Kalandpark

Nem is tudtam mi készül egy kőhajításnyira, pedig csuda dolog. Ahogy a nem túl fantáziadús cím már elárulta, egy kalandpark. Még csak 3 napja nyílt, szóval friss és ropogós. Mondjuk a tegnapi szörnyű jégvihar (tojásnagyságú jéggel), kicsit máris megrongálta.

Na de a lényeg, a biztonság és a jó munkatársak épségben várták a látogatókat ma is.

Az alapvető tudnivalók után...

... irány a tanpálya.

Annak a végén az izgi csúszás.

Itt kiderült mit hova csatoljunk ha nem akarjuk, hogy menet közben a lábunk szárát csapdossa a felszerelés.

Mivel minden jól ment a tanpályán jöhetett a gyerekpálya.

Az is ment simán, így a kísérőnk azt mondta jöhet a kisebbik felnőtt pálya.

Itt már volt kihívás is, ez volta az első komolyabb, jobbról balról kellett kerülgetni a "lampionokat". Az egyik fa tövében már volt egy odakészített kampó alakú ág, hogy elhúzhassák, ha kell. Nagyon büszke voltam, mert Zs. megoldotta maga.

Aztán jött ez. Na ez tényleg nagyon hűha. Nekem is hozott újdonságot, mert Zs.-nek egy teljesen új kifejezés ült közben az arcára. (Azt sajnos blogstoppos kép, pedig nagyon aranyos.)

Ez is egy hűha rész. Itt be is értek minket, mert a mögöttünk jövőt nem hagyta a kísérője kibontakozni, mindent ami izgett-mozgott lefogott neki, sőt ennél a résznél azt mondta, hogy csak csússzon át. Még hozzánk is odalépett, hogy át is csúszhat Zs. (meló nélkül...), amikor ezt figyelmen kívül hagytuk nyúlt, hogy lefogja a rudat. Akkor már reagáltam, hogy jobban szeretjük, ha megdolgozunk a sikerért.

A saját kísérőnkkel nagy szerencsénk volt, mert figyelt, felhívta Zs. figyelmét az apró hibáira, trükköket osztott meg vele, és hagyta, hagy dolgozzon meg a sikerért.

Nem is olyan egyszerű az izgő-mozgó izé-mizéről átlépni. :)

Aztán már csak egy csúszás és kész. (Ez persze nem a teljes pálya, nem mindenhol fényképeztem.) 

A végén olyat mondott Zs., amit nem sűrűn szokott: "Elfáradtam anya!"