Mondta Tízéves, és egyre magasabb szintre lépett.
A konyhában pár dolog tilos volt neki, hiába egy kis konyhatündér, aminek alapja az én félelmeim voltak. Ugyanis rettegek a késektől és a forró dolgoktól. Ami gáz egy háziasszonynál, de ez van. persze nem tetszett neki, de jó gyerek módjára nem akarta, hogy aggódjak, így csendben tűrte egy ideig. Igen ám, de olyan csendben, amiből kihallottam, hogy bizony nem tett le róla.
Ahogy sejtettem is, elém állt és bejelentette, hogy a sütit, amit versenyeztetni visz, teljes mértékben ő szeretné csinálni, és abba beletartozik az is, hogy ő vegye ki, amikor kisül. Aggódtam, de a tekintetében benne volt, hogy most rendíthetetlenül érvelni fog, akár az összes
napocskáját odaadná érte (pedig azzal nagyon beosztóan bánik). Így gondoltam csak ki bírom azt a 10 másodperc aggodalmat míg a forró holmikkal bűvészkedik, úgyis már az őrsvezetőképzőben megtanultam mit kell tenni égési sérülésekkor.
Ezt követte a klopfolás. Ez nem tűnik veszélyesnek, amíg nem látja az ember a lányomat kalapáccsal hadonászni dolgozni. De ezt is megugrotta, még jól is állt a kezében.
Itt már vérszemet kaphatott, mert egyből forró olajban (tudom, hogy hidegben nem lehet, de akkor is) akart sütni. Mondtam neki, hogy jó, de előtte dobjon össze nekem egy nyugtató teát. Gondolhatjátok ez is ment gond nélkül, és már csak egy inkábbcsinálomén dolog maradt a listán.
A tészta/főtt krumpli leszűrése. Ez ellen több logikus érv is szólt. Egy konyha ugye nem egy tíz éves méreteire van kitalálva, így magasabbra kell emelni, mint kényelmes. Aztán a 4-5 kg-os forró cucc egy kézzel átöntése a szűrőbe. Mert persze úgy kell csinálni, ahogy anya, egyik kézben a megfőtt étel, a másikban meg a szűrő és zutty. Főleg, hogy olyan kis vékonyka, azt hinné az ember, felborítja egy kisebb szelő. Persze én tudom, hogy a látszat csal, és meglepően erős. Azért próbáltam lebeszélni, emlékeztetni a korábbi engedményekre, hogy ne legyen mohó, hagyjon már valamit az inkábbcsinálomén listán. Nem hagyta magát, megállt előttem, mélyen a szemembe nézett, vett egy nagy levegőt és jelentőségteljesen kijelentette: Biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni!
Most erre mit lehet mondani? Dehogy tudod? Előbb ásnám el magam, pláne, hogy nem is igaz. Így rajtam volt a sor, hogy a nagy levegőt vegyek és csendben legyek. Mire kifújtam már le is szűrte, én pedig levontam a tanulságot:
Nekem már semmi dolgom a konyhában. ;o)