Oldalak

Címkék

5.-ben (2) 6. osztály (2) ajándék (10) ajánló (39) algoritmus (3) állandó madarak (6) állati (18) angol (10) anyák napja (3) az úgy volt... (73) befőzés (1) bibliai (1) biológia (1) buék (2) comenius logo (2) csere (14) cseréljünk (6) csináld magad (2) díj (1) egészség (1) egyéb piac (1) emlékhely (1) ének-zene (10) évfüzér (33) fabrika (112) farsang (5) feladvány (1) fizika (8) foglalkozások (3) fonalas (12) főnév (1) geometria (7) gyereknap (1) gyereknevelés (2) gyerekszáj (62) gyöngyszövés (1) hajtogatás (1) háztartástan (8) helyesírás (8) helyesírás füzet (1) hittan (9) hivatalos (3) hóember (7) hogy mik vannak (1) horgolt (41) hulladékból (13) humor (2) húsvét (6) idézet (1) igék (2) így tanulunk mi (2) informatika (13) irányok (2) írás (15) irodalom (4) j/ly (2) játék (17) játékpiac (4) jeles napok (51) karácsony (6) katica (1) kémia (2) kirándulás (1) kirigami (6) kísérlet (8) konzervgyár (2) Koppány mesék (1) kotta (11) köd (1) könyvajánló (9) környezetismeret (35) körző (1) kötelező olvasmány (10) kötés (1) kötőgép (1) kötőkerék (6) közlekedés (3) közmondás (1) kresz (1) krónika (8) lapoc (1) lapozó (33) lapozó lépésről-lépésre (3) lapozó piac (17) lapozós hulladék (2) leírás (41) letöltés (1) letölthető (61) levélhullás (2) logika (2) madarak (1) magyar (7) matek (22) matematika (38) matka (22) méh (1) mese (12) Miért szeretem? (2) mikulás (2) minta (2) mókacagás (3) napirend (1) négyszögek (1) nemezelés (4) népdal (1) novella (13) nőnap (1) nyelvtan (17) nyúl (1) oktatótáblácska (2) olvasókönyv szülőknek (4) otthonoktatás (2) ősz (3) ötletkaptár (1) pálcikás szövő (1) paleo (2) programozás (2) rajz (9) recept (12) római számok (2) rovás (8) rózsaablak (1) saját minta (15) sapka minta (1) suliváró (4) szív (2) szófajok (5) szorzás (12) szótárlap (2) szövés (1) találós (5) tanulda (18) tavasz (1) technika (33) tél (4) természetismeret (7) tervbevéve (1) tipp (5) tollbamondás (1) töri (2) törtek (3) történelem (1) tréfa (2) tuti (1) udvari játékok (4) ügeskedd (2) ügyeskedd (70) varázsfazék (5) váróban (5) varrás (3) vers (47) versek (4) verstanulás (2) vicc (2) virág (1) vizsga (4) vonalzó (1)

FONTOS!

Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!

2012. december 28., péntek

Könyvjelző

Régi vágyam, hogy a tűvel ne csak ismerősök, hanem nagyon jó barátok legyünk. A vágyakozáson kívül nem sokat tettem még érte, na de a nyakunkon a fogadalmak éjszakája...

Addig is végre elkészítettem ezt a könyvjelzőt. Bejusnál láttam meg, na jó az övé sokkal részletesebb. A cél az volt, hogy Zs. 9 éves koráig (még van pár hónap) összeszedjem minden lelkierőm és én is elkészüljek vele. Végül is tegnap éjjel rám tört, ha már aludni nem tudok készítsek egyet, így gyakorlásnak először elkészült ez. A munka már ki van adva, mert a tulajdonos felhívta a figyelmemet, hogy ez a könyvjelző tökéletes a Ruminikre, de az Idődetektíveken lötyög, így egy cicára nevezett be.


2012. december 27., csütörtök

Karácsonyi novella avagy „Kitől vannak az ajándékok?”

Fekete István
Karácsonykor




A kályha nagy volt, fekete, és ajtajára az volt írva, hogy “Kaláni Vasgyár”. Sajnos, ma sem tudom, hol van ez a nevezetes gyár, de a feliratot jól megjegyeztem, mert többször tartózkodtam mellette, mégpedig térdelve. Bevallom: nem valami vallásos áhítat kényszerített ebbe a kényelmetlen testhelyzetbe, hanem a tanítói önkény, ha magaviseletem vagy tudományos felkészültségem nem felelt meg az iskola követelményeinek. Szerencsére a büntetésnek ez a formája kiment már a divatból, bár határozottan voltak jó oldalai is. A kitérdeltetett egyén ugyanis háttal az osztálynak magába szállhatott bűnei súlyosságát illetőleg, vagy elfoglalhatta magát valami kellemesebb dologgal is, mert kirekesztve a komoly tanulók társadalmából, nem fenyegette a feleltetés veszélye. Azon az emlékezetes délelőttön is megnyugodtam már abban, hogy nem lesz belőlem semmi mert ezt apám is többször és határozottan állította –, újra elolvastam, hogy “Kaláni Vasgyár”, de ettől a kályha nem lett melegebb, és a tégla sem puhább, mert a kályha már kihűlt, a parkett pedig téglából volt. Ezekkel a kellemetlen tényekkel azonban nem foglalkoztam tovább, mert hátam mögött szinte észrevétlenül elcsendesedett az osztály.
– Valami baj van? – döbbentem meg, és a tisztesség határain belül hátraleselkedtem. Minden arc az ablak felé fordult, mert az ablakon túl lágyan, sűrű pelyhekben esett a hó. És minden arc felderült, mintha az a megfoghatatlan, lágy tisztaság megérintette volna a szíveket; még én is elfeledtem a megszégyenítést, bár hátrafordulva szemem megakadt kis csizmáim harmonikáján, amelyek rongyosak voltak, sőt, egyiknek a talpa is válófélben…

Azt lehetne hinni, hogy ezen elszomorodtam, holott erről szó sem volt. Pár nap múlva karácsony, és nekem az új csizmákat mindig a Jézuska hozta. Pontosan és megfelelő méretben. Ebben megdönthetetlenül hittem, valamint abban is, hogy a csizmaosztásban angyalok segédkeznek, mert Jézuska egyedül nem tarthatja nyilván azt a rengeteg lábnagyságot. Ez olyan világos és megnyugtató tény, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. Másnap már vakáció volt, térdig érő hó, szánkózás a templomdombon, és egészen enyhe bánat csizmám talpát illetőleg, amelyet már úgy drótoztam fel, saját kezűleg. A szülők ehhez nem értenek, és egészen merev álláspontot foglalnak el egy levált talpért, ami érthetetlen, hiszen az illetékes angyal úgyis meghozza a másikat…

Karácsony előtti napon azonban csizmám végleg “beadta a kulcsot”, mert a zord időre való tekintettel azt nem mondhatom, hogy a „fűbe harapott”. Apám pedig azt mondta: „Itthon maradsz! Talán kibírod már ezt az egy napot, ha ugyan… ha ugyan az angyal egyáltalán törődik az ilyen lókötővel…”

Ez a megállapítás határozottan rosszul esett, de én bíztam az angyalban rendületlenül, mert tudtam, hogy a csizmaügybe a szülőknek beleszólásuk nincs. Ezért azután a szobafogság sem keserített el túlságosan, sőt az egész házon átreszkető izgalom kellemes várakozással töltött el.
– Olvasgass, kisfiam – mondta nagyanyám –, és maradj a szobában, úgyis meg vagy fázva. Ezzel kiment és rám zárta az ajtót. Hát én nagyon szerettem olvasni, ha nem mondták – de ha mondták, azonnal nem szerettem. Ha pedig tiltották, majd meghaltam a betűért. Unatkoztam tehát mindaddig, amíg a szekrénykulcsokat fel nem fedeztem a zárban. Ebben a szekrényben már tettem egy-két kutatást, amelyek értékes gombokat eredményeztek, de általában zárva volt, s most itt az alkalom. Kint csendes minden, a kulcs mintha vajban járna, az ajtó feltárul, és a titokzatos naftalinszag megborzongatja kutatásra feszült idegeimet. Csend. Odakint nem mozdul semmi, a kabátok lógnak, és nem törődnek vele, ha össze-vissza forgatom őket. De ilyen gombjaim már vannak…

Ekkor megakadt a szemem egy dobozon. Írás nincs rajta, de amikor felemelem, kellemes bőrszaga van. Hallgatózom: nem jön senki. És ekkor kinyitom a skatulyát, és majdnem elejtettem, mert feketén és érthetetlenül rám nézett egy pár új csizma. Csak álltam, és összezavarodott bennem minden. Aztán csendesen visszatettem a dobozt, bezártam a szekrényt, leültem az ablakhoz. Odakint olvadt, megrokkant a hó, az eresz csepegett.

