Nincs egy éve, hogy Tóbiásék besétáltak az udvarunka. Akkor nagyon hamar lett a cirmosnak egy igazi álomgazdija, jobb helyre nem is kerülhetett volna. Tóbiás meg Tízévessel került nagy összhangba.
Aztán idén jött Kázmér, vele úgy alakult, hogy Mama lett a puszipajtása, szó szerint. Ugyanis, ha odahajol nem történik semmi, de ha azt mondja közben, hogy Adjál már egy puszit! elkezdi harapdálni az orrát. Nem durván persze, csak olyan macskásan. :)
Aztán csütörtökön este, 1 órával az állatorvosi rendelő zárása előtt beállított hozzánk egy fehér-vörös tarkaság. Ez fura, mert ha kint van a 3 rangidős, ide ugyan be nem meri tenni a lábát idegen macska, legfeljebb a telek szélén átszaladni. Ahogy egyre közelebb jött, látszott, hogy a bundája gondozatlan, majd a másik oldalát mutatta, amiből meg folyt a vér. Tesóm mondta, hogy akkor orvos, Mama kapta is és elszalad vele. Hívott az orvostól, hogy nem olyan nagy gond, ami vele van, de bódítani kell, azt kérdezi az orvos letudják-e egyből az ivartalanítást. Már ismer minket... Szóval legközelebb, már golyók nélkül láttuk viszont.
Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy mindenkit a cicái ivartalanítására buzdítsak, kicsit más szempont alapján, mint ami az emellett szóló kampányokban szerepel, bár abból is átvennék egyet, mégpedig azt, hogy sok egészségügyi gondtól kímélheted meg a macskáidat.
Ivartalaníts, ha szereted a cicákat, mert...
Jobb nekik, hogy mi mindennel, ez kiderül a kampányokból. Erre kérdezhetnéd, hogy jó, de te szeretnél még később cicákat és, akkor honnan lesz? Menhelyekről! Ennek az is az előnye, hogy annyi cicát viszel haza, amennyit te szeretnél, nem pedig annyi lesz, amennyi megfogan a cicában. Tehát nem lesz gondod azzal, hogy mi legyen a tesókkal. Mert akiben van egy kis érzés, tudja, hogy az is egy élet. Persze, erre aki kötekedni akar mondhatja, hogy és akkor a növények? És az élelmezésre szánt állatok? Az elsőre csak egy grimasz a válaszom, a másodikra meg az, hogy én pont emiatt sem eszem húst, de nem tartom állatkínzónak azokat, akik tisztességes körülmények közt tartott állatok húsából esznek. Sőt, Tízévesnek is magam készítem a húsételeket. Ja és még egy érv a ne a saját szüljön mellett. Olyan személyiségű/küllemű cicád lehet, ami a zsánered, nem amit a gép dob.
Ivartalaníts, ha NEM szereted a cicákat, mert...
Nehogy már elszaporodjanak! Mit képzelnek? Gondolj csak ebbe bele:
Ha nem szereted őket, akkor valószínű nincs, de akkor is segíthetsz megakadályozni. Egy kandúr ivartalanítása vidéken 5.000 Ft körül van és a nagyvárosokban is, ha akció van. Az pedig mindig van. Ha ezzel az összeggel támogatod valamelyik mentő munkáját, olyannak adva, aki megbízható, és a közleménybe beírod, hogy ivartalanításra, biztos, hogy arra fogja költeni. Tudok is olyat ajánlani, akinek a munkáját rég követem, és biztos, hogy nem nyaralásra, vagy más hasonlóra költi, hanem arra, amire meg van beszélve.
Szóval vess egy pillantást erre az ábrára, és gondolj arra, hogy valamiből, amit nem szeretsz, egyszeri adománnyal több ezret eltüntethetsz. Kész haszon, nem?
Visszatérve a mi vadi új tarkánkra, elvégre ez az ő bemutatkozója, műtét után Mama egy rossz mozdulata után megpattant, pedig még benne volt az altató. Ugyanis kölcsön volt adva a cicahordónk, mivel már kevés volt a zárásig nem tudtuk visszaszerezni, így egy szennyes tartóban lett orvoshoz víve. Mire hazaért hazakerült a cicatartó is. Abba akarta átenni Mama, amikor bekövetkezett a szökés. Abban a pillanatban úgy éreztem menten félárvává teszem magam. De szépített, és elkapta, a matka meg ment hordozóstul a pincébe, mert a többiek akkora már bent pihenték ki az egész napos napon heverészést.
A menekülős kedvet szerencsére kialudta, így simogatható, de nem valami jó érzés még simogatni, a bundája zsíros, és érződnek a korábbi sérülései, viszont kárpótol, ahogy kelleti magát, dorombol, és helyben jár közben a két első lábával. :). Tesóm már megpróbálta ölbe venni, nem vette zokon, de látszott rajta, hogy inkább ne. 2 nap alatt azért a bundája is sokat szépült.
A fotója mellé a nevét is elárulom most már, ő Mátyás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése