Oldalak

Címkék

5.-ben (2) 6. osztály (2) ajándék (10) ajánló (39) algoritmus (3) állandó madarak (6) állati (18) angol (10) anyák napja (3) az úgy volt... (73) befőzés (1) bibliai (1) biológia (1) buék (2) comenius logo (2) csere (14) cseréljünk (6) csináld magad (2) díj (1) egészség (1) egyéb piac (1) emlékhely (1) ének-zene (10) évfüzér (33) fabrika (112) farsang (5) feladvány (1) fizika (8) foglalkozások (3) fonalas (12) főnév (1) geometria (7) gyereknap (1) gyereknevelés (2) gyerekszáj (62) gyöngyszövés (1) hajtogatás (1) háztartástan (8) helyesírás (8) helyesírás füzet (1) hittan (9) hivatalos (3) hóember (7) hogy mik vannak (1) horgolt (41) hulladékból (13) humor (2) húsvét (6) idézet (1) igék (2) így tanulunk mi (2) informatika (13) irányok (2) írás (15) irodalom (4) j/ly (2) játék (17) játékpiac (4) jeles napok (51) karácsony (6) katica (1) kémia (2) kirándulás (1) kirigami (6) kísérlet (8) konzervgyár (2) Koppány mesék (1) kotta (11) köd (1) könyvajánló (9) környezetismeret (35) körző (1) kötelező olvasmány (10) kötés (1) kötőgép (1) kötőkerék (6) közlekedés (3) közmondás (1) kresz (1) krónika (8) lapoc (1) lapozó (33) lapozó lépésről-lépésre (3) lapozó piac (17) lapozós hulladék (2) leírás (41) letöltés (1) letölthető (61) levélhullás (2) logika (2) madarak (1) magyar (7) matek (22) matematika (38) matka (22) méh (1) mese (12) Miért szeretem? (2) mikulás (2) minta (2) mókacagás (3) napirend (1) négyszögek (1) nemezelés (4) népdal (1) novella (13) nőnap (1) nyelvtan (17) nyúl (1) oktatótáblácska (2) olvasókönyv szülőknek (4) otthonoktatás (2) ősz (3) ötletkaptár (1) pálcikás szövő (1) paleo (2) programozás (2) rajz (9) recept (12) római számok (2) rovás (8) rózsaablak (1) saját minta (15) sapka minta (1) suliváró (4) szív (2) szófajok (5) szorzás (12) szótárlap (2) szövés (1) találós (5) tanulda (18) tavasz (1) technika (33) tél (4) természetismeret (7) tervbevéve (1) tipp (5) tollbamondás (1) töri (2) törtek (3) történelem (1) tréfa (2) tuti (1) udvari játékok (4) ügeskedd (2) ügyeskedd (70) varázsfazék (5) váróban (5) varrás (3) vers (47) versek (4) verstanulás (2) vicc (2) virág (1) vizsga (4) vonalzó (1)

FONTOS!

Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!

2015. március 31., kedd

Ügyeskedd: Papírbatik

Tegnap a rajz tankönyv (A képzelet világa 5. osztály) hátuljában találtam egy leírást. Nagyon megtetszett, még nem próbáltuk ki, de tuti ez lesz a következő.

1. Vázold fel a tervezett egyszer formát (pl virág, állat) az írólapra úgy, hogy jól töltse ki a felületet.
2. Színezd ki világos szín viaszkrétákkal a formákat és a hátteret. (Vastagon fedd be a felületet!)
3. Gyűrd össze a papírt, nyomkodd is meg!
4. Óvatosan simítsd ki, majd a felületét vastagon fesd be sötét festékkel, jusson a repedésekbe is.
5. Itasd le a felesleges festéket!
6. A száradás után tedd újságpapír közé és vasald ki a gyűrődéseket! 

2015. március 28., szombat

Hogyan érjük el, hogy anyánk el akarja magát ásni szégyenében (haladóknak)

Tizenegyévesnek alsó hangon van vagy 20 pár zoknija évszakonként. Ez úgy fordulhat elő, hogy általában a keresztapja visz el bennünket autóval vásárolni, és amíg mi válogatunk, ő a pénztárhoz kitett nagy-nagy zoknisnál álldogál, és már unalmában is vesz egy-egy csomaggal.

Ahogy a mostani mosásnál hajtogattam észrevettem, hogy ez egyiknek, szép egyenes vonalban (sovány vigasz), de elszakadt sarka. Tettem is volna félre, hogy majd jó lesz másra, pl ERRE, de felcsendült a szólam, Anya neeee, ez a kedvencem, legyen belőle alvós zokni! Na jó legyen, nehogy ezt hányja majd 20 év múlva a szememre.