– Talán nem is az enyém – próbáltam vigasztalni magam –, de az a két új csizma feketén ásított gondolataim között, s ettől olyan fájdalmasan üres lettem, hogy összeszorult a szívem, és rá se néztem nagyanyámra, amikor bejött.
– Olyan csendes vagy – homlokomra tette a kezét; és én elhúztam a fejem.
De még pislogott bennem valami remény, ami aztán a fenyőszagú, gyertyaszagú fényességben teljesen elveszett. Összedőltek a mesék, zagyva szürkeségbe fulladtak az álmok, mert a fa alatt ott volt az a doboz, benne nem csizmák, hanem a kétkedés malomköve, s alatta a hitem, amit elvesztettem egyetlen délutánon, csak azért, mert a felnőttek rövid életű mesét szerkesztettek az örökkévaló valóság helyett.

Régen volt ez már nagyon, de azok a kis csizmák még ma is előjönnek ilyenkor, elmúlt karácsonyfák erdejéből, és eltűnnek újra, mint tiszta gyermekségem.

2012. december 26., szerda

Karácsonyi novella 3.


Lucy Maud Montgomery
Osborne-ék karácsonya

Myra kuzin eljött, hogy a „Fenyők"-ben töltse a karácsonyt, és az Osborne-csemeték mind majd' fejre álltak örömükben. Spachli - akinek igazi neve Charles volt - fejre is állt, mert még csak nyolcesztendős volt, és nyolcévesen az embernek nem kell vigyáznia a méltóságára. A többiek - idősebbek lévén - megtartóztatták magukat.
De maga a karácsony ténye nem lobbantott lángra különösebb lelkesedést a kis Osborne-ok lelkében. Frank Myra kuzin érkezése előtti napon hangot is adott ennek az érzésüknek. Az asztalon ült, zsebre vágott kézzel, arcán cinikus vigyorral. Ő legalábbis abba a hitbe ringatta magát, hogy cinikus a vigyora. Tudta, hogy Edgar bácsi állítólag cinikusan vigyorog, és Frank mérhetetlenül csodálta a bácsit, ami azzal járt, hogy minden lehetséges módon utánozta. Sajnos a többiek csak annyit láttak, hogy valami torz fintor ül az arcán.
- Borzasztóan örülünk neked, Myra kuzin - magyarázta Frank -, és ittléted sokat emel az ünnep fényén. De a karácsony unalmas, sőt dögunalmas.
Edgar bácsi ezt a jelzőt használta mindenre, ami nem érdekelte, ezért Frank meglehetős biztonsággal használta a szót. Mindazonáltal magában feszengve azon tűnődött, vajon mitől moso-lyog olyan furcsán Myra kuzin.
- Ó, istenem, de szörnyű! - kiáltott fel Myra kuzin. - Azt hittem, minden fiú és lány az év legnagyszerűbb ünnepének tartja a karácsonyt!
- Hát mi nem - felelte komoran Frank. - Minden évben egyforma. Pontosan tudjuk, mi történik majd. Még azt is több-kevesebb bizonyossággal meg tudjuk mondani, mit kapunk. És kará-csony napja mindig ugyanolyan. Reggel felkelünk, a harisnyák tele vannak ajándékokkal, a felüket nem is akarjuk. Aztán jön az ebéd. Az is dögunalmas: ugyanaz a régi társaság, és mindig ugyanazt mondják. Desda néni folyton hajtogatja: „Jaj, Frankie, hogy megnőttél!", pedig tudja, mennyire utálom, ha Frankie-nek hív. És ebéd után körbeülnek, és beszélgetnek. Ennyi az egész. Hát igen, nem csoda, hogy a karácsonyt csak nyűgnek érzem.
- Szemernyi szórakozás sincs benne - morgott Ida.
- Semmi! - mondták kórusban az ikrek, ahogy szokták.
- Viszont sok a cukorka - bizonygatta Spachli makacsul; Spachli szerette a karácsonyt, bár ezt szégyellte volna beismerni Frank előtt.
Myra kuzin elfojtott egy újabb különös mosolyt.
- Hej, ti Osborne-ok, túl sok karácsonyt éltetek meg - szögezte le komolyan. - Elment tőle a kedvetek, ahogy minden jótól el szokott menni az ember kedve, ha túlzásba viszi. Próbáltatok-e valaha másnak rendezni karácsonyt?
Az Osborne-gyerekek kétkedve bámultak Myra kuzinra; nem értették a kérdését.
- Mindig küldünk ajándékot az unokatestvéreinknek - szólalt meg tétován Frank. - De már ezt is halálosan unjuk. Annyi mindenük van, hogy hetekig törhetjük a fejünket, milyen új ajándékot találjunk ki.
- Nem erre gondoltam - vágott közbe Myra kuzin. - Szerintetek miféle karácsonya van odalent a völgyben a kis Rolandoknak? Vagy a szegény púpos Sammy Abbottnak? Vagy Francia Joe családjának fent a dombon? Ha nektek túl sok a karácsony, miért nem adtok belőle másoknak?
Az Osborne-gyerekek összenéztek. Ez valami új volt.
- Mit kell tennünk? - kérdezte Ida.
Összedugták a fejüket, és Myra kuzin előadta a tervét, az Osborne-ok pedig fellelkesültek. Még Frank is elfelejtette, hogy cinikusan kellene vigyorognia.
- Osborne-ok, indítványozom, hogy csináljuk meg! - kiáltotta.
- Ha a mama és a papa is beleegyezik - tette hozzá Ida.
- Milyen jó mulatság lesz! - lelkendeztek az ikrek.
- Nos talán... - morogta lekicsinylően Spachli, bár nem szánta annak. Ugyanezeket a szavakat hallotta már Franktől ugyanezzel a hangsúllyal, és úgy vélte, egyetértést fejeznek ki.
Myra kuzin aznap este megbeszélést tartott Osborne-papával és -mamával, és úgy találta, hogy teljes mértékben helyeslik a tervét.
A következő héten az Osborne-gyerekek nagyon izgatottak voltak. Eleinte Myra kuzin javasolt ezt-azt, később azonban a gyerekek lelkesedése olyan magasra csapott, hogy már maguk is előálltak ötletekkel. Soha hét még nem repült el ilyen gyorsan! És még soha nem mulattak ilyen jól.
Karácsony reggel egyetlen ajándékot sem adtak vagy kaptak a „Fenyők"-ben, csak amivel Myra kuzin és az Osborne-szülők meglepték egymást. Az ifjú Osborne-ok azt kérték, hogy a pénzt, amit szüleik az ajándékaikra szántak, adják oda nekik egy héttel előbb, és így is történt, egyetlen zokszó nélkül.
A megbeszélt időben megérkeztek a nagybácsik és a nagynénik, de ez nem érdekelte különösebben az Osborne-gyerekeket, hiszen a szüleik vendégei voltak. Az Osborne-gyerekek saját karácsonyi ebédet rendeztek. A kis ebédlőben megterítették az asztalt, és megrakták minden földi jóval. Ida és az ikrek maguk sütöttek-főztek. Myra kuzin persze sokat segített, és Frank meg Spachli magozták ki a mazsolát, és pergették az otthon készült cukrot, és természetesen közösen díszítették fel karácsonyi örökzöldekkel a kis ebédlőt.
Hamarosan megérkeztek az ő vendégeik is. Először a völgyből a kis Rolandok, mind a heten. Az arcuk fénylett és kipirult, és ahogy félénken álldogáltak az ajtóban, egy mukkot sem tud-tak kinyögni. Aztán jött egy társaság Francia Joe-tól is: négy fekete szemű fiú, akik viszont hírből sem ismerték a félénkségét. Frank lement a faluba az egyfogatú szánnal, és felhozta a púpos Sammyt, és nemsokára befutott az utolsó vendég is, a kis Tillie Mather, aki az út túloldalán lakó Miss Rankin „kis árvája" volt. Köztudott volt, hogy Miss Rankin sosem ünnepli meg a karácsonyt. Azt mondta, nem hisz benne, de nem tartotta vissza Tillie-t, hogy átmenjen Osborne-ékhoz ebédelni.
A vendégek eleinte kicsit mereven és szótlanul üldögéltek, de hamarosan összeismerkedtek, és Myra kuzin - aki a felnőttek helyett inkább a gyerekek ebédjét választotta - olyan vidám volt, az Osborne-gyerekek pedig olyan barátságosak, hogy minden feszélyezettségük feloldódott. Micsoda víg karácsonyi ebéd volt! Micsoda kacajok szálltak a nagy ebédlő felé, ahol a felnőttek ünnepélyes csendben ültek. És hogy ették és milyen őszintén élvezték a vendégek az elébük rakott finomságokat! Milyen illedelmesen viselkedtek, még a Francia Joe gyerekek is! Myra titkon kicsit aggódott a négy pajkos fiú miatt, de kifogástalanul viselkedtek. Mrs. Francia Joe három napja pró-bálta megzabolázni őket, amióta csak meghívást kaptak „kavácsonyi ebédve a naty házba".
A vidám ebéd végeztével az Osborne-gyerekek behozták az ajándékokkal megrakott karácsonyfát. Abból a pénzből vették az ajándékokat, amit Mr. és Mrs. Osborne nekik szánt, és
igazán pompás dolgokat sikerült vásárolniuk. A Francia Joe-fiúk fejenként egy-egy pár korcsolyát kaptak, Sammy egy gyönyörű könyvsorozatot, és Tillie-t pedig végtelenül boldoggá tették egy nagy viaszbabával. A kis Rolandok is pontosan azt kapták, amire a szívük áhítozott. És emellett bőven volt cukorka és dió.
Aztán Frank ismét befogta a póniját, de ezúttal a nagy teherszánkó elé, és Myra kuzin felügyelete alatt az Osborne-gyerekek elvitték a vendégeiket egy kis szánkózásra. Aztán hazavitték a Rolandokat, Francia Joe-ékat, Sammyt és Tillie-t. Már esteledett, amikor visszaértek.
- Ennél vidámabb karácsonyunk még sosem volt - szögezte le nyomatékkal Frank.
- Azt hittem, mi fogjuk majd őket szórakoztatni, pedig ők szórakoztattak minket - jegyezte meg Ida.
- Ugye, milyen vígak voltak a Francia Joe-k? - kacarásztak az ikrek. - És micsoda beszédeket tartottak!
- Teddy Rolanddal mostantól barátok leszünk - közölte Spachli. - Egy hüvelykkel magasabb nálam, de én szélesebb vagyok!
Aznap este, miután a kisebb Osborne-okat ágyba vonszolták, Frank, Ida és Myra kuzin kicsit elbeszélgettek.
- Nem érjük be csak a karácsonnyal, Myra kuzin - mondta a végén Frank. - Egész évben ápoljuk velük a barátságot. Még sosem volt ilyen gyönyörűséges régi karácsonyunk!
- Megismertétek a boldogság titkát - jegyezte meg szelíden Myra kuzin.
És az Osborne-gyerekek pontosan értették, mire céloz.

