Jó pár melléfogásom volt egy időben fonalvásárlás kapcsán, ami a színeket illeti, így hagytam őket a polc tetején sorakozni. Ami ugye nem állapot, mert, hogy legyen képem újabb fonalakat venni, ha a régit sem használtam fel. Így mostanság nagy munkában vagyok, (újra, mert egyszer már befulladt a dolog :)) fogyasztok.
Ebben a mellényben mindketten benne vagyunk Zs. a színekért és elrendezésükért felelős valamint a gombolás módjáért (nekem ez tetszik benne a legjobban). Én meg a szabásáról döntöttem, éljen az egyszerűség! alapon. Az alsó részhez keresni akartam valami jobb mintát, de levert a lábamról egy kis derékbántalom, így a saját fejem után horgoltam. Tiszta fejjel már van egy jobb minta az eszemben, aminek ez az ötlet az alapja, kíváncsi vagyok megvalósítom-e majd. Van rá némi esély, mert Zs. nagyon ábrándosan azt mondta: "Nagyon jó olyan pulóverban lenni, amit te készítesz anya!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése