Karácsonyi novella 3.

Lucy Maud Montgomery

Osborne-ék karácsonya

Myra kuzin eljött, hogy a „Fenyők"-ben töltse a karácsonyt, és az Osborne-csemeték mind majd' fejre álltak örömükben. Spachli - akinek igazi neve Charles volt - fejre is állt, mert még csak nyolcesztendős volt, és nyolcévesen az embernek nem kell vigyáznia a méltóságára. A többiek - idősebbek lévén - megtartóztatták magukat.

De maga a karácsony ténye nem lobbantott lángra különösebb lelkesedést a kis Osborne-ok lelkében. Frank Myra kuzin érkezése előtti napon hangot is adott ennek az érzésüknek. Az asztalon ült, zsebre vágott kézzel, arcán cinikus vigyorral. Ő legalábbis abba a hitbe ringatta magát, hogy cinikus a vigyora. Tudta, hogy Edgar bácsi állítólag cinikusan vigyorog, és Frank mérhetetlenül csodálta a bácsit, ami azzal járt, hogy minden lehetséges módon utánozta. Sajnos a többiek csak annyit láttak, hogy valami torz fintor ül az arcán.

- Borzasztóan örülünk neked, Myra kuzin - magyarázta Frank -, és ittléted sokat emel az ünnep fényén. De a karácsony unalmas, sőt dögunalmas.

Edgar bácsi ezt a jelzőt használta mindenre, ami nem érdekelte, ezért Frank meglehetős biztonsággal használta a szót. Mindazonáltal magában feszengve azon tűnődött, vajon mitől moso-lyog olyan furcsán Myra kuzin.

- Ó, istenem, de szörnyű! - kiáltott fel Myra kuzin. - Azt hittem, minden fiú és lány az év legnagyszerűbb ünnepének tartja a karácsonyt!

- Hát mi nem - felelte komoran Frank. - Minden évben egyforma. Pontosan tudjuk, mi történik majd. Még azt is több-kevesebb bizonyossággal meg tudjuk mondani, mit kapunk. És kará-csony napja mindig ugyanolyan. Reggel felkelünk, a harisnyák tele vannak ajándékokkal, a felüket nem is akarjuk. Aztán jön az ebéd. Az is dögunalmas: ugyanaz a régi társaság, és mindig ugyanazt mondják. Desda néni folyton hajtogatja: „Jaj, Frankie, hogy megnőttél!", pedig tudja, mennyire utálom, ha Frankie-nek hív. És ebéd után körbeülnek, és beszélgetnek. Ennyi az egész. Hát igen, nem csoda, hogy a karácsonyt csak nyűgnek érzem.

- Szemernyi szórakozás sincs benne - morgott Ida.

- Semmi! - mondták kórusban az ikrek, ahogy szokták.

- Viszont sok a cukorka - bizonygatta Spachli makacsul; Spachli szerette a karácsonyt, bár ezt szégyellte volna beismerni Frank előtt.

Myra kuzin elfojtott egy újabb különös mosolyt.

- Hej, ti Osborne-ok, túl sok karácsonyt éltetek meg - szögezte le komolyan. - Elment tőle a kedvetek, ahogy minden jótól el szokott menni az ember kedve, ha túlzásba viszi. Próbáltatok-e valaha másnak rendezni karácsonyt?

Az Osborne-gyerekek kétkedve bámultak Myra kuzinra; nem értették a kérdését.

- Mindig küldünk ajándékot az unokatestvéreinknek - szólalt meg tétován Frank. - De már ezt is halálosan unjuk. Annyi mindenük van, hogy hetekig törhetjük a fejünket, milyen új ajándékot találjunk ki.

- Nem erre gondoltam - vágott közbe Myra kuzin. - Szerintetek miféle karácsonya van odalent a völgyben a kis Rolandoknak? Vagy a szegény púpos Sammy Abbottnak? Vagy Francia Joe családjának fent a dombon? Ha nektek túl sok a karácsony, miért nem adtok belőle másoknak?

Az Osborne-gyerekek összenéztek. Ez valami új volt.

- Mit kell tennünk? - kérdezte Ida.

Összedugták a fejüket, és Myra kuzin előadta a tervét, az Osborne-ok pedig fellelkesültek. Még Frank is elfelejtette, hogy cinikusan kellene vigyorognia.

- Osborne-ok, indítványozom, hogy csináljuk meg! - kiáltotta.

- Ha a mama és a papa is beleegyezik - tette hozzá Ida.

- Milyen jó mulatság lesz! - lelkendeztek az ikrek.

- Nos talán... - morogta lekicsinylően Spachli, bár nem szánta annak. Ugyanezeket a szavakat hallotta már Franktől ugyanezzel a hangsúllyal, és úgy vélte, egyetértést fejeznek ki.

Myra kuzin aznap este megbeszélést tartott Osborne-papával és -mamával, és úgy találta, hogy teljes mértékben helyeslik a tervét.