2012. december 25., kedd

Karácsonyi novella 2.


Lucy Maud Montgomery
Cyrilla néni karácsonyi kosara

Amikor Lucy Rose lefelé jövet találkozott a padlásra kapaszkodástól kipirult és lihegő Cyrilla nénikéjével, elkeseredésében halkan felsóhajtott a néni kövérkés karján lógó nagy fedeles kosár láttán. Lucy Rose évek óta - valójában azóta, hogy feltűzve kezdte hordani a haját, és hosszabb szoknyában járt - elszántan harcolt, hogy leszoktassa a nénit arról, hogy valahányszor Pembroke-ba megy, a kosarat is magával cipelje, de Cyrilla néni ettől még kitartóan ragaszkodott hozzá, és csak nevetett azon, amit Lucy Rose „finomkodó allűrjeinek" nevezett. Lucy Rose-nak az a borzalmas, visszatérő gondolata támadt, hogy nagynénjét lehetetlenül provinciálissá teszi, hogy falusi finomságokkal megtömve mindig magával hurcolja a kosarat, amikor Edwardhoz és Geraldine-hoz látogat. Geraldine olyan sikkes, és biztosan furcsállja Cyrilla néni szokását, ráadásul a néni mindig a karján hordozza a kosarat, és jártában-keltében süteményt, almát és melaszos karamellát osztogat a gyerekeknek, akikkel találkozik, sőt nemegyszer a felnőtteknek is. Lucy Rose-t ez mindig nagyon bosszantotta, valahányszor Cyrilla nénivel bement a városba. Mindez persze azt bizonyította, hogy Lucy még igen fiatal, és több tapasztalatra kell szert tennie a világ dolgaiban.
A kínzó aggodalom, hogy Geraldine mit gondol majd, bátorságot öntött belé, hogy tiltakozásának hangot adjon.
- Jaj, Cyrilla néni - könyörgött -, csak nem viszi el megint Pembroke-ba azt a szörnyű ócska kosarat, méghozzá éppen karácsonykor!
- De mennyire, hogy elviszem! - vágott vissza Cyrilla néni élénken, majd az asztalra tette a szóban forgó kosarat, és gyöngéden letörölgette róla a port. - Amióta összeházasodtak, még sosem látogattam meg Edwardot és Geraldine-t úgy, hogy ne vittem volna magammal egy kosárnyi finomságot, és erről most sem mondok le. És a karácsony csak egy okkal több, hogy ezt tegyem! Edward mindig akkora örömmel fogadja a vidéki finomságokat. Azt mondja, messze felülmúlják a városi főztöt, és ezzel teljes mértékben egyetértek.
- De olyan vidékies - nyögött fel Lucy.
- Ahogy én is az vagyok - szögezte le Cyrilla néni határozottan -, meg te is. Mi több, nem látom be, miért kéne emiatt szégyenkeznünk. Igazán ostoba büszkeség vezérel, Lucy Rose. Idővel majd kinövöd, de most megkeseríti az életedet.
- A kosár csak gondot jelent - bosszankodott Lucy. - Folyton elveszti, vagy attól kell rettegnie, nehogy elveszítse. És olyan furcsa, amikor a karján azzal a nagy kosárral megy az utcán!
- Egy szemernyit sem érdekel, hogy festek - jelentette ki higgadtan a néni. - Ami meg a gondot illeti, nos, meglehet, hogy megnehezíti az életemet, de ezt szívesen vállalom, mert örülök, hogy másoknak örömet szerezhetek. Tudom jól, hogy Edwardnak és Geraldine-nak nincs minderre szüksége, de lehet, hogy van, akinek igen. És ha zavar, hogy egy vidékies kosarat cipelő vidékies öregasszony mellett kell menned, akkor maradj szépen le.
Cyrilla néni bólintott, és jóindulatúan elmosolyodott, Lucy Rose pedig - bár magában bosszankodott - viszonozta a mosolyát.
- Nos hát, lássuk csak - kocogtatta meg kövérkés mutatóujjával Cyrilla néni elgondolkodva a patyolattiszta konyhaasztalt -, mit is vigyek? Elsősorban a nagy gyümölcstortát, amit Edward annyira szeret. És a hideg főtt nyelvet. Meg a három mazsolás kenyeret, mert nem áll el addig, míg visszaérünk, és nagybátyád meg belebetegszik, ha mindhármat megeszi; a mazsolás kenyérnek nem tud ellenállni! És a tejszínnel teli kis köcsögöt; lehet, hogy Geraldine nagyon előkelő, de azt még nem tapasztaltam, hogy megvetette volna a jóféle falusi tejszínt. És van még málnaszörpöm is. Aztán egy tányér gyümölcszselés sütemény és fánk nagy örömet szerez majd a gyerekeknek, és kitölti az üres helyet, te meg hozd ide a kamrából azt a doboz jegescukrot, meg a zacskó csíkos nyalókát, amit a nagybátyád tegnap este a sarki boltban vett. És persze ne felejtsük el az almát - háromnégy tucatot a legédesebbekből -, és viszek egy üveggel a zöld ringlóbefőttemből is, aminek Edward nagyon fog örülni. És persze magunknak uzsonnára beteszek néhány szendvicset, meg egy kis kekszet. Nos, azt hiszem, ezzel ki is merítettük az eleség kérdését. A gyerekeknek szánt ajándékokat az ennivalóra tesszük. Daisynek egy babát adunk, nagybátyád faragott egy csónakot Raynek, az ikrek egy-egy finoman hímzett zsebkendőt kapnak, a baba meg egy horgolt sapkát. Ennyi az egész?
- Van még egy hideg sült csirke a kamrában - gonoszkodott Lucy -, és az a disznó, amit Leo bácsi levágott, még a verandán lóg. Nem kellene azt is melléjük csomagolni?
Cyrilla néni szélesen elmosolyodott. - Nos, azt hiszem, a disznót kénytelenek leszünk itt hagyni, de ha már eszembe juttattad, a csirkét okvetlen elvisszük! Majd csinálok neki helyet.
Lucy ellenérzései dacára is segített a néninek csomagolni, és mivel Cyrilla néni nevelése nem veszett kárba, igen gazdaságosan használta ki a kosárban levő helyet. De amikor Cyrilla néni még egy nagy csokor rózsaszín és fehér szalmavirágot is a tetejére tett - mintegy utolsó simításként -, és határozott mozdulatokkal rákötözte a megtömött kosárra a fedelet, Lucy a kosár fölé hajolva bosszúszomjasan suttogta:
- Egy nap, ha lesz hozzá bátorságom, elégetem ezt a kosarat! És akkor nem hurcoljuk magunkkal többé, mint valami... kofák!
Leopold bácsi kétkedő fejcsóválás közepette éppen abban a
pillanatban lépett be. Nem tölthette Edwarddal és Geraldine-nal a karácsonyt, és talán a kilátás, hogy magára kell főznie, és egyedül kell elköltenie a karácsonyi ebédet, pesszimistává tette.
- Kétlem, hogy holnap eljuttok Pembroke-ba - közölte előrelátóan. - Vihar készül.
De Cyrilla nénit nem izgatta a vihar. Úgy vélte, az ilyesmi előre meg van írva, így békésen aludt. De Lucy éjjel háromszor is felkelt, hogy megnézze, kitört-e már a vihar, és amikor elaludt, iszonyú lidérces álmok kínozták, amelyek arról szóltak, hogy a hóviharban orráig sem látva vonszolja maga után Cyrilla néni kosarát.
Kora reggel nem havazott, és Leopold bácsi bevitte Cyrilla nénit, Lucy-t és a kosarat a négy mérföldre levő állomásra. Mire azonban odaértek, a levegőben sűrűn kavarogtak a hópelyhek. Az állomásfőnök komor arccal nyújtotta át a jegyüket.
- Ha még több hó esik, akár a vonatok is karácsonyozhatnak - jelentette ki. - Már eddig is annyi hó esett, hogy akadozott a forgalom, és már nincs hova lapátolni, ami lehullott.
Cyrilla néni erre azt felelte, hogy ha a vonat időben odaér Pembroke-ba, hogy ott töltsék a karácsonyt, ám legyen, ha nem, nem. Azzal kinyitotta a kosarát, és az állomásfőnöknek meg három kisfiúnak kiosztott egy-egy almát.
- Kezdődik már! - nyögte Lucy.
Amikor befutott a vonat, Cyrilla néni letelepedett egy ülésre, egy másikra felrakta a kosarát, majd ragyogó mosollyal végignézett utastársain.
Kevesen voltak: a fülke végében egy törékeny asszonyka egy kisbabával meg négy nagyobb gyerekkel, a folyosón túli ülésen egy sápadt, szép arcú fiatal lány, három üléssel arrébb egy nap-barnított, khaki egyenruhás fiatalember, egy nagyon szép, tekintélyes külsejű, fókabundás idős hölgy a fiatalemberrel szemben, az előttük lévő ülésen pedig egy másik szemüveges, cingár fiatal-ember.
- Egy lelkész - tűnődött el Cyrilla néni, aki szerette kivesézni embertársait -, aki többet törődik mások lelkével, mint a saját testével, a fókabundás asszonyság elégedetlen és mindenkire haragszik, talán azért, mert túl korán kellett kelnie, hogy elérje a vonatot, a fiatalember meg bizonyára egyike azoknak, akik nemrégiben kerültek ki a kórházból. A fiatalasszony gyerekei úgy festenek, mintha születésük óta nem ettek volna rendesen, és ha annak a fiatal lánynak van anyja, kíváncsi vagyok, mit gondolt, amikor ilyen ruhában engedte el ebben az időben otthonról.
Lucy ezenközben csak azon feszengett, mit gondolnak a többiek Cyrilla néni kosaráról.
Estére kellett volna Pembroke-ba érniük, de ahogy telt-múlt az idő, a vihar egyre vadabbul tombolt. A vonatnak kétszer is meg kellett állnia, hogy a pályamunkások eltakarítsák a havat. Harmadszorra végleg elakadt, és nem tudott továbbmenni. Estefelé a kalauz végigment a vonaton, és válaszolt a nyugtalankodó utasok kérdéseire.
- Szép kilátás karácsonyra... nem, lehetetlen továbbmenni vagy visszafordulni... a síneket mérföldeken át hó borítja... Hogyan, asszonyom? ...nem, egyetlen állomás sincs a közelben... csak erdőség mérföldeken át. Itt ragadtunk éjszakára. Az utóbbi időben ezek a viharok sok bajt okoztak.
- Jaj, istenem - nyögött fel Lucy.

Cyrilla néni elégedetten tekintett a kosarára. - Éhezni mindenesetre nem fogunk - jegyezte meg.
A sápadt, csinos lány közömbösnek, a fókabundás asszony meg a szokottnál is mérgesebbnek tűnt. A khaki egyenruhás fiú kijelentette, hogy „ilyen az én szerencsém", és két gyerek sírva fakadt. Cyrilla néni elővett néhány almát meg csíkos nyalókát, és odavitte nekik. A legidősebb gyereket terjedelmes ölébe ültette, és hamarosan az összes kicsi köréje sereglett, és vidáman nevetgélt. A többi utas bevonult egy sarokba, és lassan, akadozva megindult a beszélgetés. A khaki egyenruhás fiatalember megjegyezte, hogy igazán pocsék ügy, ha az ember nem ér haza karácsonyra.
- Három hónapja rokkantam le Dél-Afrikában, és azóta Netley-ben voltam kórházban. Három napja értem Halifaxba, és táviratoztam az öregeimnek, hogy velük költöm el a karácsonyi ebédet, és egy óriás pulykát süssenek, mert tavaly egy falat pulykát sem ettem. Nagyon csalódottak lesznek.
Ő maga is csalódottnak látszott. Khaki egyenruhájának egyik ujja üresen lógott. Cyrilla néni odanyújtott neki egy almát.
- Nagypapához készültünk karácsonyra - mesélte a sokgyermekes asszonyka legnagyobb fia szomorúan. - Még sosem jártunk nála, és nagy kár, hogy most sem jutunk el.
Először úgy festett, mint aki rögtön elsírja magát, de aztán gondolt egyet, és teletömte a száját cukorral.
- Lesz Télapó a vonaton? - tudakolta könnyes szemmel a kishúga. - Jack azt mondja, hogy nem lesz!
- Rád talál, egyet se félj - biztosította Cyrilla néni megnyugtatóan.
A sápadt, csinos lány odalépett, és elvette a kisbabát a fáradt fiatalasszonytól.
- Milyen édes kisfiú! - mondta lágyan.
- Ön is hazakészül karácsonyra? - kíváncsiskodott Cyrilla néni. A lány megrázta a fejét.
- Nincs otthonom. Munkanélküli eladó vagyok, és azért utaztam Pembroke-ba, hogy állást keressek.
Cyrilla néni a kosarához ment, és elővette a jegescukros dobozát. - Ha már így esett, érezzük jól magunkat! Együk meg, és töltsük kellemesen az időt. Reggel talán eljutunk Pembroke-ba.
A kis társaság egyre jobb kedvre derült majszolgatás közben, és még a sápadt lány is vidámabbnak látszott. A kicsi mama közben elmondta Cyrilla néninek az élete történetét. Régen elhidegült a családjától, mert ellenezték a házasságát. A férje tavaly nyáron meghalt, és azóta is nagy szegénységben élnek.
- Apa múlt héten írt, hogy borítsunk fátylat a múltra, és meghívott karácsonyra. A gyerekek annyira készültek az ünnepre! Nagyon bánom, hogy nem jutottunk el. A karácsony utáni reggelen újra munkába kell állnom.
A khaki egyenruhás fiú megint odajött, és vett a cukorból. Mulatságos történetekkel szórakoztatta őket a dél-afrikai hadjáratról. A lelkész is csatlakozott hozzájuk, hallgatta az anek-dotákat, és még a fókabundás asszony is arra fordította a fejét.
A gyerekek egymás után elszenderedtek; az egyik Cyrilla néni ölében, a másik Lucy-ében, kettő pedig az ülésen. Cyrilla néni és a sápadt lány segítettek a fiatalasszonynak megágyazni. A lelkész kölcsönadta a nagykabátját, a fókabundás hölgy pedig odahozott egy nagy kendőt.
- Ez jó lesz a babának - mondta.
- A gyerekek kedvéért úgy kéne tennünk, mintha a Télapó erre járt volna - vetette fel a khaki egyenruhás fiatalember. - Akasszuk fel a harisnyájukat a falra, és töltsük meg azzal, amit össze tudunk szedni. Nálam nincs más, csak egy kis készpénz meg egy rugós bicska. Adok mindegyiknek egy negyeddollárost, a fiú meg megkaphatja a bicskát.
- Nálam sincs más, csak pénz - sajnálkozott a fókabundás hölgy.
Cyrilla néni a fiatalasszonyra pillantott: az asszony - fejét az üléstámlára hajtva - elaludt.
- Hoztam egy kosarat - jelentette ki határozottan a néni -, és abban néhány ajándékot, amit az unokaöcsém gyerekeinek szántam. Most azonban odaadom ezeknek a gyerekeknek. Ami meg a pénzt illeti, azt inkább ennek a szegény asszonynak kellene adnunk. Elmesélte az életét; nagyon szánalomra méltó. Szerintem töltsünk meg egy pénztárcát karácsonyi ajándékként.

