Szakkör

Szakkörre az alsósoknak délután kerül sor, van, hogy 9. órában. A javuk kimerülten, vagy túlpörögve jön. Ha előtte végig van órám, én is kimerült vagyok, persze pont náluk kellene, hogy a legfrissebb és ötletesebb legyek, amikor mind használhatatlanok vagyunk.

A semmiből jött az ötlet az egyik csoportban, hogy miután kiosztottam a gyakorlati feladatot (névjegykészítése), elindítottam stresszoldásnak egy zenét. Odáig jutottunk mostanra, hogy minden gyakorlati feladathoz kívánságműsor jár, persze cenzúra mellett, mert a zombis gangam style...

Annyira aranyosak a fáradtak kellő mértékben felpörögnek, a nagyon pörgősek megnyugszanak. Ami nagyon tetszik, hogy fiúk lányok gátlás nélkül hangosan énekelnek, miközben a gépen dolgoznak. Lennék légy a falon ének órán, hogy vajon ott is ki merik e engedni a hangukat. Remélem igen, mert szépen összhangban vannak egymással és a zenével is. :)

Én olyan, de olyan gonosz vagyok, ...

Szünet előtti utolsó óra.

- Minden padra kitettem egy írólapot, felezzétek el.
- Dolgozatot írunk?
- Írjátok rá a neveteket...
- Dolgozatot írunk??
- ... az osztályt!
- Dolgozatot írunk???
- Shhh! A. néni nem kegyetlen, írd már!
- Mindenki felírta?
- Igen.
- Tűzz ki magad el egy célt, ne legyen túlzó, hogy te leszel a következő miniszterelnök, de könnyű se. Dolgozni kelljen érte. Ezt írjátok a papírra, tegyétek be a tolltartótokba!
- Eláruljuk mi az?
- Csak annak akinek szeretnéd!
- Többször vegyük elő és olvassuk el?
- Naná! Persze dolgozz is rajta.

Remélem bejön, ez az ötletet. Szerintem más osztályban nem működött volna, de náluk szerintem pár gyereket megérintett.

Statisztika

- Nahát! Tegnap 806-an nézték meg a blogot! Valaki úgy talált ide, hogy madarak neveJi.
- :)! Emlékszel, hogy egyszer meg úgy talált ide valaki, hogy "a lányom eszi a taknyát"?
- blöááá
 :)

Üdítőautomata - házilag

Ez bulvárosan beugrasztós cím, de legalábbis én nem innám meg amit adagol. :)

Tizenkettő még tartja magát ahhoz, hogy állatorvos akar lenni, az sem riasztotta el, hogy ez a fizika-kémia-biológia trióval jár együtt. SŐT! Még a matekhoz való hozzáállása is sokat változott, megbarátkozni látszik a gondolattal, hogy a matematika nem csak a szeretett logikus gondolkodásból áll, hanem rabszolgamunkából is (értsd: számolás ami sok helyütt szerintem is felesleges pl. tizedes tört osztása tizedestörttel írásban jajj mit mondtam).

Már megint kalandozok, sose változok meg? Szóval üdítőautomata. A mozaikos fizika könyvből tanul, amihez a benne lévő kód segítségével sok-sok extra tartalom tartozik. Az egyik ilyen videóban látta meg. A légnyomásról szóló leckében. Amit látunk: vizet tölt be, és mondjuk tea folyik ki. Íme az automata, amiről videót is szeretne készíteni, de olyan rohanás az élete, hogy nem tudom meglesz-e. Sőt az automata készítéséről is szeretne videót. Majd meglátjuk...

Az utolsó pillanatban lett fotózva a suliban, mert elfelejtette itthon (büdös kölke), de az ilyen munkákat sokszor bent fogják. Mondjuk, mint kiderült ezt épp nem. :o)

A doboz díszítésénél rejtett bele kevésbé egyértelmű és egyértelműbb poénokat is, én jót mosolyogtam, jó volt erre hazaérni a munkából.

Még jó, hogy itt vagyok én fordítani...

... avagy egy tanulságos félreértés átirata.

Mama: Hoztam neked grillcsirkét a Tescoból. Kéred?
Tizenkettő: Köszönöm, nem. Nem szimpatikus az az ember.
Mama: Nincs is ott ember!
Tizenkettő: Akkor kitől vetted mama?

Gondolom a korombélieknek már rég leesett a félreértés oka. Jelesül, hogy Mama korosztályának az ember az férfi, a gyerek az fiú... Lássuk be ez tényleg nem volt szép eleinktől, és tök furcsa, hogy ez anno természetes volt, és nagyon jó, hogy egy mai tizenkét évesnek (aki egyébként nagyon sok régi kifejezéssel tisztában van és Mórát is olvas szótár nélkül) ez már nem az. Becsszó nem vagyok vérfeminista, de ami jár, az jár. :) 

Természetvédelmi plakát, vagy valami afféle

A biológia könyvben van egy természetvédelmi plakát (a szőrmék ellen felszólaló kis róka). Az volt a feladat, hogy Tizenkettő is készítsen, ha akar egyet. Az alapgondolat egy talált tárgyak osztálya volt, ez lett belőle:

Kedvetlenség

Tizenkettő azzal "bosszant", hogy amolyan kamaszos stílusban kedvetlen mert lenni. Emiatt kollektív büntetés lépett életbe. A szobájában csak sarkon, az én szobámban lábujjhegyen, a konyhában külső lábélen, a mosdóban belső lábélen lehet közlekedni.

Hát így tessék velem kekeckedni!

Amikor az ember padlón van, és pozitív megerősítés nem jön sehonnan, csak a közöny vagy rosszabb, ezt tetézve hónapok óta tartó kivizsgálás sem ad választ a bajára, igazán váratlan helyről jön a jó szó, de onnan legalább dögivel.

"Olyan egyenes az orrsövénye, hogy alig van ilyen ember. Műteni se lehetne egyenesebbet."

- Ön sportol???

- Mediballozok...

- Pedig ilyen tüdeje a kajakosoknak van!

Lustaság ellenszere

Reggel kászálódok, közben fájdalmasan lusta vagyok, és kinyilatkoztatom, hogy semmihez sincs kedvem. Erre Tizenkettő nyakon zúdít 12 éve minden bölcsességével:

Amikor semmihez nincs kedvem, csinálom egy kicsit a semmit, elkezdek unatkozni és aztán már lesz kedvem valamihez.

/ Tizenkettő/

Cseréljünk! Tescos-s focis akármi, nem tudom, mert Tizenkettő a keresztapjával gyűjti

Ezeket KERESSÜK:

17. Thibaut Courtois

35. Toni Kros

50. Kevin de Bruyne

58. Thomas Müller

59. Cristiano Ronaldo

A cseréről nem tudok nyilatkozni, de van. Viszont pöttyös is van, ha olyan jobb lenne helyette. :)

Cseréljünk! Pöttyös kártyák

Cserénk van egy nagy kupac, de sajnos most nincs időm bePÖTTYögni (höhö), szóval kérdezz rá, arra, ami Neked hiányzik. Mi ezeket KERESSÜK:

Csabai Dóra; vízilabda

Gyurász Réka; kalapácsvetés

Gyurkovics Ferenc; súlyemelés

Hopka-Varga Gabriella; tőrvívás

Kovács Sarolta; öttusa

Sós Dániel; úszás

Szabó Barbara; magasugrás

Tátrai Miklós; sportlövészet

Ungvári Attila; judo

Vass Dóra; ritmikus gimnasztika

Pásztory Dóra

Magad uram, ...

Tizenkettő a "Mi van a borító mögött?" könyvtári mókában megtorpant 27 pecsétnél. Nyilván külső tényező által ;o). A hátralévő 4 könyv kölcsönzésben van. Szerencsére van zsebpénze, meg a mamával mi is besegítettünk, így hétfőn érkezik belőle 3 kötet, de ha egyszer egy üzlet beindul, miért hagynánk pangani? Meg ki akarja a gyerek savanya képét nézni egész hétvégén, hogy ő "nem olvashat"... Szóval elejtettem egy megjegyzést: Olvass el valamit a polcodról, csinálj hozzá feladatlapot, aztán majd azt visszük be, hátha felveszik a listába.

Teljesen fellelkesült, először ellenőrizte, hogy olyan könyv legyen, ami a könyvtár készletében is megvan, majd fúrt, faragott, számolt, kombinált papíron, hogy aztán előkapja a gépét és digitalizálja a gondolatait. Igazán büszke és elégedett vagyok, és most nem csak az anyjaként, hanem infó tanáraként is. :)

Betűtípus ajánló

Jó pár hónapja kaptam egy emailt, amiben egy nyugdíjas úr a figyelmembe ajánlotta a betűtípust, amelyet a lányának (aki tanítónő) készített a munkáját megkönnyítendő. Mivel most is rohanok magam után, nem írom meg mitől tartom ezt több soron zsenilásnak, de remélem más is maga a betűtípus mögé lát, és meglátja az emberséget az egész mögött.

Íme a betűtípus, amelyet ingyenesen elérhetővé tett az alkotó. A képre kattintva az oldalára juttok.

A hosszas orvosi kivizsgálás "limonádéja"

Tizenkettő szobáját átrendeztük, akkor már ki is festettük, és kiderült pár tároló jól jönne. A kapitalista világ gyermeke vagyok, így az első gondolatom az volt, hogy felkeresem a Jysk honlapját, találtam is olyat, ami nemrossz-nemrossz, na de kérem 2490.-, pont most, amikor másra szeretnék költeni, tehát minden fillér számít.

Bevillant, hogy kész haszon, hogy az átalakításokkal párhuzamban orvosi kivizsgálásra is járok, így naponta több üres órám is adódik csak az a baj, hogy büdös levegőtlen váróterekben. Igazán oszthatnának szappan/golyós deo/fogkrém mintákat, szóval készíthetnék sk. A tegnapi várakozás ezt szülte:

 

Olvasókönyv szülőnek

Lázár Ervin

Az igazságtevő nyúl

A Majom éppen a diófán ült, és diót evett. Vidáman köpködte a dióhéjat, dudorászott is, jókedve volt, mert sütött a nap, egyetlen erősebb állat sem járt arra – s végül: evett, hát azt hitte, övé a világ. Aztán meglátott egy hangyát.

– Hm – mondta rátartian –, miféle légypiszok izeg-mozog ott?

– Nem piszok vagyok – mondta sértődötten a Hangya. – Hangya vagyok.

– Az mindegy – mondta a Majom –, tűnj el innen!

– Miért, zavarlak? – csodálkozott a Hangya. – Éntőlem aztán nyugodtan ehetsz itt ítéletnapig is.

– Ne feleselj – legyintett nagyképűen a Majom –, mert úgy kupán váglak, hogy!… Milyen napot mondtál az előbb?

– Ítéletnapot.

– No, addig fogsz jajgatni!

– De nekem itt dolgom van – mondta a Hangya. – Nem hagyhatom abba a te szeszélyed miatt a munkám.

A Majom elképedt, fölhúzta a szemöldökét, és mind a két kezét csípőre tette (közben a farkával is kapaszkodott, hogy le ne essen).

– Ezt a szemtelenséget! – kiáltotta. – Ide figyelj, te pöttypiszok, piszokpötty, vagy hogy is nevezzelek!

– Legjobb lesz, ha tisztességes nevemen nevezel – mondta mérgesen a Hangya. – Ugyanolyan jogom van itt járkálni, mint neked.

A Majom erre már felelni sem tudott, elképedésében egy fél diót leejtett a földre.

– Jogod? Még hogy jogod?

– Éppen olyan állat vagyok, mint te – mondta a Hangya.

A Majom teli torokból nevetni kezdett.

– Ez megőrült – mondta, és körülnézett, kinek mutathatná meg az őrült Hangyát. De éppen nem járt arra senki.

– Egyáltalában nem őrültem meg – felelte a Hangya –, igenis, éppen olyan állat vagyok, mint te.

– Éppolyan erős? – kérdezte gúnyosan a Majom.

– Éppolyan – mondta a Hangya.

– Éppolyan gyors? – kérdezte a Majom, és a hasát fogta nevettében.

– Éppolyan! – mondta dühösen a Hangya.

– No, gyere – nevetett a Majom –, akkor versenyezzünk!

– Jó – mondta elszántan a Hangya, és edzésképpen csinált két fekvőtámaszt.

Lementek a fa alá.

– Először versenyt futunk – mondta a Majom. – Látod azt a fát?

– Látom – mondta a Hangya.

– Az a cél. Háromra indulunk – mondta a Majom, és számolni kezdett.

Háromra elrohant. Futott a Hangya is, ahogy a lába bírta. Alig került ki öt fűszálat, a Majom már kiabált a másik fától.

– Hol vagy?

– Itt – morogta dühösen a Hangya.

– No látod, bikfic!

– Kerülgetnem kellett a fűszálakat – védekezett a Hangya.

A Majom ettől nevetőgörcsöt kapott.

– Most súlyt emelünk – mondta aztán. – Itt ez a kő, először fölemelem én, aztán te.

Fogta a követ, földobta a levegőbe, még kiáltott is, hogy „hopplá”, elkapta, és letette a földre.

– Most te jössz!

A Hangya nekidurálta magát, nyomni kezdte a vállával a követ, a vér mind a fejébe tódult az erőlködéstől. A kő meg sem mozdult, a Majom vigyorgott.

– No, most fáramászó-versenyt rendezünk – mondta. – Gyere ide a fa alá, háromra indulunk.

A Hangya tenyérnyit haladt, a Majom már fönt volt a fa csúcsán.

– Most megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mert szemtelenkedtél – mondta a Majom, amikor lemászott. – Ha még egyszer azt mered mondani, éppen olyan állat vagy, mint én, magadra vess!

A Hangyának vörös lett a füle a szégyentől. A Majom elfordult, keresni kezdte a fél dióját, amit az imént leejtett.

– Hol lehet a fél dióm? – mondta félhangosan.

– Bocsánat – hallatszott ekkor egy hang –, éppen most ettem meg. Nem tudtam, hogy a tied. – Előlépett a Nyúl, és megemelte a lapulevelet, amit kalap helyett a fején hordott.

A Majom megörült, hogy végre valakinek elmondhatja a történteket. Még a fél dióval sem törődött. Amikor az elbeszélés végére ért, a Nyúl hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Csakugyan legyőzted?

– Talán nem hiszed? – kérdezte sértődötten a Majom.

– Volt versenybíró? – kérdezte válasz helyett a Nyúl.

– Nem volt.

– Akkor nem érvényes – mondta a Nyúl. Ismételjétek meg a versenyt. Én leszek a versenybíró.

– Nekem aztán mindegy – mondta fölényes mosollyal a Majom.

– Na, akkor lépjél száz lépést – mondta a Nyúl a Majomnak.

A Majom lelépte a száz lépést, a századiknál földbe szúrt egy száraz gallyat.

– Ott lesz a cél – kiabálta a Nyúl, a Majom bólintott.

– Nem akarok versenyezni – mondta ekkor sírósan a Hangya. – Úgyis legyőz. Mégiscsak különb állat nálam.

– Csönd! A versenyzők nem beszélnek feleslegesen – mondta szigorúan a Nyúl, aztán körülnézett. – Hol vagy?

– Itt – mondta a Hangya egy tökmag árnyékában.

Közben visszaért a Majom.

– Kezdhetjük – mondta.

– Várj – intett a Nyúl, és odaszólt a Hangyának: – Lépjél te is száz lépést.

A Hangya lépett százat, éppen az egyik fűszáltól a másikig tartott.

– Ez minek? – kérdezte gyanakodva a Majom.

– Világos, te is száz lépést futsz meg ő is. Mit nem értesz ezen? Az előbb talán nem így csináltátok?

– De nem ám! – mondta harciasan a Hangya.

– Akkor nem volt igazságos – legyintett a Nyúl. – Most viszont száz hangyalépés meg száz majomlépés. Ez igazságos lesz.

A Majom mondani akart valamit, de a Nyúl rászólt:

– Csönd! Én vagyok a versenybíró!

Futottak. A Majom még a táv felét sem tette meg, a Hangya már ott volt a másik fűszálnál.

– Sajnos, lemaradtál – mondta a Majomnak a Nyúl.

A Majom dühöngött.

– Majd a súlyemelés dönt! – ordította.

– Előbb mérlegelünk – mondta a Nyúl.

– Mit csinálunk? – bandzsított a Majom.

– Mérlegelünk – mondta a Nyúl, s egyik fülére ültette a Hangyát, a másikra rátett egy kövecskét.

– Ez fülmérték – magyarázta, s később hozzátette: – Rendben. Éppen egyforma súlyúak.

A Hangya játszva fölemelte a hangyasúlyú kövecskét.

– Most te jössz, te is emelj fel egy követ, aminek akkora a súlya, mint neked – mondta a Nyúl.

– Talán engem is a füledre ültetsz? – gúnyolódott a Majom.

– Nem – mondta a Nyúl, azzal jól megnézte a Majmot, aztán szemügyre vett egy nagy követ –, ezt szemmértékkel csinálom. Ugyanolyan pontos, mint a fülmérték.

A Majom erőlködött, még a szeme is kiguvadt, amíg felemelte a követ.

– A Fülesbagoly kitűnően gyógyítja a sérvet – szemtelenkedett a Hangya.

– Még egy ilyen megjegyzés, és kizárlak a versenyből! – kiabált a Nyúl. A Hangya a nála kétszerte súlyosabb követ is megemelte, a Majom nem tudta. Ordított mérgében:

– Majd a fára mászás!

– Pardon, csak mászás – javította ki a Nyúl, a Majom nem értette. - Ugyanis fára csak te fogsz mászni. Nézzük… – Ezzel nézni kezdte a fát. – Ötször magasabb, mint te – mondta a Majomnak –, ez a fűszál meg ötször magasabb a Hangyánál. Tehát ő erre a fűszálra mászik.

A Majom kitűnően mászott, ugyanakkor ért fel a fa csúcsára, amikor a Hangya a fűszál tetejére.

– Döntetlen – mondta a Nyúl. – Ebben valamit javítottál. De az összetett versenyt a Hangya nyerte.

A Majom akkor már lent állt a földön, elöntötte a pulykaméreg, fölkapott egy husángot, és elordította magát:

– Megálljatok!

– Futás – vezényelt a Nyúl, gyorsan fölkapta a Hangyát, és elvágtatott, ahogy a lába bírta.

Az erdőszélen megálltak, a Nyúl lihegett a fáradtságtól, letette a Hangyát. Egymásra nevettek.

– Győztünk – mondta a Nyúl.

És ez igaz is. Győztek!

A könyvtárunk még mindig szuper...

Nem tudom, hogy egy országos program része vagy csak helyi, de egy nagyon menő kezdeményezésbe botlott Tizenkettő és a Keresztapja, amikor kedden gyanútlanul besétált a könyvtárba. Jóval a startpisztoly eldördülte után csatlakozott, de úgy hiszem ennek ellenére is jól kezdett.

Van egy tuti kis pecsétgyűjtő...

... meg Tizenkettő korosztályában egy eddig 24 tagú könyvlista. Több olyannal, amit (nagy hiba) le nem vettem volna a polcról és szerintem Tizenkettő se.

Többek közt az a jó az itteni könyvtárban, hogy sok felnőttel ellentétben a Könyvtáros nénik egyenrangú partnerként kezelik a gyerekeket. Így lehet az, hogy amikor Tizenkettő ajánlott a listába egy könyvet (30 pecséthely van, így még van a listán 6 kiadó hely) a Könyvtáros néni nem úgy állt hozzá, hogy "jól van kis bogaram, jól van, beszélj csak, de mit érthetsz te ehhez", hanem megfontolta az ajánlatát, és ma, amikor újabb adag könyvért mentünk, mondta neki, hogy elkezdte olvasni, tetszik neki és jövő hétre lesz hozzá feladatlap.

Ja, mert azt nem is mondtam, hogy minden könyvhöz tartozik egy jópofa feladatlap, mintegy visszaigazolásként, hogy nem csak kikölcsönözva, hanem kiolvasva is vannak a könyvek.

Kedd óta itt tart a Kisasszony:

Kifejezetten élvezi, hogy a nevezéssel "kötelességévé"  vált az olvasás, és nem szekírozom, hogy most aztán már tessék letenni a könyvet, és mást is csinálni. :o)

7 nap 6 éjjel

A kéretlen vélemény nyilvánítók véleményére most majdnem kíváncsi lennék, ugyanis hogy, hogy nem, dugába dőlt a tényként kezelt feltételezésük, hogy a szoros kapcsolatunk miatt, ha külön kell töltenünk időt, működésképtelenné válunk.

Nem mondom, hogy nem telefonáltam fixen reggel és este, meg azt se, hogy nem én voltam az, akinek elsőnek össze volt csomagolva a pakkja utolsó nap, meg kiderült, hogy az állomásról hazafele sírt egy kicsit, de a köztes időben mindketten tökéletesen jól elvoltunk.

Visszatérve a kezdőmondatra, azért csak majdnem, mert biztos vagyok benne, hogy a fent említett típus olyan gyakorlott a kákán csomó keresésbe, hogy találna is. Vagy kötne rá maga. ;o)

Én lányom (höhö)

Mint majdnem mindenkinek, nekünk is a focira irányította a figyelmünket az EB-n elért siker. Edzésen elkezdték sorolni a lányok, hogy kinek ki a befutója jóképűség szerint. Tizenkettő hallgatta egy ideig, majd közbeszúrta, mintegy mellékesen: inkább Király Gábor, na ő a legjobbképű.

Megtaláltam...

... Őcsaholóssága bemutatkozását, amit anno azért nem osztottam meg, mert hosszas betegeskedéssel indított, és az aggodalom elvonta a figyelmünket.

Gondoltam beköszönök, mert a blog olyan mostanában, mint a kóbor kutya vacsorája, hol van, hol nincs. Nem véletlen terelem a kóbor kutyákra a szót, mert én is majdnem az lettem, de a sajnáltatásom meghagyom későbbre, vagy majd kiadom valamelyik emberemnek.

Ma a menhelyre kijöttek. Szégyenkezve, mert le volt beszélve egy különleges színű, drótszőrű vizslaféleség, de végül azt mondták ő túl szép, kapkodni fognak érte, és amúgy a tesómon is megakadt a szemük, de a modellszépségű elcsábította őket, gyorsan le is foglalták. Ja mert a tesóim meg én tucatkülleműek vagyunk. Amint látjátok, én igazán tisztában vagyok az emberek kifejezéseivel, de valahogy ez a tucat nem fér a fejembe, mert ez elvileg azt kellene jelentse, hogy tök átlagos. De én hogy lehetnék átlagos? Még nem döntöttem el, hogy leálljak tisztázni vele, vagy engedjem el a fülem mellett.

Hogy miért nem a tesóm van itt akkor? Ez nagyon szomorú, de reméljük minden jobbra fordul majd. Ugyanis ő megbetegedett, és nem adták ki. Amíg ezen kétségbeestek, engem a kennel társaim megtámadtak. Volt ott egy nagyszájú kis mitugrász. Az kezdte, aztán mindenki más is nekem ugrott. A menhelyes gazdáim leszedték rólam a többieket, de aztán még kétszer nekem ugrottak, így épp kivettek, hogy másik kennelbe tegyenek, amikor azt mondták az embereim, hogy nem addig a’ hazavisszük. Szerencsére a menhelyes gazdáim benne voltak. Mondjuk már előtte puhítottam őket, mert amikor a ketrec elé guggoltak, én kinyúltam a mancsommal a tenyerükbe tettem és húztam befele a kezüket.

A nagyobbik lány gazdám (azért hívom így, mert azt mondta kutyabecsinált lesz belőlem, ha nevesítem) bevallotta előítéletes a kutyákkal, pláne a kiskutyákkal. Ezért, amikor a kocsiba szálltunk azt várta gyötrelem lesz a hazaút egy félő rakoncátlankodó kiskutyával. Na persze… Végig csodásan viselkedtem, egyszer-kétszer nyüsszentettem, de ezt nem hányta a szememre, mert tudta, hogy egy kocsiból dobtak ki a menhely elé. Mondta, hogy most jobb lesz a vége, és elhittem neki, mert ölelt, és a másik úton ez nem így volt.

Hazaérve aztán azt hitték szoborrá váltam, mert az ölelésükből el se moccantam. Pedig nem vagyok nyámnyila, ezt elhihetitek. Egyszer csak feltűntek a macskák. Na őket alaposan megugattam, mert én is előítéletes vagyok. Aztán felvilágosítottak, hogy ez itt a csordám, és itt bizony nem demokrácia van. A vezetőséget az embereim alkotják kor szerint csökkenő sorrendben, aztán a macskák, szintén kor szerint, majd Misa nyúl jön. Mondjuk őt még nem láttam, de nem vagyok benne biztos, hogy tudom kedvelni, ugyanis a kisebbik lány gazdám a vacsora után kifejtette, hogy Misa érezhette rajta a kutyaszagot, mert most nem tűrte a simogatást. Éppen ezért ő már tuti beelőz az étkeztető sorban. Némi vigaszt nyújt, hogy a macskákat legalább én előzöm be, mert a fiú emberem azon az állásponton van, hogy az a macska, aki nem bírja kivárni a sorát, foghat egeret. Míg én meg a Misa nem tudunk magunknak élelmet szerezni.

Az étkezésről jut eszembe. A menhelyes gazdám útravalónak csomagolt flancos tápot nekem, mert ahhoz vagyok szokva, és nem fogok én akármit megenni. Ez nagyon kedves volt tőle, de ha nem is volt gyerek-kennelem, jó modor azért szorult belém. Nem válogatok, de legalábbis első este nem, és ettem, amit az új családom. Még sült krumplit is lejmoltam. A szűkös időket nem feledve azt gondosan elástam az asztal alatt. A cenzúrás kisasszony itt rágja a fülem, hogy szúrjam be, hogy kint vacsoráztunk, odabent nincs akkora kosz, hogy ásni lehessen benne.

Amúgy becsületemre váljék, a macskákat kezdem éppen csak megugatni. Mondjuk az egyik olyan, de olyan öntelt, hogy tátva maradt tőle a szám, tátott szájjal meg még nem tudok. A másiknak meg cirkuszi akrobaták voltak az ősei, fújt egyet, majd seperc alatt magaslatokra küzdötte magát, hogy onnan megvetően szemmel tartson. Utána mászni még nem mertem, a nyakam meg belefájdult volna, ha olyan magasra ugatok. Végül van a legkisebb. Na nem méretre, mert széltében tán sorelső, hanem korban. Vele meg azért nem jó kekeckedni, mert kisebbik lány emberem nagyon oda van érte. Na meg a színeink tökéletesen passzolnak egymáshoz, tán vele kéne szövetségre lépnem, hogy a szamárlétrán feljebb kapaszkodjunk. Majd kiderül!

Zárom soraim, már nagyon álmos vagyok, vár a vadiúj takaróm, ami csak az enyém! Hellóbelló!

Tessék? Hogy a nevem miért nem árultam még el? Mert még nem jegyeztem meg. Na de a kedvetekért rákérdeztem: Frida.

Egy nyugdíjas asszony története

Még aktív, de már megkezdődött az ittfájottfáj, aminek igyekszik nem megadni magát. Így vállalt egy kis plusz takarítást, nagy forgalmú helyen, mosdóval, ami minden hajnalban összehányva/fsv (bocs) fogadja. Vannak cifrább dolgok is a vécében/piszoárban, sokan nem tanulták meg rendeltetésszerűen használni, vagy mit érdekli őket, hogy az utánuk következőket, illetve  takarítót mi fogadja. Mindezt 500 forintért hajnali háromkor.

Nem panaszkodik a pénzen, megszokta, nem volt alkalma tanulni, így végig kísérte az életét, hogy alul fizetve, más mocskát takarítsa. Csak amikor 3. faktornak bejön, hogy még a lelkét is megalázzák, ott rúgnak belé, ahol épp érik (persze nem mindenki, ezért tartott ki sokáig), veszik semmibe, akkor megszakad az emberben valami.

Amikor ezt közölte velük, hogy nem bírja tovább, persze már jött az elismerés. Hogy az áthaladók rendszerint megemlítették, hogy országosan nem futottak bele ilyen tiszta vécébe, hogy az üzlet is milyen tiszta... Csakhogy ez már a későbánat kategória. Amikor már nem is hiszi az ember, hogy igaz, csak azért mondják, hogy ne nekik kelljen nap, mint nap a mocsokból kivakarni a helyet.

Nem akkor kellene megbecsülni az embert, amíg ott van? Miért kell sajnálni a másiktól pár jó szót? Mert hangsúlyozom, nem a megfizetetlenséggel van itt elsősorban baj. Vagy ha már tovább adják az elismerést, nekik ciki, hogy pénzben ez nincs kifejezve?

