Úgy tűnik, hagyománnyá tesszük, hogy vizsga előtt valami nyavalyát ki kell állnunk. Habár most, hogy ez tudatosult majd felveszünk valami kellemesebb szokást :).
Én most magamnak kerestem a bajt, mert a kiadós vacsorám után bevágtam még egy adagot unaloműzőként, míg azt vártam, hogy Zs. mélyen aludjon, és én neki kezdhessek a hosszabb utazáshoz szükséges dolgok összepakolásához (étel, ital, csere ruha, hányósszatyor, …).
Persze a gyomrom rossz néven vette, így kettőkor a háborgására ébredtem. Így még az alvás időmből hátralévő fél órácskát annak a nagy horderejű kérdésnek a latolgatásával töltöttem, hogy „Hányni, vagy nem hányni?”. Bár többnyire egyértelműen a „nem hányni”-ra szavazok, és szuper módszereim vannak a hányinger elmulasztására, de indulás előtt 1 órával nyilván nincs időm 2-3 órát fetrengeni illóolajos borogatással, így arra jutottam, hogy anyukámnak van igaza, biztos, ami biztos, jobb túl lenni rajta. Így megtettem, amit kellett… és anyukámnak igaza volt! Míg el nem indult az autó… Na az betett. Szerencsére Zs. elaludt, így csendben szenvedhettem, az egyik eredetileg Zs.-nek betett hányósszatyrot morzsolgatva. Igen ám, de Zs. Paksnál felébredt, és eszébe jutott, hogy kutya kötelessége egy hányós zacskót megtölteni, így egy elegáns mozdulattal megszerezte, és kibélelte. Normál esetben ennél a résznél kezd az én gyomrom forogni, de úgy megijedtem, az „Alvásból, sugárba hányás” munkanevet viselő vadiúj produkciótól, hogy egy ideig jobban lettem. Sajnos egész nap hullámozva vissza-visszatért, de nem kellett több szatyor :). Zs. meg miután letudta a „szokásost”, menetrend szerint jobban lett, és már a következő étkezésen járt az esze :).
A vizsgáról most nincsenek személyes tapasztalataim, mert idén fel sem merült, hogy bent legyek. A folyosón üddögéltem, a Zs. által kísérőnek felkért Mama az őrületbe akart kergetni azzal, hogy folyton etetett-itatott volna, mert az jót tesz a meggyötört gyomornak ápolgatott. Közben személyesen tudtam beszélni Esztivel, akit előbb ismertem „blogul”, mint személyesen. Furcsa volt, hogy úgy ismerjük egymást, hogy nem is ismerjük egymást :).
Zs. eközben a szünetekben odalibbent, majd tovalibbent társasági életet élni, épp csak aprócska morzsákat potyogtatva a vizsgáról. A. néni a végén elmondta, hogyan teljesített Zs. (megdicsérte, a majd felhívta pár dologra a figyelmem, amire jobban oda kell figyelnünk és tippeket is adott hozzájuk).
Gondoltam majd Zs. aprólékosan tájékoztat hazafelé, de nem. Leragadt annál a dolognál, hogy életében először sikerült a hidat nem a fején támaszkodva megcsinálnia. És, hogy milyen jó dolog A. nénivel vizsgázni. És csudaszép az élet, mert sok dicséretet és matricát kapott :). Majd ágyba küldtem, ahol azt mondta nem is álmos inkább mesélne. Én meg örültem neki. Egészen addig, míg a harmadik mondat közben el nem aludt. Igaz 17 órával az ébredés után, ez nem is volt annyira meglepő fordulat...
Örülök, hogy végül jól ment. Én valószínűleg eléggé fogok jövő héten izgulni, minimum hasmenésem lesz...
VálaszTörlésTi ugyanabba a suliba jártok, mint Eszti? hát ez nagyon jó lehet. Én is örülök, hogy nem leszünk az egyedüliek vizsgázóként a suliban, de izgulok!
Szorítunk Nektek :)
VálaszTörlésUgyanaz a suli, más évfolyam. Idén pedig pont úgy esett, hogy egy napon volt az elsős, másodikos vizsga.
Írhatnám, hogy kár izgulni, csak nem lennék hiteles, mert én is mindig izgulok :D
Olyan jó, hogy pozitív élmény nálatok is. Az én fiam is azzal fogadott mikor vissza mentem érte, hogy nagyon jól érezte magát. :)
VálaszTörlésGratulálok a sikeres vizsgához!
VálaszTörlésTényleg nagyon jó, hogy nagyobb része a gyerekeknek jó élménnyel gyarapodik:)