A következő héten az Osborne-gyerekek nagyon izgatottak voltak. Eleinte Myra kuzin javasolt ezt-azt, később azonban a gyerekek lelkesedése olyan magasra csapott, hogy már maguk is előálltak ötletekkel. Soha hét még nem repült el ilyen gyorsan! És még soha nem mulattak ilyen jól.

Karácsony reggel egyetlen ajándékot sem adtak vagy kaptak a „Fenyők"-ben, csak amivel Myra kuzin és az Osborne-szülők meglepték egymást. Az ifjú Osborne-ok azt kérték, hogy a pénzt, amit szüleik az ajándékaikra szántak, adják oda nekik egy héttel előbb, és így is történt, egyetlen zokszó nélkül.

A megbeszélt időben megérkeztek a nagybácsik és a nagynénik, de ez nem érdekelte különösebben az Osborne-gyerekeket, hiszen a szüleik vendégei voltak. Az Osborne-gyerekek saját karácsonyi ebédet rendeztek. A kis ebédlőben megterítették az asztalt, és megrakták minden földi jóval. Ida és az ikrek maguk sütöttek-főztek. Myra kuzin persze sokat segített, és Frank meg Spachli magozták ki a mazsolát, és pergették az otthon készült cukrot, és természetesen közösen díszítették fel karácsonyi örökzöldekkel a kis ebédlőt.

Hamarosan megérkeztek az ő vendégeik is. Először a völgyből a kis Rolandok, mind a heten. Az arcuk fénylett és kipirult, és ahogy félénken álldogáltak az ajtóban, egy mukkot sem tud-tak kinyögni. Aztán jött egy társaság Francia Joe-tól is: négy fekete szemű fiú, akik viszont hírből sem ismerték a félénkségét. Frank lement a faluba az egyfogatú szánnal, és felhozta a púpos Sammyt, és nemsokára befutott az utolsó vendég is, a kis Tillie Mather, aki az út túloldalán lakó Miss Rankin „kis árvája" volt. Köztudott volt, hogy Miss Rankin sosem ünnepli meg a karácsonyt. Azt mondta, nem hisz benne, de nem tartotta vissza Tillie-t, hogy átmenjen Osborne-ékhoz ebédelni.

A vendégek eleinte kicsit mereven és szótlanul üldögéltek, de hamarosan összeismerkedtek, és Myra kuzin - aki a felnőttek helyett inkább a gyerekek ebédjét választotta - olyan vidám volt, az Osborne-gyerekek pedig olyan barátságosak, hogy minden feszélyezettségük feloldódott. Micsoda víg karácsonyi ebéd volt! Micsoda kacajok szálltak a nagy ebédlő felé, ahol a felnőttek ünnepélyes csendben ültek. És hogy ették és milyen őszintén élvezték a vendégek az elébük rakott finomságokat! Milyen illedelmesen viselkedtek, még a Francia Joe gyerekek is! Myra titkon kicsit aggódott a négy pajkos fiú miatt, de kifogástalanul viselkedtek. Mrs. Francia Joe három napja pró-bálta megzabolázni őket, amióta csak meghívást kaptak „kavácsonyi ebédve a naty házba".

A vidám ebéd végeztével az Osborne-gyerekek behozták az ajándékokkal megrakott karácsonyfát. Abból a pénzből vették az ajándékokat, amit Mr. és Mrs. Osborne nekik szánt, és

igazán pompás dolgokat sikerült vásárolniuk. A Francia Joe-fiúk fejenként egy-egy pár korcsolyát kaptak, Sammy egy gyönyörű könyvsorozatot, és Tillie-t pedig végtelenül boldoggá tették egy nagy viaszbabával. A kis Rolandok is pontosan azt kapták, amire a szívük áhítozott. És emellett bőven volt cukorka és dió.

Aztán Frank ismét befogta a póniját, de ezúttal a nagy teherszánkó elé, és Myra kuzin felügyelete alatt az Osborne-gyerekek elvitték a vendégeiket egy kis szánkózásra. Aztán hazavitték a Rolandokat, Francia Joe-ékat, Sammyt és Tillie-t. Már esteledett, amikor visszaértek.

- Ennél vidámabb karácsonyunk még sosem volt - szögezte le nyomatékkal Frank.

- Azt hittem, mi fogjuk majd őket szórakoztatni, pedig ők szórakoztattak minket - jegyezte meg Ida.

- Ugye, milyen vígak voltak a Francia Joe-k? - kacarásztak az ikrek. - És micsoda beszédeket tartottak!

- Teddy Rolanddal mostantól barátok leszünk - közölte Spachli. - Egy hüvelykkel magasabb nálam, de én szélesebb vagyok!

Aznap este, miután a kisebb Osborne-okat ágyba vonszolták, Frank, Ida és Myra kuzin kicsit elbeszélgettek.

- Nem érjük be csak a karácsonnyal, Myra kuzin - mondta a végén Frank. - Egész évben ápoljuk velük a barátságot. Még sosem volt ilyen gyönyörűséges régi karácsonyunk!

- Megismertétek a boldogság titkát - jegyezte meg szelíden Myra kuzin.

És az Osborne-gyerekek pontosan értették, mire céloz.