Egyébként tudom, hogy nagyon sok munkahelyen ez nem szokás, pont ezért döntöttem úgy, hogy ezzel a konkrét történettel szót ejtek róla. Egyrészt, hogy magamban is erősítsem mennyire fontos, ha már olyan világot élünk, hogy pénzben nem lehet kifejezni megfelelően mások elismerését, legalább szóban fejezzük ki egymásnak.

Létra a gödörbe, már csak fel kell mászni

Annyi negatív hatás ért mostanában, hogy lassan én is negatívvá kezdtem válni. Ami nagyon nincs rendjén, mert nehogy már azoknak a táborát erősítsem, akik megkeserítik az életem? ;o) Szóval fokozottan odafigyelek, hogy kiírjam magamból a pozitív élményeimet. Megelőzvén azt, hogy savanyabanya legyek. :P

Tizenkettő a saját blogján szeretne minden találkázásról egyenként beszámolni, így én csak a nekem leg-leg pillanatokat emelem ki.

A gyermekkönyvhét még nekem is elég kecsegtető, hogy szívesen utazzak érte Pestre. Mindig meg tud lepni, hogy a gyerekkönyvszerzők mennyire tudnak örülni az olvasóiknak, és örömmel veszik a kérdéseiket, érdeklődésüket.

Igazán felemelő érzés, amikor a hosszas dedikálásban elfáradt Csukás István kizökken a monotonitásból, és hamiskásan rámosolyog az ember gyerekére és a dedikálandó könyv egy képére bök, hogy az vajon kit ábrázol.

Vagy amikor a bő két tucat dedikálandó könyvre Budai Tibor és Schmidt Egon nem a száját húzza, hanem szeretettel elbeszélget a gyerekkel, sőt a végén Tibor megajándékozza egy albummal, amiben 70 munkája szerepel.

Vagy Berg Judit már ismerőként üdvözli, és elmeséli, hogy pont most volt egy műsorban, ahová kérték vigyen be az olvasóitól kapott ajándékokat, és ő bevitte azt a horgolt vasmacska medált, amit Tizenkettő készített.

Illetve új ismerősre is szert tett, aki annyira közvetlen, hogy olyan, mintha ezer éve ismernék egymást Bosnyák Viktória személyében, aki külön kérte, hogy amint kiolvasta az új regényét, írja meg mi a véleménye, mert a trilógia folytatásában figyelembe szeretné venni az olvasói érzéseit is.

Na és Marék Veronikát se hagyjam már ki, vele találkozni mindig duplán nagy élmény, hiszen felidézi, hogy a gyerek, aki írni-olvasni se igen tanul majd meg, rácáfolva a jóslatra, az ő egyik könyvét olvasta ki először.

Hazafelé pedig megállapítottuk, hogy nem neveljük a gyereket elég trendinek. Ugyanis valósághősök helyett írókkal és illusztrátorokkal pózol büszkén (na meg bőrig ázva, ha ezt a szezont tekintjük).

Ha már pozitív élmény, ezt se hagyjam ki: Úgy eláztunk, mint akit medencébe löktek, Tizenkettő szerencsére (vagy mert vékony, így az esőcseppek nem vették észre) kevésbé, de ahhoz eléggé, hogy a karján libabőrt lássak. Így csurom vizesen beclappogtunk a C&A-ba, vettünk neki száraz ruhát, és megkértem, hogy átöltözhessen ott. A pénztáros azonnal vágta is ki belőle a címkéket, és azt mondta ez csak természetes. Nem látszott rajta, hogy ezek is maradtak volna inkább kint, lehet utánuk felmosni.

Nem gondolom, hogy itt lenne az ideje megkezdeni a leválást a gyerekről?

Van valaki, aki bő két hónapja látott mediballozni Tizenkettővel, megtetszett neki, kérdezett mi válaszoltunk, majd mondtuk jöjjön bátran egy edzésre, jött is. Máshol nem is találkozunk vele csak mediball kapcsán. Na ő tette fel a fenti kérdést. Állítása szerint, mikor ezt kérdezte még azt sem tudta, hogy a gyerek otthonoktatott, csak annyit, hogy együtt járunk edzésre. Azaz heti 3 órát együtt lát minket, a fent maradó 165 óráról fogalma sincs, de ez a 3 óra bőven elég a sugalmazó/kioktató kérdéshez. Egyébként edzésen, vessetek meg, NEM egymással foglalkozunk, míg más gyereket türelmesen meghallgatok, ha tőlem kér segítséget és segítek, a sajátot elhajtom, hogy majd otthon, mit pazaroljuk olyanra a nagytermes időt, amit otthon is meg tudunk csinálni. Sőt! Azt sem szeretjük, ha páros játékban összetesznek, mert egymással itthon is tudunk gyakorolni.

Röhejes felvetés volt, hogy mindig együtt jövünk. Most komolyan... Késő estig tart az edzés így megengedjük magunknak az autózást, pláne a 8 km táv miatt. Talán sorsot kéne húznunk, és aki a rövidebbet húzza, az jön biciklivel? Esetleg, hogy ne legyünk ilyen drasztikusak 5 percet vár a folyosón és csak aztán jön be?

Esetleg valamelyikünk hagyjon fel vele? Azon felül, hogy mediballozni jó, én abbahagyhattam a szívgyógyszer szedését, mióta űzöm a sportot. Tizenkettő mozgása sokkal rendezettebb. Anno az atlétika edzője mondta, hogy annyira kilengett futás közben, hogy 100-on futott 110-t. Most vajon melyik a fontosabb? Az én szívbajom vagy Tizenkettő talán csak esztétikai problémája? Bár emögött is inkább valami egyensúlyi dolog állhatott, ami meg mégse elhanyagolható? Én lemondanék róla, mert nekem fontos, hogy Tizenkettőnek jó legyen, egyensúly, tartás, önbecsülés, önbizalom, egészség, ... Melyik anya venné ezeket el jó szívvel a gyerekétől? Csakhogy a macska rúgja meg, szeret a gyerek. Biztos nem szívből, hanem megtévesztettem a rátelepedésemmel. Akárhogy is, onnantól kezdve, hogy én lemondok róla, már ő sem tudna ugyanúgy mediballozni.

A leválás részeként említésre került az önállóság. Na de mi is az önállóság? Mert az ő fia 12 évesen már egyedül járt mindenhova. Ééés? Honnan tudja, hogy Tizenkettő a fent említett 165 órában mit csinál? Nem, nem közlekedik egyedül sehova, és ne is próbáljon engem meggyőzni erről senki, mert rohadtul nem érdekel. Ugye majdnem mindenkinek megvan szerencsétlen 13 éves nyíregyházi lány esete? Az én lányom nem menne fel önszántából fiúkkal a lakásukba, és nem fogyasztana alkoholt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnák karon ragadni, és magukkal vonszolni. Az ilyen önjelölt véleményvezérek a lelküket tennék rá, hogy ezek eltúlzott veszélyek? Most persze még abba is belemehetnék, hogy hiába állítja nekem akárki is, hogy a 12 éves lányok és fiúk helyzete ugyanaz, mert ez nem igaz.

Inkább leírom szerintem mi az önállóság. Például az, hogy tudom hogyan juthatok becsülettel pénzhez, hogy a pénz nem kiapadhatatlan, így meg kell gondolni mire adom ki. El tudom végezni a magam körüli dolgokat (vásárlás, főzés, mosás, háziállatok, takarítás, ...). Ha megoldandó problémám adódik tudom hova forduljak és hogyan (orvos, bank, hivatalos ügyek, ...)

Szóval effélék. Nem az, hogy A-ból B-be eljut a gyerek egyedül. Mert az sokszor vakszerencse, mint az is, hogy az a 9 éves forma fiú, aki ma szétnézés nélkül, nem a kijelölt helyen, átvágott az autónk előtt az orrát lógatva, végül hazaért. A szülő lehet pont olyan büszke, mint a kérdező, hogy már milyen önálló az ő nagyfia. Nem, nem az. Szerencsés.

Pedig azt hittem ...

... érzéketlen, szőrös szívű ember vagyok. Erre meg tökre meghatódtam.

Köszi Klaudia! :)

A kis optimista

Tizenkettő megvan taknyosodva, ilyenkor bokáig járok a műsoros zsepikben, mert bár a szemeteskosárba céloz... Nyilván nem vagyok boldog tőle.

Én: Na kin csapok végig?

TK: Mamán?

Hoppszahopp

Informatika feladatlap elsősöknek

Az elsősök a suliban nem tanóra keretében, hanem szakkörként tanulhatnak informatikát. Sikerült azzal meglepniük, hogy a játékok mellett kifejezetten követelik a feladatlapokat, mondhatni zokon veszik, ha csak játszani akarok velük, szemrehányást tettek (de ugye legközelebb azért lesz feladatlap is, el ne felejtsd tanító néni), mert nem akartam beadni a derekam. :)

Hát készítettem nekik egy szókeresőt. A műfaj ismeretlen volt számukra, ahogy sejtettem, így könnyítésnek a keresendő szavak kezdőbetűjét félkövérre állítottam. Az sem okozott fennakadást, hogy nem csak a szokott vízszintes irányban voltak szavak, hanem függőlegesen és átlósan is.

Olyan szavakat rejtettem el, ami minden foglalkozásnak része, de hiába mondom el a nevét, valahogy nem akar megragadni, a monitor az a tévé, a gépház az, az min megnyomjuk a gombot amikor számítógépezni akarunk... Szóval ez amolyan nevezzük nevén a gyereket feladatlap. A jelszó és a Ctrl Alt Del pedig úgy jön ide, hogy ezek szükségesek a mi géptermünkben a gépindításhoz.

A feladatlap:

Készítettem magamnak egy megoldásos verziót is, mert jól jön az amikor záporoznak a kérdések. :)

Más tollával ékeskedők

Eszembe jutott ez az ötletem. Onnan, hogy megláttam "lenyúlták", már árulják is. Igen-igen, jól érzi, aki érzi nagyon bánt, amikor más sajátjaként adja el (szó szerint) az én ötleteimet, ez is oka az időnkénti magamba zuhanásnak és hallgatásnak.

Mikor már 2 napja alig aludtam emiatt, szóltam tesómnak, hogy zökkentsen ki, mert én egyre csak lovalom magam a dologba, és az ki fog hatni a hétköznapjaimra is.

Azért nem sikerült még teljesen elengednem, de szokás szerint jó tanácsot, rám szabva kaptam tőle. Teljesen érzelemmentesen közölte, hogy döntsem el, hogy többet nem osztom meg egy ötletemet sem, vagy megosztom és elfogadom, hogy mindig lesz, aki lopni fog. Aztán valami homályos utalást tett, hogy lopni csak a menő dolgokat szokták.

Na, hogy itt is kiírtam magamból, már tök jó. Bár nem áltatom magam azzal, hogy legközelebb nem bukok ki, ha újra belefutok ilyenbe. :)

Varázsfuvola

J. néni (Tizenkettő énektanára) ajánlotta az alábbi felvételt a vizsgára való felkészüléshez. Tényleg nagyon menő!

Horgolt kalapka

Mama szekál, hogy borzalmas lett, csináljak újat, de Tizenkettőnek tetszik. Tizenkettő a barátom, a Mama nem...

Suliszáj

Fodrásznál voltam, kiengedett hajjal mentem. 3. osztály.

Fiú: Tanító néni, fodrásznál voltál?

Én: Kösz, hogy észre vetted, tényleg ott jártam.

Fiú: Ez lesz az új divat!

Kislány: Olyan, mint az unokatesómé. Csak neki sokkal több van.

Ügyeletben, a 8.-osokkal a szokásos csörte, a szokásos csapattal, ki tud olyat mondani, hogy ne küldjem le.

Én: Jaj, hát még nem szoktátok meg, hogy mindig jövök?

[Fiú kászálódik, inkább beáll a büfébe, mintha vásárolni akarna.]

Én: Valóban fogsz vásárolni?

Fiú: Persze tanárnő!

Én: Két perc múlva megnézem, hogy állsz!

Fiú kajánul: Itt leszek! [Nem esett le azonnal, de amikor igen, nem tudták mire vélni az alsóbb folyosókon, hogy mit vihogok.]

Kritika

"Kislányom, én vagy leépültem, vagy olyan bonyolult bevezetőket írsz mostanában, hogy kétszer kell elolvasnom, hogy egyszer megértsem."

Hát ebben a körben be kell érnem azzal, hogy évtizedek munkájával leszoktattam róla, hogy fiamnak hívjon.

Ruházkodni...

Tizenkettő nagyon sokat eszik. Minimum 2-3-szor vacsorázik. Szóval az a típus, akinek el szokták sütni a poént, hogy inkább ruháználak, mint etetnélek. Persze csak az, aki nem járt mostanában ruhaboltban....

Egyrészt az én ízlésemnek (ami nyilván hatással volt Tizenkettőjére is) sem mintázatban sem szabásban nem felelnek meg, sok még anyagában sem. Mondjuk ezekkel még tudnék kompromisszumot kötni, mert egyszerűbb megvenni, de az áruk... 3.000 Ft a kiindulás, aztán helló 7.000. Minimum kell 7 felső /pl Tizenkettő még nem nőtte ki, hogy leegye magát, annak örülök, hogy ideje engem nem esz le ;o)/, az alsó árral számolva is ez 21.000 Ft és még csak pólói vannak. Ja és az ide ősz/tél szezonban 2 méretet nőtt.

Szóval míg meg nem tanulok varrni és gyorsabban kötni horgolni, kell valami megoldás, erről jutott eszembe a kreatívosban árválkodó fekete textilfilc, arról meg Simon macskája, aki nagy kedvenc. Szóval elővettem a nyárra vásárolt egyszerű fehér pólót, nyomtattam, a filcet és csalódtam. Már magamban, mert ruganyos pólóra nem is olyan könnyű rajzolni. Szerencsére Tizenkettő elvárásai még mindig nem túl magasak az irányomba, így tetszik neki. :)

Cipősszekrény? Már nem...

Tizenkettő egy tündérvirág meg minden, de mit tagadjam: vannak esetek, mintha a falnak beszélnék. Ilyen az is, amikor azt hajtogatom, hogy a cipősbe a cipőt nem behányjuk, majd izomból addig lökdössük az ajtaját, míg becsukódik végre.

