Két dologra jöttem rá múlt hét óta. Az egyik, hogy nem szeretem a múltkor használt csíptetőt, a másik meg a filc szegéllyel sokat akar a szarka, de nem bírja a varrja, akarom írni varrógépe.
Az első problémámat megoldotta, hogy eszembe jutott van nekem szép minicsipeszkém, igaz nem a varrós cuccok közé vettem, a másikat pedig egy nemtommianevetánvászon, amit ezer éve vettem, hátha egyszer tényleg nekiállok a varrásnak.
Négy darab 4 cm-es csíkot megvasaltam úgy, mintha ferdepánt lenne, közben nem is az, ne válogassunk alapon, mert mit válogat, ha nincs módja benne, egye meg a válogatós fene (a néptáncos rövidke múltamból nem sokkal több maradt meg, mint ez a népdal).
A végein oda-visszavarrtam (tuti erre is van jobb szó).
A szemközti oldalán is.
Majd nemes egyszerűséggel levágtam, ami lelógott. Én is érzem, hogy ez nem feltétlen elegáns megoldás, de majd legközelebb.
Aztán jött a másik két oldal.
Kész a tábla!
Jöjjenek a bábuk.
Kiválasztottam két filclapot, amit varrni borzalom, annyira papírszerű. Aztán mit cicózzak felkiáltással, stift ragasztót ragadtam, és jól bekentem az egyiket rátettem a másikra, átsimogattam.
Ekkor szörnyű felfedezést tettem, nem volt elég egyenletes a ragasztózásom, annyira kapkodtam. Gondolkoztam kétségbe essek-e, de végül arra jutottam van itthon még filc, ha nem jön be az ádáz terv, ami felsejlett bennem, majd újrapróbálkozom mással.
Megragadtam 1 papírlapot, közé tettem, majd neki estem vasalóval. Mi történt?
gyönyörű egyenletes lett
az asztallap ahová letettem vasalás után párás lett
és enyhe bűz, amolyan égetthaj-féle terjengett. éppen csakhogy :)
Gondoltam a jól bevált sablonok közül csak megfelel most is egy. Mire nem jók a pénzérmék?
Íme a játék:
Itt kicsit javítottam a fényviszonyokon:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése