Mint majdnem mindenkinek, nekünk is a focira irányította a figyelmünket az EB-n elért siker. Edzésen elkezdték sorolni a lányok, hogy kinek ki a befutója jóképűség szerint. Tizenkettő hallgatta egy ideig, majd közbeszúrta, mintegy mellékesen: inkább Király Gábor, na ő a legjobbképű.
Oldalak
Címkék
5.-ben
(2)
6. osztály
(2)
ajándék
(10)
ajánló
(39)
algoritmus
(3)
állandó madarak
(6)
állati
(18)
angol
(10)
anyák napja
(3)
az úgy volt...
(73)
befőzés
(1)
bibliai
(1)
biológia
(1)
buék
(2)
comenius logo
(2)
csere
(14)
cseréljünk
(6)
csináld magad
(2)
díj
(1)
egészség
(1)
egyéb piac
(1)
emlékhely
(1)
ének-zene
(10)
évfüzér
(33)
fabrika
(112)
farsang
(5)
feladvány
(1)
fizika
(8)
foglalkozások
(3)
fonalas
(12)
főnév
(1)
geometria
(7)
gyereknap
(1)
gyereknevelés
(2)
gyerekszáj
(62)
gyöngyszövés
(1)
hajtogatás
(1)
háztartástan
(8)
helyesírás
(8)
helyesírás füzet
(1)
hittan
(9)
hivatalos
(3)
hóember
(7)
hogy mik vannak
(1)
horgolt
(41)
hulladékból
(13)
humor
(2)
húsvét
(6)
idézet
(1)
igék
(2)
így tanulunk mi
(2)
informatika
(13)
irányok
(2)
írás
(15)
irodalom
(4)
j/ly
(2)
játék
(17)
játékpiac
(4)
jeles napok
(51)
karácsony
(6)
katica
(1)
kémia
(2)
kirándulás
(1)
kirigami
(6)
kísérlet
(8)
konzervgyár
(2)
Koppány mesék
(1)
kotta
(11)
köd
(1)
könyvajánló
(9)
környezetismeret
(35)
körző
(1)
kötelező olvasmány
(10)
kötés
(1)
kötőgép
(1)
kötőkerék
(6)
közlekedés
(3)
közmondás
(1)
kresz
(1)
krónika
(8)
lapoc
(1)
lapozó
(33)
lapozó lépésről-lépésre
(3)
lapozó piac
(17)
lapozós hulladék
(2)
leírás
(41)
letöltés
(1)
letölthető
(61)
levélhullás
(2)
logika
(2)
madarak
(1)
magyar
(7)
matek
(22)
matematika
(38)
matka
(22)
méh
(1)
mese
(12)
Miért szeretem?
(2)
mikulás
(2)
minta
(2)
mókacagás
(3)
napirend
(1)
négyszögek
(1)
nemezelés
(4)
népdal
(1)
novella
(13)
nőnap
(1)
nyelvtan
(17)
nyúl
(1)
oktatótáblácska
(2)
olvasókönyv szülőknek
(4)
otthonoktatás
(2)
ősz
(3)
ötletkaptár
(1)
pálcikás szövő
(1)
paleo
(2)
programozás
(2)
rajz
(9)
recept
(12)
római számok
(2)
rovás
(8)
rózsaablak
(1)
saját minta
(15)
sapka minta
(1)
suliváró
(4)
szív
(2)
szófajok
(5)
szorzás
(12)
szótárlap
(2)
szövés
(1)
találós
(5)
tanulda
(18)
tavasz
(1)
technika
(33)
tél
(4)
természetismeret
(7)
tervbevéve
(1)
tipp
(5)
tollbamondás
(1)
töri
(2)
törtek
(3)
történelem
(1)
tréfa
(2)
tuti
(1)
udvari játékok
(4)
ügeskedd
(2)
ügyeskedd
(70)
varázsfazék
(5)
váróban
(5)
varrás
(3)
vers
(47)
versek
(4)
verstanulás
(2)
vicc
(2)
virág
(1)
vizsga
(4)
vonalzó
(1)
FONTOS!
Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!
2016. június 30., csütörtök
2016. június 21., kedd
Megtaláltam...
... Őcsaholóssága bemutatkozását, amit anno azért nem osztottam meg, mert hosszas betegeskedéssel indított, és az aggodalom elvonta a figyelmünket.
Gondoltam beköszönök, mert a blog
olyan mostanában, mint a kóbor kutya vacsorája, hol van, hol nincs. Nem
véletlen terelem a kóbor kutyákra a szót, mert én is majdnem az lettem, de a
sajnáltatásom meghagyom későbbre, vagy majd kiadom valamelyik emberemnek.
Ma a menhelyre kijöttek. Szégyenkezve,
mert le volt beszélve egy különleges színű, drótszőrű vizslaféleség, de végül
azt mondták ő túl szép, kapkodni fognak érte, és amúgy a tesómon is megakadt a
szemük, de a modellszépségű elcsábította őket, gyorsan le is foglalták. Ja mert
a tesóim meg én tucatkülleműek vagyunk. Amint látjátok, én igazán tisztában
vagyok az emberek kifejezéseivel, de valahogy ez a tucat nem fér a fejembe,
mert ez elvileg azt kellene jelentse, hogy tök átlagos. De én hogy lehetnék
átlagos? Még nem döntöttem el, hogy leálljak tisztázni vele, vagy engedjem el a
fülem mellett.
Hogy miért nem a tesóm van itt
akkor? Ez nagyon szomorú, de reméljük minden jobbra fordul majd. Ugyanis ő
megbetegedett, és nem adták ki. Amíg ezen kétségbeestek, engem a kennel társaim
megtámadtak. Volt ott egy nagyszájú kis mitugrász. Az kezdte, aztán mindenki
más is nekem ugrott. A menhelyes gazdáim leszedték rólam a többieket, de aztán
még kétszer nekem ugrottak, így épp kivettek, hogy másik kennelbe tegyenek,
amikor azt mondták az embereim, hogy nem addig a’ hazavisszük. Szerencsére a
menhelyes gazdáim benne voltak. Mondjuk már előtte puhítottam őket, mert amikor
a ketrec elé guggoltak, én kinyúltam a mancsommal a tenyerükbe tettem és húztam
befele a kezüket.
A nagyobbik lány gazdám (azért
hívom így, mert azt mondta kutyabecsinált lesz belőlem, ha nevesítem)
bevallotta előítéletes a kutyákkal, pláne a kiskutyákkal. Ezért, amikor a
kocsiba szálltunk azt várta gyötrelem lesz a hazaút egy félő rakoncátlankodó
kiskutyával. Na persze… Végig csodásan viselkedtem, egyszer-kétszer
nyüsszentettem, de ezt nem hányta a szememre, mert tudta, hogy egy kocsiból
dobtak ki a menhely elé. Mondta, hogy most jobb lesz a vége, és elhittem neki,
mert ölelt, és a másik úton ez nem így volt.
Hazaérve aztán azt hitték szoborrá
váltam, mert az ölelésükből el se moccantam. Pedig nem vagyok nyámnyila, ezt
elhihetitek. Egyszer csak feltűntek a macskák. Na őket alaposan megugattam,
mert én is előítéletes vagyok. Aztán felvilágosítottak, hogy ez itt a csordám,
és itt bizony nem demokrácia van. A vezetőséget az embereim alkotják kor
szerint csökkenő sorrendben, aztán a macskák, szintén kor szerint, majd Misa
nyúl jön. Mondjuk őt még nem láttam, de nem vagyok benne biztos, hogy tudom
kedvelni, ugyanis a kisebbik lány gazdám a vacsora után kifejtette, hogy Misa
érezhette rajta a kutyaszagot, mert most nem tűrte a simogatást. Éppen ezért ő
már tuti beelőz az étkeztető sorban. Némi vigaszt nyújt, hogy a macskákat
legalább én előzöm be, mert a fiú emberem azon az állásponton van, hogy az a
macska, aki nem bírja kivárni a sorát, foghat egeret. Míg én meg a Misa nem
tudunk magunknak élelmet szerezni.
Az étkezésről jut eszembe. A
menhelyes gazdám útravalónak csomagolt flancos tápot nekem, mert ahhoz vagyok
szokva, és nem fogok én akármit megenni. Ez nagyon kedves volt tőle, de ha nem
is volt gyerek-kennelem, jó modor azért szorult belém. Nem válogatok, de
legalábbis első este nem, és ettem, amit az új családom. Még sült krumplit is
lejmoltam. A szűkös időket nem feledve azt gondosan elástam az asztal alatt. A
cenzúrás kisasszony itt rágja a fülem, hogy szúrjam be, hogy kint vacsoráztunk,
odabent nincs akkora kosz, hogy ásni lehessen benne.
Amúgy becsületemre váljék, a
macskákat kezdem éppen csak megugatni. Mondjuk az egyik olyan, de olyan öntelt,
hogy tátva maradt tőle a szám, tátott szájjal meg még nem tudok. A másiknak meg
cirkuszi akrobaták voltak az ősei, fújt egyet, majd seperc alatt magaslatokra
küzdötte magát, hogy onnan megvetően szemmel tartson. Utána mászni még nem
mertem, a nyakam meg belefájdult volna, ha olyan magasra ugatok. Végül van a
legkisebb. Na nem méretre, mert széltében tán sorelső, hanem korban. Vele meg
azért nem jó kekeckedni, mert kisebbik lány emberem nagyon oda van érte. Na meg
a színeink tökéletesen passzolnak egymáshoz, tán vele kéne szövetségre lépnem,
hogy a szamárlétrán feljebb kapaszkodjunk. Majd kiderül!
Zárom soraim, már nagyon álmos
vagyok, vár a vadiúj takaróm, ami csak az enyém! Hellóbelló!
Tessék? Hogy a nevem miért nem
árultam még el? Mert még nem jegyeztem meg. Na de a kedvetekért rákérdeztem:
Frida.
2016. június 20., hétfő
Egy nyugdíjas asszony története
Még aktív, de már megkezdődött az ittfájottfáj, aminek igyekszik nem megadni magát. Így vállalt egy kis plusz takarítást, nagy forgalmú helyen, mosdóval, ami minden hajnalban összehányva/fsv (bocs) fogadja. Vannak cifrább dolgok is a vécében/piszoárban, sokan nem tanulták meg rendeltetésszerűen használni, vagy mit érdekli őket, hogy az utánuk következőket, illetve takarítót mi fogadja. Mindezt 500 forintért hajnali háromkor.
Nem panaszkodik a pénzen, megszokta, nem volt alkalma tanulni, így végig kísérte az életét, hogy alul fizetve, más mocskát takarítsa. Csak amikor 3. faktornak bejön, hogy még a lelkét is megalázzák, ott rúgnak belé, ahol épp érik (persze nem mindenki, ezért tartott ki sokáig), veszik semmibe, akkor megszakad az emberben valami.
Amikor ezt közölte velük, hogy nem bírja tovább, persze már jött az elismerés. Hogy az áthaladók rendszerint megemlítették, hogy országosan nem futottak bele ilyen tiszta vécébe, hogy az üzlet is milyen tiszta... Csakhogy ez már a későbánat kategória. Amikor már nem is hiszi az ember, hogy igaz, csak azért mondják, hogy ne nekik kelljen nap, mint nap a mocsokból kivakarni a helyet.
Nem akkor kellene megbecsülni az embert, amíg ott van? Miért kell sajnálni a másiktól pár jó szót? Mert hangsúlyozom, nem a megfizetetlenséggel van itt elsősorban baj. Vagy ha már tovább adják az elismerést, nekik ciki, hogy pénzben ez nincs kifejezve?
Egyébként tudom, hogy nagyon sok munkahelyen ez nem szokás, pont ezért döntöttem úgy, hogy ezzel a konkrét történettel szót ejtek róla. Egyrészt, hogy magamban is erősítsem mennyire fontos, ha már olyan világot élünk, hogy pénzben nem lehet kifejezni megfelelően mások elismerését, legalább szóban fejezzük ki egymásnak.
2016. június 15., szerda
Létra a gödörbe, már csak fel kell mászni
Annyi negatív hatás ért mostanában, hogy lassan én is negatívvá kezdtem válni. Ami nagyon nincs rendjén, mert nehogy már azoknak a táborát erősítsem, akik megkeserítik az életem? ;o) Szóval fokozottan odafigyelek, hogy kiírjam magamból a pozitív élményeimet. Megelőzvén azt, hogy savanyabanya legyek. :P
Tizenkettő a saját blogján szeretne minden találkázásról egyenként beszámolni, így én csak a nekem leg-leg pillanatokat emelem ki.
A gyermekkönyvhét még nekem is elég kecsegtető, hogy szívesen utazzak érte Pestre. Mindig meg tud lepni, hogy a gyerekkönyvszerzők mennyire tudnak örülni az olvasóiknak, és örömmel veszik a kérdéseiket, érdeklődésüket.
Igazán felemelő érzés, amikor a hosszas dedikálásban elfáradt Csukás István kizökken a monotonitásból, és hamiskásan rámosolyog az ember gyerekére és a dedikálandó könyv egy képére bök, hogy az vajon kit ábrázol.
Vagy amikor a bő két tucat dedikálandó könyvre Budai Tibor és Schmidt Egon nem a száját húzza, hanem szeretettel elbeszélget a gyerekkel, sőt a végén Tibor megajándékozza egy albummal, amiben 70 munkája szerepel.
Vagy Berg Judit már ismerőként üdvözli, és elmeséli, hogy pont most volt egy műsorban, ahová kérték vigyen be az olvasóitól kapott ajándékokat, és ő bevitte azt a horgolt vasmacska medált, amit Tizenkettő készített.
Illetve új ismerősre is szert tett, aki annyira közvetlen, hogy olyan, mintha ezer éve ismernék egymást Bosnyák Viktória személyében, aki külön kérte, hogy amint kiolvasta az új regényét, írja meg mi a véleménye, mert a trilógia folytatásában figyelembe szeretné venni az olvasói érzéseit is.
Na és Marék Veronikát se hagyjam már ki, vele találkozni mindig duplán nagy élmény, hiszen felidézi, hogy a gyerek, aki írni-olvasni se igen tanul majd meg, rácáfolva a jóslatra, az ő egyik könyvét olvasta ki először.
Hazafelé pedig megállapítottuk, hogy nem neveljük a gyereket elég trendinek. Ugyanis valósághősök helyett írókkal és illusztrátorokkal pózol büszkén (na meg bőrig ázva, ha ezt a szezont tekintjük).
Ha már pozitív élmény, ezt se hagyjam ki: Úgy eláztunk, mint akit medencébe löktek, Tizenkettő szerencsére (vagy mert vékony, így az esőcseppek nem vették észre) kevésbé, de ahhoz eléggé, hogy a karján libabőrt lássak. Így csurom vizesen beclappogtunk a C&A-ba, vettünk neki száraz ruhát, és megkértem, hogy átöltözhessen ott. A pénztáros azonnal vágta is ki belőle a címkéket, és azt mondta ez csak természetes. Nem látszott rajta, hogy ezek is maradtak volna inkább kint, lehet utánuk felmosni.
2016. június 14., kedd
Nem gondolom, hogy itt lenne az ideje megkezdeni a leválást a gyerekről?
Van valaki, aki bő két hónapja látott mediballozni Tizenkettővel, megtetszett neki, kérdezett mi válaszoltunk, majd mondtuk jöjjön bátran egy edzésre, jött is. Máshol nem is találkozunk vele csak mediball kapcsán. Na ő tette fel a fenti kérdést. Állítása szerint, mikor ezt kérdezte még azt sem tudta, hogy a gyerek otthonoktatott, csak annyit, hogy együtt járunk edzésre. Azaz heti 3 órát együtt lát minket, a fent maradó 165 óráról fogalma sincs, de ez a 3 óra bőven elég a sugalmazó/kioktató kérdéshez. Egyébként edzésen, vessetek meg, NEM egymással foglalkozunk, míg más gyereket türelmesen meghallgatok, ha tőlem kér segítséget és segítek, a sajátot elhajtom, hogy majd otthon, mit pazaroljuk olyanra a nagytermes időt, amit otthon is meg tudunk csinálni. Sőt! Azt sem szeretjük, ha páros játékban összetesznek, mert egymással itthon is tudunk gyakorolni.
Röhejes felvetés volt, hogy mindig együtt jövünk. Most komolyan... Késő estig tart az edzés így megengedjük magunknak az autózást, pláne a 8 km táv miatt. Talán sorsot kéne húznunk, és aki a rövidebbet húzza, az jön biciklivel? Esetleg, hogy ne legyünk ilyen drasztikusak 5 percet vár a folyosón és csak aztán jön be?
Esetleg valamelyikünk hagyjon fel vele? Azon felül, hogy mediballozni jó, én abbahagyhattam a szívgyógyszer szedését, mióta űzöm a sportot. Tizenkettő mozgása sokkal rendezettebb. Anno az atlétika edzője mondta, hogy annyira kilengett futás közben, hogy 100-on futott 110-t. Most vajon melyik a fontosabb? Az én szívbajom vagy Tizenkettő talán csak esztétikai problémája? Bár emögött is inkább valami egyensúlyi dolog állhatott, ami meg mégse elhanyagolható? Én lemondanék róla, mert nekem fontos, hogy Tizenkettőnek jó legyen, egyensúly, tartás, önbecsülés, önbizalom, egészség, ... Melyik anya venné ezeket el jó szívvel a gyerekétől? Csakhogy a macska rúgja meg, szeret a gyerek. Biztos nem szívből, hanem megtévesztettem a rátelepedésemmel. Akárhogy is, onnantól kezdve, hogy én lemondok róla, már ő sem tudna ugyanúgy mediballozni.
A leválás részeként említésre került az önállóság. Na de mi is az önállóság? Mert az ő fia 12 évesen már egyedül járt mindenhova. Ééés? Honnan tudja, hogy Tizenkettő a fent említett 165 órában mit csinál? Nem, nem közlekedik egyedül sehova, és ne is próbáljon engem meggyőzni erről senki, mert rohadtul nem érdekel. Ugye majdnem mindenkinek megvan szerencsétlen 13 éves nyíregyházi lány esete? Az én lányom nem menne fel önszántából fiúkkal a lakásukba, és nem fogyasztana alkoholt, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnák karon ragadni, és magukkal vonszolni. Az ilyen önjelölt véleményvezérek a lelküket tennék rá, hogy ezek eltúlzott veszélyek? Most persze még abba is belemehetnék, hogy hiába állítja nekem akárki is, hogy a 12 éves lányok és fiúk helyzete ugyanaz, mert ez nem igaz.
Inkább leírom szerintem mi az önállóság. Például az, hogy tudom hogyan juthatok becsülettel pénzhez, hogy a pénz nem kiapadhatatlan, így meg kell gondolni mire adom ki. El tudom végezni a magam körüli dolgokat (vásárlás, főzés, mosás, háziállatok, takarítás, ...). Ha megoldandó problémám adódik tudom hova forduljak és hogyan (orvos, bank, hivatalos ügyek, ...)
Szóval effélék. Nem az, hogy A-ból B-be eljut a gyerek egyedül. Mert az sokszor vakszerencse, mint az is, hogy az a 9 éves forma fiú, aki ma szétnézés nélkül, nem a kijelölt helyen, átvágott az autónk előtt az orrát lógatva, végül hazaért. A szülő lehet pont olyan büszke, mint a kérdező, hogy már milyen önálló az ő nagyfia. Nem, nem az. Szerencsés.
2016. június 1., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)