Oldalak

Címkék

5.-ben (2) 6. osztály (2) ajándék (10) ajánló (39) algoritmus (3) állandó madarak (6) állati (18) angol (10) anyák napja (3) az úgy volt... (73) befőzés (1) bibliai (1) biológia (1) buék (2) comenius logo (2) csere (14) cseréljünk (6) csináld magad (2) díj (1) egészség (1) egyéb piac (1) emlékhely (1) ének-zene (10) évfüzér (33) fabrika (112) farsang (5) feladvány (1) fizika (8) foglalkozások (3) fonalas (12) főnév (1) geometria (4) gyereknap (1) gyereknevelés (2) gyerekszáj (62) gyöngyszövés (1) hajtogatás (1) háztartástan (8) helyesírás (8) helyesírás füzet (1) hittan (9) hivatalos (3) hóember (7) hogy mik vannak (1) horgolt (41) hulladékból (13) humor (2) húsvét (6) idézet (1) igék (2) így tanulunk mi (2) informatika (12) irányok (2) írás (15) irodalom (4) j/ly (2) játék (17) játékpiac (4) jeles napok (51) karácsony (6) katica (1) kémia (2) kirándulás (1) kirigami (6) kísérlet (8) konzervgyár (2) Koppány mesék (1) kotta (11) köd (1) könyvajánló (9) környezetismeret (35) kötelező olvasmány (10) kötés (1) kötőgép (1) kötőkerék (6) közlekedés (3) közmondás (1) kresz (1) krónika (8) lapoc (1) lapozó (32) lapozó lépésről-lépésre (3) lapozó piac (17) lapozós hulladék (2) leírás (41) letöltés (1) letölthető (61) levélhullás (2) logika (2) madarak (1) magyar (7) matek (21) matematika (35) matka (22) méh (1) mese (12) Miért szeretem? (2) mikulás (2) minta (2) mókacagás (3) napirend (1) nemezelés (4) népdal (1) novella (13) nőnap (1) nyelvtan (17) nyúl (1) oktatótáblácska (2) olvasókönyv szülőknek (4) otthonoktatás (2) ősz (3) ötletkaptár (1) pálcikás szövő (1) paleo (2) programozás (2) rajz (9) recept (12) római számok (2) rovás (8) saját minta (15) sapka minta (1) suliváró (4) szív (2) szófajok (5) szorzás (12) szótárlap (2) szövés (1) találós (5) tanulda (18) tavasz (1) technika (33) tél (4) természetismeret (7) tervbevéve (1) tipp (5) tollbamondás (1) töri (2) törtek (3) történelem (1) tréfa (2) tuti (1) udvari játékok (4) ügeskedd (2) ügyeskedd (70) varázsfazék (5) váróban (5) varrás (3) vers (47) versek (4) verstanulás (2) vicc (2) virág (1) vizsga (4)

FONTOS!

Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!