Az ötlet nagy tetszést aratott. A khaki egyenruhás fiú körbeadta a sapkáját, és mindenki beledobott valamit. A fókabundás hölgy egy gyűrött bankjegyet ejtett bele. Amikor Cyrilla néni kisimította, látta, hogy egy húszdolláros. Közben Lucy odacipelte a kosarat. Miközben végigvonszolta az ülések közti folyosón, Cyrilla nénire mosolygott, és az visszamosolygott. Lucy önszántából még sosem nyúlt a kosárhoz.
Ray csónakját Jacky kapta meg, Daisy babáját a legidősebb nővér, az ikrek csipkés zsebkendőjét a két kisebb lány, a sapkát pedig a kisbaba. Aztán a harisnyákat megtöltötték fánkkal és gyümölcszselés süteménnyel, a pénzt meg egy borítékba tették, és rátűzték a fiatalasszony kabátjára.
- Az a kisbaba olyan édes - mondta szelíden a fókabundás hölgy. - Nagyon hasonlít a kisfiamra. Tizennyolc éve éppen karácsonykor halt meg.
Cyrilla néni rátette a kezét a hölgy kesztyűs kezére. - Akárcsak az enyém -, és a két asszony gyöngéden egymásra mosolygott. A munka után pihentek egy kicsit, és ahogy Cyrilla néni mondta, „belaktak" a szendvicsekből és a süteményekből. A khaki egyenruhás fiatalember azt mondta, hogy amióta otthonról eljött, nem evett ilyen jót.
- Dél-Afrikában nem etettek minket tortával - jegyezte meg. Reggel még mindig tombolt a vihar. A gyerekek felébredtek, és majd' kiugrottak a bőrükből boldogságukban a harisnyák tartalma láttán. Az édesanyjuk megtalálta a borítékot, megpróbálta megköszönni, de könnyekben tört ki, és senki sem tudta, mit tegyen vagy mondjon, ám ekkor szerencsére bejött a kalauz, és bejelentésével elterelte a figyelmüket: mint mondta, kénytelenek lesznek beletörődni abba, hogy a vonaton kell tölteniük a karácsonyt.
- Ez baj - szólalt meg a khaki egyenruhás fiatalember. - Különösen, ha arra gondolok, hogy nem hoztunk magunkkal ennivalót. A magam részéről nem bánom, mert hozzászoktam a fél fejadaghoz, sőt ahhoz is, hogy semmit sem eszem, de ezeknek a kölyköknek kilyukad majd a gyomruk.
Ekkor Cyrilla néni a helyzet magaslatára emelkedett.
- Vész esetére is hoztam magammal egyet s mást - közölte utastársaival. - Bőven elég lesz mindannyiunknak, és még a karácsonyi ebéd is kitelik belőle, bár sajnos hideget kell ennünk! De legelőször is lássunk a reggelihez. Mindenkinek fejenként egy szendvics jut, és ezt kipótolhatjuk azzal, ami a süteményből és a fánkból maradt, a többit pedig félretesszük, hogy alaposan belakhassunk az ünnepi ebéd alkalmából. Csak egy baj van: nincs kenyerem.
- Nálam van egy doboz keksz! - jelentkezett lelkesen a fiatalasszony.
A vonat utasai valamennyien életük végéig megőrizték annak a karácsonynak az emlékét. Először is a reggelit követően ünnepi műsort adtak. A khaki egyenruhás fiatalember elmondott két verset, elénekelt három dalt, és füttyszólót adott elő. Lucy három verset mondott, a lelkész pedig tréfás felolvasást tartott. A sápadt eladólány két dalt énekelt. Mind egyetértettek abban, hogy a kis-katona füttyszólója volt a legszebb műsorszám, és Cyrilla néni jutalmul átnyújtott neki egy örökzöldekből álló csokrot.
A kalauz ekkor lépett be az örömteli hírrel, hogy mindjárt vége a viharnak, és pár órán belül talán meg is tisztítják a pályát.
- Ha sikerül eljutnunk a következő állomásig, akkor már nem lesz gond - jelentette ki. - A mellékvágány ott csatlakozik a fővágányhoz, és a síneket már megtisztították.
Délben ebédhez ültek. Meghívták a pályamunkásokat is. A lelkész az egyik vasúti alkalmazott bicskájával felszeletelte a sült csirkét, a khaki egyenruhás fiatalember a nyelvet és a mazsolás kenyeret, a fókabundás hölgy közben kellő arányban vízzel hígította fel a málnaszörpöt. A vasúttársaság dolgozóitól kaptak néhány poharat, es találtak egy bádogbögrét is, amit a gyerekeknek adtak. Cyrilla néni, Lucy és a fókabundás hölgy ez utóbbi orvosságos poharából ittak felváltva, az eladólány és a fiatalasszony egy üres üvegen osztoztak, a khaki egyenruhás fiatalember, a lelkész és az alkalmazottak pedig egy másik üvegből ittak.
Egyhangúlag kijelentették, hogy még életükben nem élveztek ennyire ünnepi ebédet. Cyrilla néni csak úgy dagadt a büszkeségtől: a főztjét még sosem értékelték ilyen nagyra, s végül a sok ételből nem maradt más, mint a befőtt és a csirkecsontok. A befőttet azért hagyták meg, mert senkinek sem volt kanala, így Cyrilla néni az egészet a fiatalasszonynak adta.

Amikor befejezték, szívből jövő hálájukról biztosították Cyrilla nénit és a kosarát. A fókabundás hölgy elkérte a gyümölcstorta receptjét, a khaki egyenruhás fiatalember pedig a gyü-mölcszselés süteményét. És amikor két órával később belépett a kalauz, és közölte, hogy odaértek a hóekék, és hamarosan munkához látnak, szinte el sem hitték, hogy csupán huszonnégy órája ismerkedtek össze.
- Úgy érzem, mintha egész életemben magukkal lettem volna hadjáraton - vallotta be a khakiruhás fiatalember.
A következő állomáson elváltak útjaik. A fiatalasszony és a gyermekei kénytelenek voltak a következő vonattal hazamenni. A lelkész ottmaradt, a khakiruhás fiatalember és a fókabundás hölgy más vonatra szálltak. A hölgy kezet rázott Cyrilla nénivel. Már nem látszott sem elégedetlennek, sem mérgesnek.
- Életem legkellemesebb karácsonyát töltöttem önökkel - bizonygatta barátságosan. - Sosem felejtem el a csodálatos kosarát. A kis eladólány hazajön velem. Állást ígértem neki a férjem üzletében.
Amikor Cyrilla néni és Lucy Pembroke-ba értek, senki sem várta őket, mert már lemondtak róluk. Edward háza nem volt messze az állomástól, és Cyrilla néni úgy döntött, gyalog teszik meg az utat.
- Majd én viszem a kosarat - ajánlkozott Lucy.
Cyrilla néni egy mosollyal nyugtázta a bejelentést. Unokahúga is mosolygott.
- Áldott kosár - jegyezte meg Lucy. - Nagyon szeretem! Kérem, bocsássa meg azt a sok butaságot, amit eddig összehordtam, Cyrilla néni!



2012. december 24., hétfő

Boldog karácsonyt!


Udud István
Mennyből az angyal
Hírrel jövök, hírrel,
örvendetes hírrel,
fenn kiáltom mindenkinek
örvendező szívvel,
hogy az is vigadjon,
kinek szíve gyászol:
betlehemi istállóban
van egy kicsi jászol!
Vezérel a csillag,
jó pásztorok gyertek,
Betlehemben megszületett
a megváltó gyermek.
Elmegyek, hírt mondok
az egész világnak,
vágyva vágyott születését
az Isten fiának.
Dicsőség őnéki,
ki a mennynek éke,
s itt a földön, uralkodjék
a szívekben béke.


