Zs. függő lett. „Try me”/„Próbálj ki!” függő.
Próbáltam leszoktatni. Szép szóval, összevont szemöldökkel. Sorra vesztettem el a csatákat.
Helyszín: hiperszuper áruház.
Már éppen kezdtem elkeseredni, hogy még a pubertás előtt fel kell keresnünk Csernust, amikor ma megtörtént az áttörés!
Odalépett a soron következő játékhoz, beindította. Az ráordított Gyermekemre: „Dóra vagyok!” Majd perdült-fordult, csapkodta a karját. Mondhatni igen harsány teremtés.
Sajnos a bemutatkozás utáni részről lemaradtunk, mert Zs. felállította a hátraugrás rekordját (ami lehetett volna még több is, de megakasztotta a mögé kirakott társasjátékos pult). Én meg – szégyen, nem szégyen – hangosan vihogtam pórul járt gyermekemen.
Amikor megpróbáltuk visszarendezni – az annak előtte művészien elrendezett játékokat – már Zs. is velem vihogott. Azt mondta ma már nem nyom meg semmit. Dóra segítségével, ma én nyertem csatát. Mit mondhatnék?
KÖSZÖNÖM DÓRA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése