokon sok örömet fog szerezni. Ugye, most már érted a karácsonyi ajándékozás igazi jelentését?
- Igen, hála önnek, Emmy néni - válaszolta halkan Clorinda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...