Asszem már sejtitek. Felvette A Zoknit! Olyan helyre, ahol le kell venni a cipőt... Ahol 10 felnőtt nő elé kiült 60 percre, és elmélyülten olvasott, miközben:

A    Szép    Fehér    Sarka    Messzire    Világított.

A fiókban pedig 19 tiszta, ép zokni várta, hogy vajon holnap melyik kerül sorra, ott, ahol nem kell levenni a cipőt.

Görög istenek lapozó

Tizenegyéves első saját lapozója. :)



2015. március 25., szerda

Igazán jól indult a reggel

Búbosbanka barátunk hazaérkezett! Ezt hangos énekével adta tudtára országnak világnak.

Tavasz van!

2015. március 24., kedd

Ügyeskedd, tégely körbehorgolása

Ez lénygében olyan, mint egy sapka horgolása, sőt könnyebb, mert nem kell számolni az átmérőt, hanem egyből lemérhető.


Az útmutató a továbbra kattintva érhető el.

2015. március 23., hétfő

Évfüzér 30.

Sándor, József és Benedek, most nem késlekedett, hozta is a meleget! Így a soros, az ő zsákjuk!

Már mesét és verset tettem fel korábban róluk: ÍME.

2015. március 20., péntek

Nem tudtam, avagy amitől felugrik a vérnyomásom

- Ezt ebbe a kupacba tegyem, anya?
- Csak tedd félre!

Nem rádobja?

- Naaaaa, most mondtam!
- Nem tudtam, anya!
- Nem tudtam, nem tudtam! De azt tudod, hogy ettől a falra mászok!
- Jó, jó! Akkor legyen: Nem voltam tudatában; Nem gondoltam volna; Abban a hiszemben voltam; Úgy gondoltam; ...

;o)

2015. március 19., csütörtök

Látogatják a szomjas betyárok Kecskemétre menvén a vásárra


Az 54-es úton találkoztunk ezzel a táblával, amiről egyből beugrott Petőfi Az alföldje, illetve belőle a fenti idézet. Érdekességnek nagyon pöpec, ha arra jártok lassítsatok. :)


2015. március 18., szerda

Orvosnál

Ezt most nem szemrehányás nekik, pláne, mert ma tök normálisak voltak, csak elmesélem a napi adag furaságot.

Tegnap este Tizenegy érzékelt magán valamit, nagyon kétségbeesett. Mi felnőttek úgy voltunk vele, ha velünk lenne, egy vállvonással elintéznénk, de hiteles magyarázatot nem tudtunk neki adni, így  ma irány a gyerekorvos, nyugtassa meg egy szakember.

Tényleg semmiség a dolog, így "komolyabb" témákra terelődött a szó. Az asszisztens, gyorsan mázsálta, magasságát mérte. Mondtam neki, hogy szerintem szemüveges is a legutolsó látogatásunk óta lett, akkor már... Szemrehányóan közölte, hogy igen, mert 2012-ben voltunk utoljára. Úgy tűnik, ami nekem öröm, az neki a bánat, de legalábbis bosszantó. Amúgy nem mintha nem lett volna beteg azóta, de szerencsére anno a tüdőosztályon megosztották velem a titkok titkát, hogyan kezeljem itthon a náthát.

Aztán a doktor úr bevetette a HPV elleni oltást, elvileg Tizenegy már ehhez elég koros. Mondom neki, hogy köszönöm, mi nem kérjük. Tudjátok mi volt az érv? Hogy ingyen van. Hülyeség lenne kihagyni, mert 16.000 forintos ajándék. Most erre mit lehet mondani? Nekem azt sikerült, hogy Több, mint 30 éve ismer a doktor úr, hát még nem vette észre, hogy van bennem hülyeség? Meglepő módon az oo miatt mindig haragos asszisztens volt, aki tompítani szerette volna az alig burkolt lehülyézésem, azzal, hogy mindenkiben van valami hülyeség.

2015. március 17., kedd

Ügyeskedd, szitakötő

A képre kattintva nagyítható!



A Szalay Könyvek egy újabb pöpec kiadványából hoztam. INNEN ni!

2015. március 16., hétfő

Évfüzér 29.

