Létra a gödörbe, már csak fel kell mászni

Annyi negatív hatás ért mostanában, hogy lassan én is negatívvá kezdtem válni. Ami nagyon nincs rendjén, mert nehogy már azoknak a táborát erősítsem, akik megkeserítik az életem? ;o) Szóval fokozottan odafigyelek, hogy kiírjam magamból a pozitív élményeimet. Megelőzvén azt, hogy savanyabanya legyek. :P

Tizenkettő a saját blogján szeretne minden találkázásról egyenként beszámolni, így én csak a nekem leg-leg pillanatokat emelem ki.

A gyermekkönyvhét még nekem is elég kecsegtető, hogy szívesen utazzak érte Pestre. Mindig meg tud lepni, hogy a gyerekkönyvszerzők mennyire tudnak örülni az olvasóiknak, és örömmel veszik a kérdéseiket, érdeklődésüket.

Igazán felemelő érzés, amikor a hosszas dedikálásban elfáradt Csukás István kizökken a monotonitásból, és hamiskásan rámosolyog az ember gyerekére és a dedikálandó könyv egy képére bök, hogy az vajon kit ábrázol.

Vagy amikor a bő két tucat dedikálandó könyvre Budai Tibor és Schmidt Egon nem a száját húzza, hanem szeretettel elbeszélget a gyerekkel, sőt a végén Tibor megajándékozza egy albummal, amiben 70 munkája szerepel.

Vagy Berg Judit már ismerőként üdvözli, és elmeséli, hogy pont most volt egy műsorban, ahová kérték vigyen be az olvasóitól kapott ajándékokat, és ő bevitte azt a horgolt vasmacska medált, amit Tizenkettő készített.

Illetve új ismerősre is szert tett, aki annyira közvetlen, hogy olyan, mintha ezer éve ismernék egymást Bosnyák Viktória személyében, aki külön kérte, hogy amint kiolvasta az új regényét, írja meg mi a véleménye, mert a trilógia folytatásában figyelembe szeretné venni az olvasói érzéseit is.

Na és Marék Veronikát se hagyjam már ki, vele találkozni mindig duplán nagy élmény, hiszen felidézi, hogy a gyerek, aki írni-olvasni se igen tanul majd meg, rácáfolva a jóslatra, az ő egyik könyvét olvasta ki először.

Hazafelé pedig megállapítottuk, hogy nem neveljük a gyereket elég trendinek. Ugyanis valósághősök helyett írókkal és illusztrátorokkal pózol büszkén (na meg bőrig ázva, ha ezt a szezont tekintjük).

Ha már pozitív élmény, ezt se hagyjam ki: Úgy eláztunk, mint akit medencébe löktek, Tizenkettő szerencsére (vagy mert vékony, így az esőcseppek nem vették észre) kevésbé, de ahhoz eléggé, hogy a karján libabőrt lássak. Így csurom vizesen beclappogtunk a C&A-ba, vettünk neki száraz ruhát, és megkértem, hogy átöltözhessen ott. A pénztáros azonnal vágta is ki belőle a címkéket, és azt mondta ez csak természetes. Nem látszott rajta, hogy ezek is maradtak volna inkább kint, lehet utánuk felmosni.