Gondoltam mivel karácsonyi nagytakarítás félét mímelek, jó lesz ebédre valami nagyon egyszerű. Gyorsan megfőztem a kelbimbót és félretettem, hogy lecsöpögjön. Itt sejtettem, hogy nem lesz baj, mert Bonifác nem vegetáriánus, néha-néha rágcsál el egy-egy fűszálat, de azt is kötelességből.
A következő szakasz a rizikós, amikor tejfölt tojással keverek el, mert azt már szereti. Így tettem félre neki is, sőt reszelt sajtot is tettem bele. Így amikor 2x10 méternyi távot hirtelen meg kellett tennem, megfordult a fejemben, hogy beteszem a hűtőbe, de ahogy kigondoltam már el is felejtettem. Bonifác megkapta a keverékét, élvezettel nekiállt, én meg rohantam ránézni egy matekpéldára.
Mire visszaértem, 40 másodpercen bőven belül, a saját keverékét hátra hagyta, hogy ugyanazt a keveréket a tepsiben lévő kelbimbóról eszegesse. Hörögtem egy sort, de persze nem zavartatta magát. Bevonult a meleg szobába, nekem háttal és elégedetten mosdani kezdett, mintegy tesztelve mennyit bírok még el.
*Na ki ugrott az ölembe amikor ideértem a gépelésben és hízeleg úgy, ahogy még sose?
Neked a macskád, nekem meg a gyerekek...nem is tudom,melyik a jobb...? :)
VálaszTörlésJa, és persze az ölbebújás sem marad el utána. :)
A gyerekek, mert eleve nekik (meg a szülőknek) készül :).
VálaszTörlés