Madárból elsőnek olyat akartam kitenni, aki frissiben visszaérkezik, de micsoda hálátlanság lett volna tőlem azok a madarak felé, akik végig itt voltak velünk. Hát nem? Így a tavaszi madarak sorát kezdje egy kedvencünk a feketerigó!


Lázár Ervin
A nagyravágyó feketerigó


A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.
Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.
A feketerigó fénylő fekete volt.
És nem tetszett neki a fekete szín.
Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: „Csk, csk, csk!” Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.
Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.
Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:
– Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.
– Aha – mondták a madarak.
Egyedül az uhu mondta, hogy „uhu”. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.
A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.
Na és persze a feketerigónak sem volt barátja, mert szégyellte a színét, s emiatt fönn hordta az orrát. Furcsa dolog, de így volt. Mással is megesik: szégyell valamit, és azt hiszi, csak úgy tudja elviselni a szégyenét, ha fönn hordja az orrát.
Így aztán nem talált barátra a kisfiú. Pedig ott lapult a fűben a feketerigó, és azt gondolta magában: „Én szívesen lennék barátja ennek a kisfiúnak. Nagyon szeretem a kenyérmorzsát meg a kölest. – S kis szünet után még azt is hozzágondolta: – és a kisfiút is nagyon szeretem. – De mégsem mert előbújni. – Éppen én kellenék neki – morfondírozott –, amikor ilyen csúnya vagyok! Fekete!”
Barát nélkül ment el a kisfiú, igaz, majdnem sírva fakadt, de megpróbálta a liget széléig visszatartani. Nem szeretett mások előtt sírni. De azért a madarak észrevették, hogy lefelé görbül a szája, és nagyon megsajnálták. Tulajdonképpen szerették a kisfiút. Akik barátokra vágynak, és elgyalogolnak érte a ligetbe, azokat szeretni kell. Egyikük utána kiabált:
– Gyere vissza egy hét múlva!
Talán ha az öreg festőművész nem lakik a közelben, minden másképp alakul. De ott lakott a liget mellett. Nagyon vidám, mosolygós öregúr volt, csak éppen a szakálla volt furcsa, ezerszínű – mert abba szokta törölgetni az ecsetjeit. A feketerigónak eszébe jutott a tarka szakállú festő meg a sok szép festék, röppent egyet, s már ott is volt a festékesdoboz mellett. „Majd ragyogok én egy hét múlva” – gondolta, s mivel a zöld festékestubus volt a legközelebb, kifestette magát zöldküllőnek. Hát elég furcsa zöldküllő volt, azt meg kell hagyni! Mert a zöldküllő nem egyszínű zöld – és a csőre meg különösen nem az, de a kis feketerigó nagy buzgalmában még a csőrét is zöldre mázolta. „Na, most jöhet a kisfiú” – gondolta, s úgy óvta magán a zöld festéket, hogy egy hétig enni is elfelejtett.
Eltelt a hét, semmi különös nem történt, csak a tarka szakállú festő pingált lila fákat meg lila mezőt – mivelhogy szőrén-szálán eltűnt a zöld festéke.
Megjött a kisfiú, köréje sereglettek a madarak, biztatták:
– Ne félj, most lesz valaki!
– Én szívesen lennék a barátod – mondta ekkor elváltoztatott hangon a zöldre festett feketerigó, és elősétált egy bokor mögül.
Hirtelen szóhoz sem jutott a sok madár, tátva maradt a csőrük. A feketerigó (azazhogy zöldrigó, nem is tudom, hogy nevezzem) meg nagy peckesen sétált a tisztáson, abban a hitben, hogy ő legszebb madár a ligetben.
A vándorsólyom ocsúdott fel elsőnek.
– Nicsak – mondta –, egy uborkamadár.
Nevettek, ahogy a torkukon kifért.
– Vagy netán egy nagyra nőtt szöcske – toldotta a búbos banka, s szegény feketerigó legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
A kisfiú is mosolygott, és szelíden, nehogy megbántsa ezt az uborkamadarat vagy kicsodát, azt mondta:
– Ne haragudj, de én nem ilyen madárra gondoltam.
Huss – elröppent gyorsan a feketerigó.
„Cskcskcsk – korholta magát mérgesen –, mert ostoba módon színtiszta zöldre kentem magam, pedig a zöldküllő nem is egyforma zöld. Kétféle zöld is van rajta (mert a zöld sem egyforma, éppen úgy, mint a fekete), a feje teteje meg piros, a szárnya vége meg fehér pettyes fekete. Na de majd legközelebb. A jövő héten ügyesebb leszek.”