2011. október 16., vasárnap

Kenyér napjára

Móra Ferenc
Berec ángyó kenyerei
Hogy a nyáron édesanyámnál jártunk, fölnéztem a kenyerespolcra, és a kenyerespolcról eszembe jutott Berec ángyó. Kisgyerek koromban ő sütögette nekünk a kakastejes kenyeret, aminek még most is a számban van az íze.
– Mit mosolyogsz, cselédem? – kérdezte tőlem édesanyám.
– Berec ángyó jutott eszembe. Ugyan megvan-e még?
– Meg bizony, gyerekem – bólintott édesanyám –, csakhogy most már nem folytatja a mesterségét. Fölvitte isten a dolgát. Kiment lakni a maga tanyájára, most ott uraskodik.
De már ezt nem lehetett megállni nevetés nélkül.
– No – mondom –, azt már magam is szeretném látni, hogy milyen lehet Berec ángyó, mikor uraskodik. Hamar fogd be a csikókat, Panka, megyünk Homokországba.
Nem telt bele egy cipókiszakajtásnyi idő, már akkorra Panka befogta a csikókat. Úgy kell azt érteni, hogy lerúgta a cipőcskéit. Nincs annál nagyobb öröm, mint mezítláb kocogni Homokországban.
Egyéb öröme úgyse igen volt az utunknak. Nyár végén nagyon szomorú ország ez a Homokország. Fűt, fát legel ekkorára a szárazság. Zöld mezőnek, dalos madárnak híre sincs már. Éhenkórász varjak fekete felhője kavarog a szúrós tarlók felett.
Annál jobban megörültünk, mikor haragoszöld eperfák közül fehérlett felénk egy takaros tanyaház. Oszlopos tornácú, cseréptetejű, városba beillő. Őszirózsák kukucskáltak ki a rácskerítésen. Kéményéből úgy bodorgott ki a füst, mintha kendőt lobogtatna valaki:
– Kerülj beljebb, szegény vándor!
Kis kanászgyerek pattogtatta karikását az út szélén, megkérdeztem tőle, kié ez az uras tanya.
– Berec ángyóé – mondta a gyerek, és megemelte mellé a kalapját.
„Úgy nézem, fele sem tréfa az uraskodásának” – gondoltam magamban, ahogy a zöldre festett ajtót kinyitottam. Abban a percben Panka belefogódzott a zsebembe, és nagyon szeretett volna belebújni.
– Jaj, a kutyák! – pityergett ijedten.
Két lompos kutya buffogott elejbünk. Egyszerre rájuk ismertem, mert engem is sokat megriasztottak kiskoromban.
– Gurulj, ne, Lapulj, te! – csettintettem oda nekik az ujjammal, s a két eb egyszerre hízelegve dörgölte hozzám a nagy bumfordi fejét. – Szép tőletek, hogy úr korotokban is rám ismertek – hajoltam le hozzájuk.
Hát mire föltekintek, már előttünk áll Berec ángyó, de tulajdon úgy ám, mint húsz esztendővel ennek előtte. Foltos kék kötőjének felgyűrve az egyik sarka, babos kendővel hátrakötve a feje, kormos az ábrázata, még tán a szénvonó is a régi volt a kezében. Csak a ránca lett több, meg a haja kevesebb.
– Megismer-e, Berec ángyó? – hajoltam le a töpörödött anyókához.
Berec ángyó ernyőt csinált a tenyeréből a szeme fölött, és az alól kémlelt végig.
– Meg ám, lelkem – kapott a kezem után –, megismertem a vastag szemöldökérül.
Már akkor törülgette le ábrázatáról a pernyét, és tessékelt be a tisztaszobába.
– Nem megyek én, Berec ángyó – szabadkoztam –, jobb lesz a konyhán. Úgyis rég éreztem már friss kenyérszagot.
No, az ángyó konyháját majd föl vetette a drága jó szag. Kilenc nagyocska cipó mosolygott a konyha földjén, fényes, barna hátú, piros púpú kalácscipó. Megláttam már azt, ámbár ángyó illegett-billegett előttük, hogy hátha valahogy eltakarhatná őket.
– Nini – kérdeztem meglepődve –, hát Berec ángyó még most is sütöget? Ebben a nagy módban?
Ángyó megzavarodva köhintett egyet-kettőt.
– Csak magamnak sütögetek, lelkem. Tudja, nagyon beleszoktam negyven esztendőn keresztül. Már most meg nem állom, hogy legalább egyszer egy héten a dagasztóteknő mellé ne álljak.
– De hát csak nem eszik meg minden héten kilenc kenyeret, Berec ángyó? – nevettem el magamat.
– Akad annak gazdája mind a kilencnek, lelkem – mosolyodott el Berec ángyó is. – Ehol ez a kis cseléd is mindjárt magára vállal egyet.
Azzal a legpirosabb cipót odakínálta Pankának. Azt a kis cseléd mindjárt úgy pártfogásba vette, mintha egymaga akarná megenni az egészet.
– Kettőnknek szánta pedig ezt, ugye, Berec ángyó? – kérdeztem ángyót, de már akkorra besuttyant a szobába. Mikor kijött, majd meg nem ismertem. Szép, tiszta ruhát öltött, csipkés főkötőt tett a fehér hajára.
„Nini, kezdődik az uraskodás” – gondoltam magamban. Ángyó pedig magyarázóformán simított végig a ruháján.
– Most már jöhetnek a népeim!
Akkorra már ott is állt a konyhaajtóban a karikásostoros kanászgyerek, s beköszönt nagy alázatosan:
– A kenyeremért jöttem, Berec ángyó!
– Itt van, gyerek, fogyaszd el egészséggel – tett a karjára egy kenyérkét Berec ángyó.
De már akkor egy kis libapásztorlányka is ott ácsingózott. Két-három kolduska is ott csoszogott a tornácon. Egy-két ágrólszakadt öreganyó is lappangott mögöttük. Ez mind kapott egy-egy kenyeret, s kisvártatva csak egy maradt a kilencből.
– No, ez nagy búcsújárás volt, ángyó – szólaltam meg, mikor magunkra maradtunk.
– Így van ez minden szombaton este, lelkem – felelte Berec ángyó. – Sok ezen a tájon a szegény nép, s mind ide van szokva. Ezeknek sütögetek én mostanában, lelkem. Nekem is jólesik, tudja, meg nekik si.
Szégyen, nem szégyen, de egy darabig nem tudtam szóhoz jutni.
– Hát ez a kilencedik kenyér? – kérdeztem azután.
– Az se szárad rám, lelkem – felelte ángyó, s kétfelé vágta az utolsó kenyeret. Fehér kendőbe takargatta, és föltette a polcra, a másik felét meg odatette a mezőre néző szelelőlyukba. Hanem előbb lehámozgatta az égettjét.
– Nemigen bír már rágni szegényke – mondta mentegetődzve.
– Kicsoda, Berec ángyó?
– Aki a kenyeret elviszi a szelelőlyukból – hebegte az öregasszony. De olyan restelkedve, hogy nem akartam tovább vallatni.
„Majd kinézzük azt” – gondoltam magamban, s búcsút vettünk Berec ángyótól. Hanem addig el nem eresztett, míg föl nem bokrétázott őszirózsával.
A tanya mögött aztán lesbe álltunk, de nem sokáig kellett várakoznunk.
Hamarosan megjelent az utolsó is Berec ángyó népei közül. Egy sovány, kócos, öreg juhászkutya. Látszott rajta, hogy nagyon tudja a járást, mert egyenesen a szelelőhöz ment, felágaskodott, s elszaladt a fél kenyérrel.
Néztem, néztem utána, míg csak Panka meg nem rántotta a kabátom.
– Gyerünk, apu, mert már gyújtogatják az angyalok a mennyei lámpásokat.
Én pedig arra gondoltam, hogy ha Berec ángyó a mennyországba kerül, az angyalok bizonyosan a főhelyre ültetik az Úristen aranyasztalánál.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...