Aratás hava

Mivel július az aratás hava így idén is ez a hónap fő témája. Az aratásról szóló versgyűjteményünk:

Szilágyi Domokos Aratási mondóka (Két nyári mondóka II.) Mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap. Szár, szár, búzaszár, tehén alá szalmaszál. Szem, szem, búzaszem, holnap lesz új kenyerem. Szalai Borbála Aratás Megérett már a búza, az árpa - az egész táj aranyszínű, sárga, s olyan mint egy végtelen nagy tenger, melynek partját nem látja az ember. Hullámokat vet a búza, árpa - valahányszor szellő barázdálja: mégis békés ez a kalásztenger - nem háborog, vad tajtékot nem ver. Susog, zizeg a búza, az árpa… Kombájnosok jönnek a határba: gépükkel a ringó tengert járják - aratják az érett búzát, árpát. Drégely László Aratás Süt a nap, meleg van Rekkenő a hőség, Mégis a faluban Jár a sok cséplőgép. Kövér búza pereg, Megtelnek a zsákok, Holnap már új lisztből Sülnek a kalácsok.

Benedek Elek Kis falumon néma csend ül… Kis falumon néma csend ül, de a mezőn kasza csendül, otthon csak a beteg maradt, a többi mind búzát arat. Merre nézek, kalásztenger, mindenfelé dolgos ember: hull a földre verejtéke, s szaporodik, gyűl a kéve. Még a földön harmat csillog a sarló, a kasza már ott villog. Napfölkeltét meg se várva, kint van a nép a határba. Csillagok tán földre szálltak? Búzakeresztekké váltak? ahány csillag nyári éjjel, annyi kereszt szerteszéjjel. Itt is, ott is csendül a dal, s nincs vége az alkonyattal, együtt dalol ember, madár, daltól zeng az egész határ. Hej, ez a dal! Nincs szebb ennél! Mintha mennyországban lennél, nincsen ez kótára szedve, csak úgy terem a szivekbe. Szivben terem, szivhez talál, minden szava az égbe száll hozzá, ki mindnyájunk atyja, ki az áldást osztogatja. Száll az ének, száll az égbe, a végtelen mindenségbe: „Uram, kitől minden ered, áldott legyen a te neved!” Benedek Elek Aratáskor Megérett a búza, sárgul a kalásza Piroslik a szeme, kész az aratásra. Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek, Aratók danája hangzik mindenünnet. Amerre én járok, mindenütt aratnak, Izzad a szegény nép, tüzében a napnak. Arcát a tüzes nap perzseli keményen, Bánja is a jó nép, dolgozik serényen. Peng a kasza, sarló, csendül hegy, völgy, róna, Nincs az a muzsika, amely szebben szólna: Még a pacsirta is elhallgat dalával, A levegő-égben némán lebeg, szárnyal.

Mentovics Éva Aratás Érik már a búza, sárgul a határ, hajlongó kalászát érleli a nyár. Morognak a gépek, zajuk messze száll – a sok gabonára malomgarat vár. Szilágyi Domokos Két nyári mondóka I. Búzatenger! Tenger búza! Aratógép Átalussza Cséplőgépből aranysárga gabona hull ezer zsákba. Malomkerék forog vízben, lesz már elég kenyérlisztem.

József Attila Aratás előtt A bús bíborkirályfi, naplemente Búcsúcsókjától ég a dús kalász. Néhány vidám tücsök már dudorász S úgy ing a földön csendes este enyhe, Mint vén öreg huszáron lóg a mente, Kit nem ölel a nyárestéli láz. De itt a búza s rozs méhébe száz Apróság vár a fényre, napra, csendbe. És várnak egyre mind a virradatra, Mikor az égből napsugár pereg. A duzzadt tábla jó, acélos fajta S hajnalba jönnek barna emberek, A válluk széles, nagy kasza van rajta… … Szellő fuvall, a tábla megremeg. Sándor Gyula Az aratás Szellő kóborol céltalan, néha meg-megállva itt is, ott is, beletúr, a szikkadt út porába. Parasztok feszülnek, a lendülő kaszának, s az aranyló búzába, sorba, rendet vágnak. A fehérnép sarlóval, a markot felszedvén, majd keresztekbe rakják, szépen, sorja mentén, hogy érhessék a szem, még, vagy néhány napra, majd a szérűn sok táncos láb, később kinyomtatja. Vibrál a rónaság, már a szél sem rezdül. A nap is fentről néz, majdnem igenyesrül. S messze túl a tarlón, a templom tornyán, megkondul a harang, a delet kiáltván. Hűs árnyékot borít, a rezgő nyárfa lombja, elő kerül lassan, a kenyér, meg szalonna. A cserépkorsókat, reggel, fölbe ásták, hogy az innivalót, jó hűvösön tartsák. Míg enyhül a nap heve, eldőlnek a nyirkos avaron, csupán, az aludttej marad még kicsit, sűrű bajszukon. S ha majd az alkony, halvány fátylat sző az égen, elindulnak hazafelé, a zörgő szekéren.