Hát nem sokkal lett ügyesebb! Hogy, hogy nem, az jutott eszébe, hogy gólyának festi magát. Sok fekete meg fehér festéket kent magára, és a lábát meg a csőrét pirosra festette. Eszébe sem jutott, hogy a gólya legalább tízszer akkora, mint ő. Ki látott már ilyen pici gólyát, rövid lábút, rövid csőrűt. (Arról nem is beszélve, hogy a hátán átütött a zöld festék a fehéren!)
Ritkán látott a liget olyan viháncolást, mint amikor a gólyának álcázott feketerigó odaállt a kisfiú elé.
– Te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte a kisfiú.
– Nem látod, gólya vagyok – mondta kicsit ijedten a feketerigó, mert akkor már sejtette, nem nagyon sikerült ez a gólyává alakulás.
– Még hogy gólya! Talán golyhót akartál mondani – mondta a gólya, és olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy ki kellett hívni a mentőket.
Bizony ez a gólyahistória is csúfos véget ért, mert a kisfiú nagy sajnálkozva megint az mondta:
– Ne haragudj, nem ilyen madárra gondoltam.
A feketerigó fél évre elbujdosott bánatában. Hiába jött a kisfiú, hiába keresett madár barátot.
A feketerigónak meg fájt a szíve: „Hej, csak szebb madár lennék, akkor biztosan barátjává fogadna a kisfiú!”
A kisfiú egyre szomorúbb lett.
– Most már az uborkamadár sem akar velem barátkozni – mondta.
A madarak vigasztalni próbálták, de neki barát kellett volna. Hogy lehetne megvigasztalni azt, aki nem talál barátra!
A feketerigó legalább olyan bánatos volt, mint a kisfiú, ha nem bánatosabb. Magát is sajnálta, meg a kisfiút is. Magát talán egy kicsit jobban.
Ezért aztán fél év elteltével elhatározta: újra próbálkozik. De most már nagyon gondosan látott munkához. Egy teljes napig tanulmányozta a sárgarigót. A sárgarigó a legszebb madár – gondolta –, még a latin neve is a legszebb a madárnevek közül, úgy hívják, hogy Oriolus Oriolus (mert minden madárnak van latin neve is). Eszébe sem jutott, hogy őt meg Turdus Merulának hívják latinul, s az semmivel sem csúnyább, mint az Oriolus Oriolus. Talán még szebb is.
És elkezdte magát sárgarigónak festeni. Egy hétig tartott a festés, de ez aztán tökéletesen sikerült. A feketerigó olyan lett, mint egy igazi sárgarigó. Talán csak az alakja különbözött kicsit a sárgarigóétól, de ahhoz igazán jó szem kellett, hogy ezt észrevegye valaki.
Azon a héten is eljött a kisfiú barátot keresni. Nem csüggedhetett, tudta, barátra kell találnia.
A sárgarigónak festett feketerigó elősétált a bokrok közül. A madaraknak elállt a lélegzetük a gyönyörűségtől.
– Nicsak, egy csodálatos sárgarigó – mondták.
A kisfiú is elbámulva nézte a szép madarat, a szíve hangosan dobogott. Csak az igazi sárgarigó gyanakodott. „Valami nagyon furcsa ezen a madáron” – gondolta, és oda is szólt neki:
– Füttyents egyet!
– Nem füttyentek – mondta nyeglén a feketerigó.
Persze, hiszen a sárgarigó azt is ki tudja fütyülni, hogy „Huncut a bíró” meg „Fütyül a rigó”, a feketerigó meg csak annyit tud: „Tiutu.” Ez legalább olyan szép, mint a sárgarigó éneke, de mégis más. Én biztos vagyok benne, hogy a sárgarigó nagyon szeretné néha azt fütyülni, hogy tiutu, de nem megy neki. Ő csak azt tudja: „Huncut a bíró.”
Csakhogy megszólalt a kisfiú:
– Ne haragudj – mondta elszomorodva –, te valóban csodálatosan szép madár vagy, de én egy másik barátra gondoltam. Láttam valamikor egy nagyon kedves madarat. Nem volt ilyen tarka, mint te, de nekem ő kellene barátnak. Az a madár fénylő fekete volt, csak a csőre volt sárga. Azt hiszem, úgy hívják, feketerigó. Megértheted, hogy ki kell tartanom mellette, hátha egyszer megjön, és akkor ki lesz a barátja?
A feketerigó keserves sírásra fakadt, hullottak a könnyei, mint a záporeső. A kisfiú nagyon megsajnálta.
– Miért sírsz? Ne sírj! – mondta neki.
– Azért sírok – zokogta a madár –, mert a feketerigó én vagyok.
Ámulva néztek rá, nem akarták hinni, de akkor a madár könnyei már lemosták a melléről a sárgarigó sárga, a gólya fehér és a zöldküllő zöld színét – előtűnt az igazi fekete.
– Istenem, de buta madár vagy te – mondta boldogan a kisfiú, fölkapta, és sokáig mosdatta a feketerigót a patakban. De a sok szín nem egykönnyen jött le róla; amikor hazaindultak, még akkor is zöld, sárga meg fehér foltok éktelenkedtek a madáron. Nem is volt olyan, mint egy igazi feketerigó.
– Mit gondolsz, lekopik? Leszek én még igazi szép fekete? – kérdezte a madár.