Ajándékul a Főnevek lapozót hoztam, mert a harmadikosok jó része, ha jól gondolom, most nyakig benne van a témában.

Karácsonyi novella 1.


Lucy Maud Montgomery
Clorinda ajándékai

- Karácsony előtt két héttel rettenetes dolog szegénynek lenni! - sóhajtotta tizenhét éve minden gyászával Clorinda.
Emmy néni elmosolyodott. Hatvanéves volt, és ha nem az ágyában feküdt, akkor a kanapén vagy egy kerekesszékben ült, mégsem hallotta senki sóhajtozni.
- Feltételezem, hogy olyankor tényleg rosszabb, mint máskor - ismerte el.
Emmy néninek ez volt az egyik legcsodálatosabb tulajdonsága: mindenkivel együtt érzett és mindenkit megértett.
- Idén ráadásul még rosszabb. Egyetlen fillérem sincs - folytatta bánatosan Clorinda. - A nyári lázas betegségem és az orvosi számlák minden tartalékomat felemésztették. Egyetlen kará-csonyi ajándékot sem tudok venni. Pedig úgy szerettem volna néhány aprósággal meglepni a szívemnek legkedvesebbeket. De nem tehetem... ez az utálatos, a gyűlöletes igazság!
És Clorinda ismét felsóhajtott.
- Nemcsak olyan ajándékot adhatunk, amik pénzért kaphatók - jegyezte meg csöndesen Emmy néni -, és talán nem is azok a legszebb ajándékok.
- Ó, tudom, hogy sokkal szebb olyasmit adni, amit az ember maga készített - helyeselt Clorinda -, de a kézimunkához való anyagok is sokba kerülnek. Az ilyesféle ajándék legalább annyira elérhetetlen számomra, mint a többi.
- Én nem ilyesmire gondoltam - mondta Emmy néni.
- Akkor hát mire? - értetlenkedett Clorinda. Emmy néni elmosolyodott.
- Javaslom, találd ki, mire gondolhattam - ajánlotta. - Többet ér, mintha én magyaráznám el. Egyébként sem hiszem, hogy el tudnám magyarázni. Inkább egy gyönyörű vers csodaszép sorával illusztrálnám: „Az ajándék üres az ajándékozó nélkül".
- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy „az ajándékozó üres az ajándék nélkül" - fintorodott el Clorinda. - És én most pontosan ebben a helyzetben vagyok. Nos, csak azt remélem, hogy jövő karácsonykor nem leszek ilyen pénztelen. Februártól Mr. Callender murraybridge-i üzletében fogok dolgozni. Tudja, állást ajánlott.
- Nem hiányzol majd a nagynénédnek? - kérdezte komolyan Emmy néni.
Clorinda elpirult. Emmy néni hangjából olyasmi csendült ki, ami felkavarta a lelkét.
- Gondolom, igen - felelte sietve. - De hamar megszokja, ebben biztos vagyok. És tudja, szombat esténként mindig hazajövök majd. Rettenetesen elegem van a szegénységből, Emmy néni, és most, hogy magamnak kereshetek egy kis pénzt, meg akarom ragadni az alkalmat. Emellett még Mary néninek is segíthetek! Heti négy dollárt fogok keresni.
- Azt hiszem, sokkal inkább a társaságodra van szüksége, mint a fizetésedre - jegyezte meg Emmy néni. - De természetesen te döntesz, kedvesem. Tudom jól, milyen nehéz a szegénység. Én is az vagyok.
- Méghogy maga szegény! - csókolta meg Clorinda. - Hisz nem ismerek magánál gazdagabbat - gazdag a szeretetben, a jóságban és az elégedettségben.
- Ahogy te is, kedvesem... bővelkedsz fiatalságban és egészségben és becsvágyban. Hát nem örülsz nekik?
- Dehogynem - nevetett Clorinda. - Csak sajnos a karácsonyi ajándékokat nem ilyesmiért adják.
- Próbáltad-e valaha is a kincseidből előteremteni ezeket?
- kérdezte Emmy néni. - Ha elgondolkodsz az előbbi felvetésemen, gondolkodj el ezen is, Clorinda.
- Nos, búcsúznom kell, és haza kell rohannom. Máris jobb a kedvem; ön mindenkit felvidít, Emmy néni. Milyen szürke odakint a táj! De azért nagyon remélem, hamarosan leesik a hó. Ugye, milyen vidám lenne a fehér karácsony? Mindig olyan fakó barnák a decemberek.
Clorinda Emmy nénivel szemben, az út túloldalán, egy hatalmas fűzfák mögött megbújó kis fehér házban lakott Mary nénivel, aki az egyetlen rokona volt. Emmy néni valójában nem is volt a nagynénje. Clorinda amióta csak az eszét tudta, Mary nénivel élt.
Clorinda hazament. Felbaktatott a kis szobájába, ahol a hatalmas csupasz fűzfabokrok rácsként csíkozták az ablakot. Gondolatai Emmy néni szavai körül forogtak, amelyeket a karácsonyi ajándékokról és az ajándékozásról mondott.
- Esküszöm, fogalmam sincs, mire célzott - tűnődött Clorinda. - Bárcsak kideríthetném! Hátha a segítségemre lenne. Olyan szívesen megajándékoznám legalább pár barátomat! Ott van Miss Mitchell... az idén olyan jó volt hozzám, annyit segített a tanulmányaimban. És Mrs. Martint Manitobában. Bárcsak küldhetnék neki valamit! Biztos magányos ott. És persze Emmy néniről sem feledkezhetek meg, és az út végén lakó szegény Kitty néniről, és természetesen Mary néniről, és Florence-ről sem, pedig ő igazán csúnyán bánt velem. Már sosem fogom ugyanazt a szeretetet táplálni iránta. De tavaly karácsonykor ajándékot adott, és merő udvariasságból is illene viszo-noznom.
Clorinda hirtelen megdermedt. Eszébe villant, hogy ezt az utolsó gondolatot igazán nem szerette volna Emmy néni előtt kiejteni a száján. Akkor hát valami rossz van benne! Már régen rájött, hogy ha valamiről úgy érzi, hogy nem mondhatja el Emmy néninek, akkor abban sántít valami. Így aztán gyorsan el is hessegette magától a gondolatot.
Csaknem négy napon és három éjszakán át rágódott Emmy néni megjegyzésének rejtélyén, aztán egyszer csak megvilágosodott előtte. Vagy ha nem is Emmy néni szavainak értelme, mindenesetre önmagában véve is egy jó gondolat volt, amelynek jelentése egyre tisztább és mélyebb lett, ahogy teltek a napok, bár eleinte kicsit ódzkodott a következtetésektől, amelyekre kényszerült.
- Megoldottam az idei karácsonyi ajándékozás gondját - újságolta Emmy néninek. - Végül is van mit adnom. Némelyik ajándékom igen sokba kerül, jobban mondva, adnom kell érte valamit, de a végén, ha megfizettem az árát, jobban járok, és gazdagabb leszek. Mr. Grierson ezt nevezné paradoxonnak, ugye? Majd karácsony napján mindent elmagyarázok.
Karácsony napján, ahogy ígérte, át is ment Emmy nénihez. Végül is fakóbarna karácsonyuk volt, mert nem havazott. De Clorinda nem bánta: a szíve úgy dalolt a boldogságtól, hogy úgy érezte, még soha ilyen gyönyörű karácsonya nem volt.
Mielőtt belépett volna a nappaliba, letette a konyhapadlóra a papírba csavart köteget. Emmy néni a kandalló tüze előtt feküdt a kanapén. Clorinda leült mellé.
- Azért jöttem, hogy mindent elmeséljek - kezdte. Emmy néni megpaskolta a kezet, amely az övébe simult.
- Az arckifejezésedből ítélve, kicsikém, kellemes lesz hallani és elmesélni is - jegyezte meg.
Clorinda bólintott.
- Napokig gondolkodtam azon, amit mondott... annyit törtem a fejemet, hogy a végén már szédültem! Aztán egy este hirtelen, különösebb fejtörés nélkül is rájöttem, és tudtam, hogy végül mégis adhatok majd ajándékot. Egy héten át minden nap valami újat ötlöttem ki. Némelyikről nem gondoltam, hogy valóban képes vagyok odaadni, de aztán rádöbbentem, mennyire önző vagyok. Ha kell, bármennyi pénzt hajlandó lettem volna kifizetni az ajándékokért, de ami az enyém volt, azt nem voltam képes odaadni. De ezen szerencsére túltettem magam, Emmy néni, és most elmondom, mit is adtam.
- Először is ott volt a tanárnőm, Miss Mitchell. Apa egyik könyvével ajándékoztam meg. Tudja, nagyon sok könyve maradt rám, így az az egy igazán nem fog hiányozni. De ezt a könyvet mégis nagyon szerettem, és úgy éreztem, ez a szeretet emeli az ajándékom fényét. Illetve másodjára már így éreztem, mert eleinte arra gondoltam, hogy restellek majd Miss Mitchell elé állni egy kopott, régi könyvvel, amin meglátszik, hogy rengeteget forgatták, s amely tele van apa
széljegyzeteivel. Féltem, mit gondol majd rólam, hogy ilyen ajándékot adok. És mégis úgy éreztem, jobb ajándék, mint valami új, mert ezt a régi könyvet apa is szerette, meg én is. Ezzel leptem meg, és ő megértett. Azt hiszem, nagy örömére volt az ajándék valódi jelentése. Azt mondta, olyan érzés, mintha valaki más életéből és szívéből kapott volna egy darabot.
- Aztán ismeri, ugye, Mrs. Martint... tavaly még Miss Hope volt, a kedves vasárnapi iskolai tanítónőm. Egy misszionáriushoz ment feleségül, és nyugaton, egy kihalt vidéken élnek. Mrs. Martinnak levelet írtam; távolról sem hétköznapi levelet, de nem ám! Egy teljes napomba került, és látnia kellett volna a postamesternő szemét, hogy kidülledt a meglepetéstől, amikor postára adtam! Mindenről beszámoltam, ami az elutazása óta Greenvale-ben történt. Olyan friss hírekkel telinek, vidámnak és szeretetteljesnek írtam meg, amilyennek csak bírtam. Beleírtam mindent, ami derűs és mulatságos.
- Kitty néni volt a következő, akit megajándékoztam. Tudja, kiskoromban ő volt a dajkám, és nagyon szeret. De - nos, tudja, Emmy néni, restellem bevallani - finoman szólva sosem találtam különösebben szórakoztatónak a társaságát. Úgy örül, valahányszor felkeresem, de csak akkor megyek, ha nagyon muszáj. Süket, unalmas és buta. Elhatároztam, hogy egy teljes napot neki szánok. Tegnap fogtam a kötésemet, és egész nap ott ültem mellette, és csak beszéltem, beszéltem és beszéltem. Elmeséltem az összes greenvale-i pletykát, és mindent, ami érdekelte. Olyan boldog és büszke volt; amikor elbúcsúztam, azt mondta, ezer éve nem érezte ilyen jól magát.
- Aztán ott van... nos, Florence. Tudja jól, Emmy néni, hogy tavalyig bizalmas jó barátnők voltunk. Aztán Florence egyszer elmesélt valamit Rose Watsonnak, amit kértem, hogy ne adjon tovább. Megtudtam, és nagyon megbántódtam. Képtelen voltam megbocsátani neki, és kereken megmondtam, hogy többé nem tekintem a barátnőmnek. Florence is bánatos volt, mert őszintén szeret, és kérte, hogy bocsássak meg neki, de én nem bírtam rászánni magam. Nos, Emmy néni, Florence-nek ez volt a karácsonyi ajándékom: a megbocsátásom. Tegnap este átmentem hozzájuk, egyszerűen átöleltem, és megmondtam, hogy úgy szeretem, mint régen, és szeretném, ha megint ugyanolyan jó barátnők lennénk.
- Mary néninek ma reggel adtam át az ajándékát: megmondtam, hogy nem megyek Murraybridge-be, hanem itthon maradok vele. Olyan boldog volt, és most, hogy így döntöttem, én is örülök.
- Igazi ajándékokat adtál, drága gyermekem - dicsérte meg Emmy néni. - Mindegyik ajándékban volt valami belőled, méghozzá a legjobb.
Clorinda kiment, és behozta a csomagot, amit a konyhában hagyott.
- Önről sem feledkeztem meg, Emmy néni - mondta, amikor kibontotta a papírt.
Egy rózsabokor volt - Clorinda saját, nagy becsben tartott bokra -, amit illatos bimbók borítottak. Emmy néni rajongott a virágokért. Ujjával közelebb húzott egy bimbót, és megcsókolta.
- Olyan édes, mint te, drága kicsikém - mondta gyöngéden. - És a magányos téli napokon sok örömet fog szerezni. Ugye, most már érted a karácsonyi ajándékozás igazi jelentését?
- Igen, hála önnek, Emmy néni - válaszolta halkan Clorinda.

