Zs. elkezdte a 4. osztályos angol tanulmányait és B. nénivel előre tisztázták, hogy bizony idén lesznek olyan dolgok, ami vagy 5-ös vagy 1-es*. Mivel előre szól, és jól be is gyakorolják ez szerintem teljesen rendben is van. Az első ilyen dolog a "to be" ragozása.
Gondoltam egy ilyen fontos dolognak kijár valamiféle kártya. Először rajzoltam személyes névmásokat, aztán úgy éreztem, hogy tök jók, amíg más nem látja... Így a gép elé pattantam, hogy inkább keresek. Na az meg nem tetszik, de mégis azt használtam fel, mert az enyémnél azért jobb. :) Sőt, még szebbé tette, hogy Zs. fóliázás előtt kiszínezte.
Egyelőre még csak sorba rendezünk, párosítunk, és Fekete Pétert játszunk vele, de míg készült tele lett a fejem ötletekkel, a személyes névmás kártyák kapcsán.
*Zs.-ék nemcsak gyakorolnak angol órán, hanem B. néni osztályozza is, aminek örülök, mert ebből legalább én is látom, hogy áll az angollal, na meg vizsgán is teljesebb képet kap róla a vizsgáztató tanára, ha egy csomó plusz dogát viszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése