… aztán leszakadok a témáról
(legalábbis az elhatározás megvan).
Zs. hőmérséklete a betegség
kezdetén 39 fölött mozgott, egy alkalommal elérte a 40,1-et is. A nővérek közt
volt jó pár, akinek még a laptopom sem adtam volna a kezébe, nemhogy nyugodt
szívvel végigbírjam nézni, hogy Zs. branüljével matat. Pedig ezt teszik. Saját
maguk döntenek vénás szerek beadásáról. Mondjuk biztos kapnak iránymutatást, de
akkor is.
Így lehet, hogy egyik reggel Zs.
nagyon furcsa volt, másképp volt gyenge. Akkor éjjel fél órán belül kapott 2 valamit
a branülön keresztül. Megmértem a hőmérsékletét 35,5 volt. Persze mentem a
nővérhez, aki egyszerűen nem vett róla tudomást, és a kerekítés szabályai
szerint gondolom, közölte, hogy akkor beírja, hogy 36. Mondtam neki, hogy nekem
ez nem felel meg, ha nem hiszi, lesz szíves maga megmérni. Nem mérte meg, hanem
beírta a 36-t, mert anyuka biztos elrontott valamit. Igaz akkor már napok óta
én mértem…
Mire eljött a vizit ideje Zs.
hőmérséklete 34,4 volt. Két hőmérő volt a szobánkba mindkettővel megmértem
(digitális), és kikészítettem az orvosnak. Aki nem vett róla tudomást, azt
mondta ilyen nincs és ott hagyott! Annak ellenére, hogy akkor már 4 hőmérővel
15-20 alkalommal kaptuk a 34,4 vagy annál kevesebb értéket, és mindkét nővér
maga is mérte. Egyértelműen nyirkos volt a teste (a nővérek szerint is), amire
az orvos kijelentette, hogy nem érzi.
Az orvos csak azt hajtotta, hogy
nem hiszi el, megkérdezte Zs.-t, hogy „Ugye
jól vagy?”. Zs. kínjában bólintott, erre az orvos kiviharzott. Én egy darabig
mentem utána a folyosón, mint egy kutya, de lerázott. Mivel leesett, hogy az a
nő nem foglalkozik tovább ezzel az esettel inkább visszasiettem Zs.-hez, akin
még a nővérek a lázmérést gyakorolták, ugyanazzal az eredménnyel. Bennem vihar
tombolt, ami ki is ülhetett az arcomra, mert a két (leglustább, leggonoszabb)
nővér egy pillanat alatt összekapta magát. Az egyik az orvos után rohant, hogy
talán vércukrot még mérhetnének.
A mérés után, mivel megállt a
tudomány, fogtam magam bebugyoláltam Zs.-t és meg sem álltam az igazgatóig. Azt
mondta a titkárnője, hogy 10 perc türelmet kér. A 30. után közöltem a
titkárnővel, hogy elfogyott a türelmem, nagyon feszült vagyok, ha gondolja ezt
az energiát beleölhetem egy bulvárnak címzett levélbe is. Biztos ráharapnak,
mert egy gyönyörű 8 éves kislányról van szó, ráadásul a legutóbbivércukorszintmérős tragédia megágyazott a dolognak (ott is a készülék
jelzéséről nem vett tudomást az orvos). Bement fél perc múlva az igazgató előtt
ültünk.
Az igazgató először azt mondta,
hogy el lehet mérni a digitális lázmérőkkel a hőmérsékletet. Persze
diplomatikusan a kerülte a választ az „ennyien, és ennyiszer” és a „ha nem
sikerül megfelelő hőmérsékletet mérni, akkor annyiban hagyjuk” kérdésemre.
Érdekes volt látni, ahogy az
orvosok és a nővérek megváltoztak. Napok óta először szólt hozzám orvos, és
végre megtudtam, hogy mi baja van Zs.-nek, és a vizitek sem maradtak már el. Az
összes nővéren látványos változás ment végbe. Zs. rögtön tündérvirágbögyörő meg
édeske lett, a vénás cucc meg „szúrcsika”. Mindeközben persze éreztem, hogy
kést döfnének a hátamba.
Az „öregróka nővér” meg a „fiatal
nővér” is megváltozott velem, de ők Zs.-vel természetesek maradtak, így
gondoltam megéri szóbahoznom, hogy látom, hogy tudják, hol jártam. Érdekes
beszélgetés volt. Mindenesetre, még nagyobbat nőttek mindketten a szememben,
mert amikor én voltam az ügyeletes „véresrongy”, ők ketten még akkor sem
vetítették ki Zs.-re semmilyen módon a dolgot.
Kész cirkusz, amit itt leírtál. Nem elég, hogy nem tudják, mi baja van Zs.-nek, de hogy nem is érdekli őket?! Felháborító,... nem találok szavakat.Ez nem kórház, ha így viselkednek az orvosok és a nővérek.
VálaszTörlésÖsszeszorult a gyomrom, ahogy olvastam. Megélni ilyesmit?
VálaszTörlésA tehetetlenség... anyaoroszlánságra nevel. De akit ledermeszt, azzal hasonló estben mi lesz? Belegondolni sem merek.
Kellene egy rémtörténetes blogot írni az nagy magyar orvoslásról (persze az OEP finanszírozottról).
Ez ugye már csak történelem és vége a kórháznak!?
VálaszTörlésAz ember ilyenkor mindig rájön, hogy tényleg semmi nem fontos, csak az egészség.
Nagyon sajnálom, hogy ezeken kellett átesnetek! Remélem sikerül mindenkinek hamar kiheverni a "tapasztalatokat"!
Köszönöm az együttérzést mindenkinek, és a megerősítést, hogy nem én vagyok bolond, hanem a kórházi személyzet nagy része nemtörődöm.
VálaszTörlésIgen ez már történelem, előző szombat óta itthon vagyunk, sajnos még nem teljesen gyógyultan. Ma reggelre is jutott egy járóbeteg vérvétel, de ott legalább tisztességesen viselkednek mindig.