2012. december 19., szerda

Mire nem jó egy matekpélda?

Régóta szeretnék valami egyveleg művet kigondolni, hogy aztán Zs. megalkossa. Ma el is kapott az ihlet matekozás közben, ezeknek a halacskáknak köszönhetően:


Megrajzoltam a hal körvonalát, majd elmondtam Zs.-nek az elképzelésem. Utána már nem szólhattam, mert leállított a művész. Na jó, a snicerrnél besegítettem. Előkerült munka közben a varázs filc, mezei filc, ceruza és zsírkréta. Van is egy csodahalacskánk.


2012. december 18., kedd

Hogy is hívják?


Avagy a tökéletes összhang.

Tesómmal a konyhában beszélgettünk, amikor is bajba kerültem.

Én: Zzzzzzzzzzs.! Add ide gyorsan a szilikonos izét!
Tesóm [szemrehányással a hangjában]: Ennyiből tudnia kell, hogy mit akarsz?
Én [hallva, hogy jó fele matat a gyerek]: Úgy tűnik tudja.

Zs. a kezembe nyomta és már rohant is vissza a szobába elvégre épp egy mentőakció kellős közepéből rángattam ki.

Tesóm utána szól: Zs. te tudtad mit kell adni?
Zs.: Igen!
Tesóm: Akkor mondd meg a nevét!
Zs.: Szilikonos valami.


ui.: sosetöbbet nem készítek egy teljes adag mézeskalácsot.

2012. december 15., szombat

Darázs vagy méh?

Portörlés közben találtam a polc mögött ezt a leletet. Azóta parázs vitát folytatok magammal, hogy ez most melyik. Mentségemül szolgál, hogy míg nem érdekelték Zs.-t az efféle dolgok, még pillantásra sem méltattam a rovarokat, sőt igyekeztem rájuk sem gondolni, mert rovarok. Kivéve a katicát természetesen.

Nem akarok senkit összezavarni a saját "miért ez vagy az"-jaimmal inkább csak a Kedves Olvasónak szegezem a kérdést: Szerintetek melyik?

A képek nagyíthatók!

A színe nem ilyen sárgás (csak a fényképező látja olyannak), a fej és a tor oldalsó és alsó része szőrös.



Oda az ebéd,...

... hacsak nem engedek a kísértésnek és macskabecsinált lesz*.

Gondoltam mivel karácsonyi nagytakarítás félét mímelek, jó lesz ebédre valami nagyon egyszerű. Gyorsan megfőztem a kelbimbót és félretettem, hogy lecsöpögjön. Itt sejtettem, hogy nem lesz baj, mert Bonifác nem vegetáriánus, néha-néha rágcsál el egy-egy fűszálat, de azt is kötelességből.

A következő szakasz a rizikós, amikor tejfölt tojással keverek el, mert azt már szereti. Így tettem félre neki is, sőt reszelt sajtot is tettem bele. Így amikor 2x10 méternyi távot hirtelen meg kellett tennem, megfordult a fejemben, hogy beteszem a hűtőbe, de ahogy kigondoltam már el is felejtettem. Bonifác megkapta a keverékét, élvezettel nekiállt, én meg rohantam ránézni egy matekpéldára.

Mire visszaértem, 40 másodpercen bőven belül, a saját keverékét hátra hagyta, hogy ugyanazt a keveréket a tepsiben lévő kelbimbóról eszegesse. Hörögtem egy sort, de persze nem zavartatta magát. Bevonult a meleg szobába, nekem háttal és elégedetten mosdani kezdett, mintegy tesztelve mennyit bírok még el.



*Na ki ugrott az ölembe amikor ideértem a gépelésben és hízeleg úgy, ahogy még sose?

2012. december 14., péntek

Hópehelykészítő szerkesztése

Félbehajtottam egy A/4-es rajzlapot. Azért érdemes rajzlapot használni, mert tartósabb és ha rákapunk a hópehelykészítés ízére jó sokszor fogjuk használni.


 A hajtásvonal legeslegaljába szúrtam a körző hegyét /és Zs.-t idézve/ tetszőleges nagyságú terpeszbe állítottam.



Megtartva a terpeszt a körív minkét végpontjából elmetszettem a körívet.



 
Majd ezt a két pontot egyenként összekötöttem a hajtásvonal legeslegaljával.