Mindenesetre a cipősajtóra nem lesz gondunk egy ideig, mert milyen meglepő... Nem kiszakadt? Amikor a család férfi tagjai külön-külön is kimondták, hogy ennek annyi, és tudtam, hogy cipőst venni nem tudok, mit tagadjam, beakadt a nem megmondtam lemez.

Aztán tesóm, megkímélvén a keresztlányát, hogy valahányszor felcsendüljön a fenti lemez, amint meglátom a cipőst, gondolt egyet és az ajtókból játékot készítettek. Kecskeméten egy vásárban láttunk hasonlót, és családilag jól elszórakoztunk vele egy ideig.

Nem is ők lennének, ha nem találtak volna ki hozzá játékszabályokat érdekesebbé téve. Illetve a szabálykönyv még képlékeny, de percről percre jobb. :)

Szóval itt ez a léc, ez a rajtvonal, a korongok meg az űrhajók.

Ez itt a pálya, amin az űrhajókat a megfelelő dokkba kell eljuttatni.

Itt pedig a még csak felskiccelt pályaelemek.

Most nem azért, hogy azért, de én tartom a pályacsúcsot! Csak úgy mondom. ;o)

Spar: Állati rekordok, CSERÉLJÜNK!

Komolyan, becsszó, (meg minden)! Napokig, sőt majdnem 2 hétig tartottuk magunkat ahhoz, hogy nincs tovább, nem kezdünk ebbe is bele. Erre meg...

K: keressük
"szám": annyi csere
"-": se csere, se keresés

Emotikonok

Már egészen aggódtam, mert Tizenkettő alig rajzol, aztán akad, aki szerint az baj, mert akkor tuti nincs a lelkében harmónia. Mondjuk szerintem hülyeség akarom írni butaság, ennek ellenére, hogy hű legyek magamhoz, időnként elkap a bizonytalanság. Olyankor falra hányt borsó, de azzal győzködöm magam, hogy ha mindent csinálna, ami adott irányzat szerint fontos, akkor csodalény lenne, de minimum lenne egy időnyerője, mint Hermione Grangernek a 3. kötetben.

A józan eszem megelégszik azzal, ha gyakran alkot valamit, az se baj, ha hetekig csak ugyanaz a dolog foglalja le. Sőt most épp ott tartok, hogy attól sem megyek falnak, ha valami agyzombító dolgot csinál 1-2 órát hétvégén, amíg le tudja tenni úgy, hogy nem kapja el utána a "depi" azért, mert "csak" annyi időt kapott rá. Persze azért ezek kiválasztásában is vannak szabályok. Bár ép elméjűnek tartom (=nem hiszem, hogy kórosan azonosul a játékkal), nincs gyilkolászós játék és rászólok, ha úgy kommentálja, hogy már megint meghaltam.

Jól elkanyarodtam, miközben csak azt akartam megmutatni, hogy ma délelőtt, hosszú idő után mit alkotott. Na meg egy beadandó mellé:

Becsszó 1-2 havonta, ha 5 percet fészbukozik, de ezek után én se biztos, hogy hinnék magamnak. :D

És a kötelező feladat, aminek sajnos a munkás részét nem tudtam jól fényképezni. Könyvborítót kellett Luther kapcsán készíteni, ennyit értettem meg a feladatból, lehet ezt emiatt újrázzák...

Szóval a lényeg, ami alig látszik, egy édesség kemény papíros aranydobozából lett kivágva minden, ami fénylik, és horgolótűvel (mi mással? ;o) ) díszítés bele kapírgálva.

Olyan mondatos

- Hova, hova?
- Mi vagyunk az ügyeletesek.
- Dehogy vagytok! A lányok azok, ott ni.
- Akkor a büfébe megyünk.
- Jó, elkísérlek bennetek.

sugdolózni kezdenek a fiúk

- Csacsi súg a szamárnak.
- Ezt hogy érti?
- Ezt szokták mondani, ha társaságban sugdolóznak.

  néz rám, látom próbálja kitalálni hova tegyen miközben sétálunk le

- Amúgy tényleg ügyeletesek vagyunk - szólal meg végre a másik is.
- Ez az állítás már megdőlt kérlek.
- Á, ő mindig hazudik - veszi vissza a szót a nagydumás.
- A barátodra mondod?
- Igen, rá!
- Akkor nagy bajban vagy! Mert tudod, madarat tolláról, embert barátjáról...

már kistányér méretű a szeme, úgy vizsgál, látom kérdezni akar, de nem tudja merje-e. elébe megyek a dolgoknak

- Tudod ezt arra szokták mondani, hogy olyan az ember, mint a barátai. Szóval, ha ő hazudós, akkor te is.

elneveti magát, mert fején találtam a szöget ;o), replikázni kíván

- A tanárnő, az olyan... Olyan mondatos!

:o)

Bokoralji Relax Vilhelmina, ...

... a barátoknak csak Vilma.

Annyit fohászkodott az Öreglány, hogy meghallgattatott, összefújt minket a márciusi szél. Tudom-tudom, április a szelek hava, de én hallgattam a márciusira is, kizárólag gyakorlatias megfontolásból. Ugyanis kidobtak, és áprilisig simán éhen pusztultam volna, vagy valami más borzalom. Kell az bárkinek is? Ugye, hogy nem.

A Doktornak az idegeire mentek, mert nem hiszik el, hogy van olyan négylábú mint én. Még ezt nézze meg doktor úr, még azt nézze meg. De biztos? Ezt el ne felejtse... Hát ja, akik macskákhoz vannak szokva, meg a Fridához azok, ha egy négylábú tud viselkedni rögtön arra gyanakodnak, hogy tuti baja van. Én jó vagyok, punktum, de ne vegyük figyelembe a ma reggeli bepisit. Meg a megrágcsált ajtót tokostól. Az Öreglány törheti a fejét, hogy adja be az Emberének, hogy az réges-rég olyan. Sőt, úgy vették, mert az az új sikk. A bepisire szemrebbenés nélkül rávágja, hogy kiment egy kis víz. Van neki rutinja benne. Az Emberének is, hogy úgy tegyen hiszi amit hall.

Visszatérve arra, hogy jó vagyok: hány kutya tűri plüss állatkaként Doktor macerálását? Alszik el nyomban édesdeden, amint egy pillanatig nem matatják a hideg vizsgálóasztalon? Szóval nem győzöm hangsúlyozni, főnyeremény vagyok számukra.

Kissé méltatlan, de ha nincs kocsi, akkor nincs kocsi. Ilyen méltósággal tűrtem kilométereken át a megaláztatást a kerékpár csomagtartójában Doktor felé és vissza. Csak Bokoralja felé remegtem egy kicsit, mert féltem, hogy nem voltam elég jó, és azért megyünk arra, hogy visszavigyenek. De nem, csak Bokoralján túl lakik a Doktor. Szó se róla, lakhatna máshol addig, míg megnő bennem a magabiztosság. Majd mondom is neki.

Érdekellentét

Hogy dolgozni? Ebben?? Gondold át!

Buborék rendezési elv

A feladat, hogy buborék rendezési elvvel egy adott számsort rendezzünk növekvő sorba, illetve ellenőrizzük, hogy abban van-e.

Feladat: Rendezd növekvő sorba a buborék rendezési elv segítségével a 11, 7, 3 számsort!

Balról jobbra sorban haladunk, és minden összehasonlításnál azt állítom, hogy a bal oldali szám kisebb a jobb oldali szomszédjánál. Ha az állítás hamis, a két számot megcseréljük. A sor végére érve, meg kell vizsgálnunk, volt-e csere, míg végig értünk. Ha volt újra kezdjük, ha nem, akkor a sor rendezett.

Állítás: a 11 kisebb, mint a 7. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás hamis (H), hamis állítás esetén a két számot meg kell cserélni, ezt is jelölöm (cs).

***

A csere elvégzése után folytatom az összehasonlítást.

Állítás: a 11 kisebb, mint a 3. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás hamis (H), hamis állítás esetén a két számot meg kell cserélni, ezt is jelölöm (cs).

***

A sor végére értem, ezt jelölve aláhúzom, majd meg kell vizsgálni, hogy míg végig értem a számsoron, volt-e csere. Volt, ezt jelölöm (volt csere). Mivel volt csere újra kell kezdeni a sor elejéről.

***

Állítás: a 7 kisebb, mint a 3. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás hamis (H), hamis állítás esetén a két számot meg kell cserélni, ezt is jelölöm (cs).

***

A csere elvégzése után folytatom az összehasonlítást.

Állítás: a 7 kisebb, mint a 11. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás igaz (I), igaz állítás esetén a két számot nem cserélem meg, ezt is jelölöm (n.cs.).

Közben a sor végére is értem, ezt jelölve aláhúzom, majd meg kell vizsgálni, hogy míg végig értem a számsoron, volt-e csere. Volt, ezt jelölöm (volt csere). Mivel volt csere újra kell kezdeni a sor elejéről.

***

Állítás: a 3 kisebb, mint a 7. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás igaz (I), igaz állítás esetén a két számot nem cserélem meg, ezt is jelölöm (n.cs.).

Állítás: a 7 kisebb, mint a 11. Az állításomat jelölöm relációs jellel, majd alatta jelölöm, hogy az állítás igaz (I), igaz állítás esetén a két számot nem cserélem meg, ezt is jelölöm (n.cs.).

Közben a sor végére is értem, ezt jelölve aláhúzom, majd meg kell vizsgálni, hogy míg végig értem a számsoron, volt-e csere. Nem volt, ezt jelölöm (nem volt). Mivel nem volt csere, a sor rendezett.

Mindig akad gyerek, aki megkérdezi minek oda az a mosoly a végére. Minek-minek. Mert örülök, hogy a végére értünk! :o)

Egyben, magyarázat nélkül:

Keresztszemes

Tizenkettő technika életvitel tanára nagyon menő. Valóban az életre nevel minden értelemben, és a stílusa is lenyűgöző. Bár múltkor a frászt hozta rám... A kisasszony kezébe nyomta a monogramját keresztszem mintában, kongré anyagot (próbának és a kész mintának is), megkérdezte, hogy tű és fonal van-e itthon, gondolom azt is kapott volna ha nincs. Pár szóban instruálta, majd mondta, ha segítség kell szóljon.

Mit tagadjam a szívem kihagyott. Elég sokféle kézimunkanemben szereztem tapasztalatot, a keresztszemestől viszont tudatosan távol tartottam magam. Afféle dacból. Magam sem tudom miért. Na ennek most vége. Bár ezernyi más dolgom van, ezt is felvettem a listára, sőt az élére, egyrészt olyan tuti a betű, amit kaptunk (közben Gugli barátném kiadta az egész ábécét), hogy kedvet is kaptam hozzá, másrészt Tizenkettőt (ó, még mindig Tizenegyet írok és írhatom mindig át) nem hagyhatom magára, hogy itt a net, oszt csináld, mert neki is ezernyi dolga van, és bár boldogult volna egyedül is, de szerintem sokkal tovább tartott volna.

Szóval pár napi háttérmunka után ma megmutattam neki. Gyakorolta az öltést, majd megkérdeztem akar-e valami kisebb dolgot összehozni. Akart hát, mert ez a gobleinnel ellentétben bejön neki. Az év anyja díjra nem sok esélyem van, de azért még teperek, hátha a vigaszágon bejutok, így gyorsan terveztem neki mintát (tudom-tudom nagyzolok itt ezzel a tervezni szóval).

Elfordultam pár ruhát összehajtani, aztán már itt tart:

Én mondtam, hogy elsőre ne kínlódjon a számolással, majd levágja a felesleget ;o).

Szülinapi hagyományok

A blog már egész koros, mégsem írtam róla még, nem is tudom, hogy lehet, mert kevés ilyesmink van, de az (legalábbis szerintünk) menő. Elsőnek egy új hagyomány osztok meg.

Sokan mondták, hogy külföldi oldalakról rendelni szuper. Én sokáig tiltakoztam, meg bizalmatlan voltam, meg mitomén. Aztán csak elszántam magam.

Tizenkettőt sikerült túl mértékletesre nevelni. Így amikor megkérdezzük mit szeretne majdnem mindig azt mondja megvan mindene.

Ebből a kettőből született, hogy kapott egy keretet Mamától, aztán válogasson össze magának januárban amit szeretne. Azért akkor, mert hetek mire megérkeznek. Így a születése hónapja izgalomban telt, mert lestük a postást, hogy aznap hoz-e valami szülinapit.

Nagyon tetszett Tizenkettőnek ez a módi, szóval marad hagyománynak. :)

12 éve és ma

1. Akkor 3250 g, ma 43 kg.
2. Akkor 51 cm, ma 158 cm.
3. Akkor fekete, ma szőke.
4. Akkor fekete (na jó, nagyon sötétkék), ma kékeszöldesszürke.
5. Akkor hurkás, ma nyúlánk.
6. Akkor akaratos, ma is, de legalább van hozzá észérv. :)
7. Akkor 2 napig nem nézett rám! Ma, amikor csak kérem.
8. Akkor kis étkű, ma kiesz minket a vagyonunkból.
9. Akkor szerette az ölelést, ma is.
10. Akkor szerette a tejet, ma is csak nagyobb a fogyasztás (lásd 8. pont)
11. Akkor, a legkisebb mértékben sem hasonlított rám külsőben, ma nagyon is. <3
12. Akkor szerettem, ma meg még jobban.

Algoritmus

Amikor megláttam a tanmenetben, hogy elsősökkel kell majd érzékeltetnem, hogy mi is az algoritmus, majdnem kétségbeestem... Ügyesek, okosak, de délutánra már fáradtak, azaz sokszor nyűgösek. Szóval nem tudtam, hogy fogunk jutni, de az utolsó pillanatban lecserélt ötletem bevált, mindenki örömmel és szépen dolgozott, és még egymásra is figyeltek.

Olyan képsorokat kerestem, ami olyan dolgokat ír le, amit előre meghatározott sorrendben végzünk. Pl. fogmosás, kézmosás, vécézés, ... gondolhatjátok mi lett a NAGY kedvenc. ;o) Szóval ezeket képkockákra vágtam, és összekeverve adtam oda.

Párban kellett dolgozni, közösen kirakni, majd felváltva mondani a lépéseket. A többieknek pedig fülelni kellett, hogy jól mondják-e. Ami meglepett, hogy zsenge koruk ellenére a nagyokat megszégyenítő hatékonysággal dolgoztak párban.

A képeket ITT találtam. Ilyenek pl: