Rengeteg anyag lelhető fel a
témában, hogyan tanuljunk. Van, amitől borsódzik a hátam, mert egységesíteni
akar, és szerintem nem is ezeken kellene, hogy legyen a hangsúly.
Anno a főiskolán, egy tantárgyat
(még a nevére sem emlékszem) rosszul vettem fel, így csak az első órán vehettem
részt, mégis belém égett az óra anyaga. Nagyon jó tanár tartotta, kérdésekkel
vezetett végig a témán bennünket. Egyébként az én tanítási stílusom is ez,
kérdezni, kérdezni, kérdezni… Maga jöjjön rá a gyerek, hisz azt jobban
megjegyzi, mint azt, amit csak közölnek vele.
Az egyik kérdése az volt,
hogy miért értelmetlen az oktatásban a minőségbiztosítás. Na ez az?! Miért is?
Mert a gyerekek, mint alapanyag, teljesen különbözőek, nem lehet belőlük
ugyanúgy, ugyanazt, egy adott leírás alapján kihozni. Éppen ezért nem szeretem
a tuti biztos módszereket. Mert olyan
nincs a tanulásban. Vannak széles körben bevált, jó tipp, stb, de tuti?
Szerintem amúgy nem az előre kidolgozott tanulási
módszerek a legfontosabbak, előtte van még egy igazán lényeges dolog,
amit a szülőnek kell a gyerekébe plántálni, az első közös pillanatoktól: „Miért
ne menne nekem?” Ennek része az is, hogy „Miért lenne az baj, ha nem jön össze
elsőre?” Ennek nevelése kapcsán jött az a gondolatom, amit gyakran mondogattam
Tízévesnek, ma már csak ritkán jön elő, mert a személyisége részévé vált,
annyit mondogattam neki: Nem az a baj, ha
hibázol, hanem az, ha meg sem próbálod kijavítani. Ebben az is benne van,
hogy van, amit nem lehet kijavítani, de elengedheti a dolgot, mert megpróbálta.
Ha ezt a magabiztosságot megadjuk
gyermekeinknek, a tanulási módszerek jönnek magunktól, mert meglesz a bátorsága
a kísérletezéshez, neki hogy a legjobb. Ennél pöpecebb ajándékot pedig nem is
adhatnánk neki suli kezdő ajándéknak, akár otthon, akár iskolában tanul. Meg
egyáltalán, későbbi nagybetűs élethez.
Én is ezt mondom mindig. :)
VálaszTörlésSikeresek is a lányaid. :)
VálaszTörlés