A Kisasszony soha nem szeretett ruhát vásárolni. Szerette mindig a szép ruhákat, a pörgős szoknyát, ..., de hogy azt meg is kelljen venni, ne adj Isten próbálni, több méretben??? Na ne mááá!
Aztán tegnap bementünk egy gyerekruhaboltba, egy apróságért (értsd pár százas tétel). Míg én ezen ügyködtem, ő szakértelemmel átitatott áhítattal leemelt egy csipkés ruhát, mint aki mindig ezt csinálta, a címkéjéhez nyúlt, kiolvasta a méretet, megállapította, hogy ez bizony méret, fel szeretné próbálni. Mamával minket is megcsapott az áhítat szele, szerintem ő még egy könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkában, ahogy a fülkébe vonuló unokája után nézett. Bizony a kislányból lassacskán nagylány lesz*.
Itthon a férfi kórus persze másként értékelte ezt az eseményt: Hová fogod te ezt felvenni?
Mit értenek ők a lovakhoz lányka ruhákhoz! Hát nem?
*Azt mondjuk hagyjuk a múlt homályába veszni, hogy a csipkecsodát nemes egyszerűséggel a rajta lévő hosszú ujjú pólóra és farmerra kapta fel, nehogy már túlbonyolítsuk alapon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése