Ásványvizes flakonból készül nálunk most csuda dolog (majd azt is hozom), de csak egy egész kis darabkája kellett. Gondoltam ha már nyiszáltam megérdemel annyit, hogy több része is hasznosuljon. Míg forgattam a kezemben eszembe jutott, hogy Zs.-nek van egy csufi fonala. Egy fonalvásárlás alkalmával ő ezt választotta, én meg alig bírtam megállni, hogy le ne beszéljem.
A fonallal együtt jött a szikra is, gyorsan elő is kaptam a hozzávalókat:
Mivel nem tudtam mi lesz belőle nem fényképeztem, csak akkor, amikor már Zs. is rákapott, így az ő munkáját láthatjátok.
A flakon darabka belsejéhez fogjuk pár centi hosszan a fonalat, majd szép rendezetten elkezdjük körbetekerni.
Amikor körbeérünk vezessük a belső oldalra a fonalat, vágjuk el kb 10 cm-t hagyva. fűzzünk rá tűt, majd jó hosszan bújtassuk el a fonalat.
Most már én is látom a szépséget ebben a fonalban!
:o)
hűű,ez tényleg jó lett,szuper ötlet!
VálaszTörlésKöszi!
TörlésÉn már az elején láttam, hogy szép a fonal. A végeredmény nagyon jó lett.
VálaszTörlésSzerintem fonalgrafikához is jó lenne.
Mert jó szemed van hozzá :)!
TörlésÖtletes!!!
VálaszTörlésKöszi!
TörlésAzért annyira nem csúnya az a fonal, karkötőnek meg pláne nem!
VálaszTörlésLám, nem olyan csufi mégsem:))
VálaszTörlésVégül is egy hölgynek elég sok ékszerre szüksége van! Főleg ilyen vidám színekben.
VálaszTörlés