 Vagyis 60 fokos szögeket szerkesztettem.


Most jön, a hogyan lesz ebből hópehely?

Szalvétahajtással hajtsunk meg egy négyzet alakú papírt, majd illesszük a rajzlaphoz úgy, hogy a csúcsa a hajtásvonalra essen, alul pedig a rajzlap alsó oldalára illeszkedjen.


Nem lett jó a kép, de az van rajta, amint a korábban megszerkesztett egyeneshez hajtom először az egyik, majd a másik sarkát is.


 A fantáziánkra van bízva mit rajzolunk, majd vágjuk ki. Én ettől a mintától indultam anno:




A mostani kedvencem viszont ez:


Így még nem tetszett annyira, úgy éreztem így a tulipán világnapjának lehetne a jelképe, de hópehely nem annyira. 


Pedig, ha minden hópehely különböző, és nagyon sok is van, akkor miért ne lehetne, hogy egyszer egy tulipánszerű fog az orrom elé szállingózni? Így összehajtottam és imitt-amott még vágtam rá likakat.


A visszamaradt papírt pedig eltesszük, mert szép és sok mindenre jó lehet.


2012. december 13., csütörtök

Kötelező memoriter

Az idei egyik versünk

La Fontaine
A tücsök és a hangya


Mit csinált a Tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a Hangya,
éhen ahhoz ment panaszra,
S arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télre.
Búzát? - szólt a Hangya sógor.
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?
Mit csináltam? Kérem szépen,
muzsikáltam - szólt szerényen
Tücsök mester - Aki kérte,
nótát húztam a fülébe!
Nótát húztál, ebugatta?
No, hát akkor - szólt a Hangya -
Járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok!

 Most egy olyan alapot szerkesztettem hozzá, amelyen szerepel a vers, alatta pedig képregényszerűen megrajzolhatók a versszakok.



Holnap Zs. közzéteszi a saját megoldását és a letölthető alapot.



2012. december 12., szerda

Tündérfa

Nem szerettem a zsenlíadrótot, mint kézműves alapanyagot, aztán úgy jártam most vele, mint tavaly a hungarocellel. Egy lökés, és máris cimborák lettünk.

A barátságunk kezdetét ez a könyv jelentette:


A jobb felső sarokban lévő fa vett rá, hogy megvegyem a könyvet, alaposabban csak itthon néztem át, de még jobban megörültem annyi szép dolog van benne.

Nem volt itthon a leírt színű zseníliadrót, így diófa helyett tündérfa született.


Nem akart megállni így Zs. rövidebbre vette a törzset és a gyökereket lombszínű fagyöngyökkel megtámogatta. Végül is egy tündérfa olyan, amilyennek csak szeretnénk :). A gyökérből maradt dróttal Zs. addig játszott, míg EZ lett belőle.

Néhány nagyítható mintaoldal.

undefined


2012. december 11., kedd

Gyerekszáj

Korcsolya után...

Zs.: Találkoztam L.-val és K.-val a pályán [nyáron együtt úsztak].
Én: Én pedig K. anyukájával, de köszönni se tudott.
Zs.: [igazi aggodalommal] Remélem nem némult meg!

Fejtörőszerkesztő

Még friss találat, de izibe megosztom mibe botlottam. Még csak a labirintus készítőt és a szókeresőt próbáltam ki, sajnos az ékezetes szavakkal nem tud mit kezdeni, de szerintem így is hasznos. Mondjuk a szókeresőt amúgy is jobban szeretem papíron, radírral, ceruzával összehozni, mert szerintem úgy az igazi, ha a maradék betűk összeolvasva a témához kapcsolódó értelmes szót adnak.

2012. december 10., hétfő

Téli örömök, angol szótárlap

Elkészültem a Téli örömök szótárlappal, már csak Zs.-nek kell munkálkodnia rajta, de őt hátráltatja néminemű nátha. Azért közzéteszem így félkészen is, mert ezt is elküldöm a Rendszeres olvasók közé feliratkozottaknak (azoknak akik itt vagy emailban jelzik, hogy szeretnék), hátha őket/gyermeküket nem hátráltatja semmi a kitöltésében. :o)

A fedlap most nem vett annyi időt igénybe, mint az előző (még Zs.-t is sikerült rávennem), hópelyhes nyomda, festékpárna, néhány gyors mozdulat és tadááám:


A színezésre váró 12 szó:


Végül a szótárlap hátulja:


Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy a hátlap az egy teljes A/4-es oldalnyi pazarlás, hiszen üres. Így, miután meglett a 12 befutó szó gyorsan készítettem belőlük egy szókeresőt. Alá pedig, a sok-sok munka után (pecsételés, színezés, írás, szókeresés) levezetésképpen, egy labirintus biggyesztettem. Ennek mondjuk csak annyi köze van a témához, hogy a képen, amit beszúrtam, egy kisfiú hógolyózik. Bár most beugrott, hogy a már tanult angol kifejezésekkel Zs. ki is találhatja, hogy ki legyen ő.

2012. december 7., péntek

Szófajok sorozat: Főnév lapozó

Elkészült a legújabb lapozónk, amivel a "rettentően undok, gyerekkínzó, stb" nyelvtant próbáltuk feldobni egy kicsit, mert a szófajok is csak addig voltak érdekesek, míg csak Varga Katalin: Én, Te, Ő könyvében esett róla szó.

A "Játsszunk!" rész képes rejtvényei közül 2-t Zs.-nek köszönhetünk, amikor is meguntam a sok méltatlankodást, azt mondtam tegye érdekessé, és szerencsére kapott az alkalmon.

Néhány "felszíni" kép a lapozóról:


2012. december 3., hétfő

Gyerekszáj

Zs. a Volt meséhez tartozó PS2 játékot nyúzza. Megakad, másfél órája kínlódik vele, eltörik a mécses. Majd megjegyzi:

Ezen még a legerősebb idegzetű gyerek is sírna. 

Adventi koszorú 2012

Évek óta megvannak ezek a gyertyák. Mindig elfelejtettem, hogy vannak így más került a koszorúra. Idén is el volt felejtve, de szerencsére még vásárlás előtt a kezembe akadt, így az idei ezeknek a gyertyáknak az éve lett.

Úgy terveztem, hogy idén valami nagyon egyszerű, gyors koszorút készítek, mert egyedül kellett dolgoznom, mivel Zs. saját koszorút készített Mamának.

A két kitételből csak az egyszerű valósult meg, a gyors nem :). Úgy emlékeztem gyorsabban megy a magyal horgolás (ráadásul amikor meglátta Zs. rögtön kellett az övére is).





2012. december 1., szombat

Angol, játékos szótárlap

Délelőtt kapott el az alkothatnék. Az advent és Virág ezen bejegyzése volt rám hatással, amikor megszületett a fejemben ez a játékos szótárlap.

Megszerkesztettem a hátlapot, kiderült, hogy 12 szó fér el szépen. Helyet kaptak a tankönyvben szereplő szavak, majd Zs. magyarul mondta mivel egészítsük ki, hogy ne maradjon üres hely.

Míg színezni való képeket kerestem a szavakhoz, Zs. kitartóan fújta, fújta és fújta a tengert.

Egy kisebb pohárba festéket tettünk, egy kevés vízzel elkevertük, majd Zs. szívószállal bugyborékolt benne. Amikor a festékes hab a pohár száján túl ért, ráborította a rajzlapot. Az eredeti recept szerint kellett volna bele folyékony szappan is, de az a verzió nem működött nekünk, mert csak színtelen hab ült a festékes víz tetején.

Míg Zs. színezett és sniccerrel kivágtam az ablakokat. Összeragasztottuk, majd minden ajtóra rákerült ki lakik mögötte.

Nagyon megtetszett nekünk ez a módi, most, hogy az alapot megszerkesztettem (azaz a nagy munka megvan), boldogan mondok igent arra, hogy: Ugye lesz még ilyen anya?




A rendszeres olvasóimnak, ha kérik, szívesen elküldöm emailban.



Gyerekszáj

Magyar népmonda alapján - Móra Ferenc
Árpád, a honalapító

...
Sokféle nép lakta a magyar földet több mint ezer esztendővel ezelőtt, amikor honfoglaló őseink ideértek. Legtöbben voltak a mogorvák és bolgárok.
 ...

Korcsolyának korcsolya...

... ez is, de azért nem gondoltuk volna, hogy még ma is kopni fog. Főleg, mert ma nyílik (elvileg) a jégkorcsolyapálya.


Zs., amint a lazaság oltárán hódol.


Itt meg csak simán pihen, a rossz nyelvek szerint meg kisiklott :).




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...