– Biztos – mondta a kisfiú, azután elszomorodott; arra gondolt, hogy már fél éve lenne barátja, ha ez a szamár feketerigó nem pingálja magát.

2015. március 12., csütörtök

Nagyadag elkeseredés

Tőlem szokatlanul, minden felvezető nélkül írok arról, ami most nagyon bánt, aztán még lehet zagyva is lesz, pont ezért.

Ha már blogot ír az ember, de legalábbis én, szeretné, ha minél látogatottabb lenne. Szerintem nem elsősorban a tartalmon múlik, hogy melyik oldal lesz menő, akkor már inkább a tálaláson. Engem a hétköznapokban sem az érdekel, hogy hú de szép dolog kerüljön az asztalra, hanem az, hogy finom és jól „emészthető”. Nem mintha bajom lenne az előbbivel, csak belőlem hiányzik. Egyébként lehet nem kedvességnek szánta egy netes, majd személyes ismerős, de azt mondta miután megismerkedtünk, hogy olyan vagyok, mint amit a blogon keresztül mutatok magamból. Ez sokszor eszembe jut, és a kedves bókok közé könyveltem el, mert pont ezt szeretném. Amit a blogon adok, azt képmutatás nélkül szeretném, persze nem mutatok meg mindent, de nem is kell. Ez persze nem jelenti azt, hogy tökéletesnek tartom magam, és nem akarok semmin sem változtatni. Szoktam hibázni, vannak rossz tulajdonságaim, de ezeken nem látszólag, akarok változtatni, vagy az írásaimban leplezni, úgy tenni, mintha.

A másik, ami mostanában sokat számít a látogatottsághoz az a facebook. Ott igyekeztem eddig visszahúzódni, de most, hogy újra több időt akarok szánni az ötleteim megosztására, ismét előjött bennem a vágy, hogy növeljem azok számát, akikhez eljut. Így, nem finomkodok, nyilván ezzel a céllal is osztottam meg egy nagy taglétszámú csoportban a horgolt kokárda mintaleírást, hogy aki idekattint, hátha meglát a blogban valami olyat, amiért érdemes máskor is visszajönni. Aztán ott kaptam olyan pofont, hogy a fal adta a másikat.

Tök jó lenne egy szűrő, amit minden reggel felteszek, mert érzem, hogy nem normális, hogy a sok kedves szót, ami olyan boldoggá teszi az embert egyetlen rosszindulatú, lekezelően odavetett megjegyzés, ami ráadásul alaptalan, meg tudja mérgezni. Mondjuk olyan ez, mint ami ma ismétlésnél előjött természetismeretből. 1 liter motorolaj képes beszennyezni egymillió liter vizet.

Igen, balfék vagyok, mert képes vagyok ilyenen bőgni, pedig ez elvileg semmiség, de nem tudom úgy venni. Nem tudom és akarom eljátszani, hogy lepereg rólam. Gondoljatok bele, neki pár másodperc volt, míg odavetette a mérgét, nekem 2 óra, mire a 3. változatra azt mondtam, hogy ez már tényleg tetszik, és elkészítettem hozzá a fényképeket és a leírást.

Meglehet ezért gyűlik lassan azoknak a létszáma, akik engem olvasnak, mert komoly, indok nélküli bántást a 4,5 év alatt nem igazán kaptam (olyan már volt, hogy más világkép miatt vita alakult ki, de ott volt valódi „ellentét”). Talán aki ezeket „rendezi” tudja, hogy még nem tanultam meg lepergetni magamról ezeket, és kímélő üzemmódban adagolja.

Az a jó abban,

ha akad a matkáink közt rongyi,


hogy ellenkezés nélkül körbe lehet őket vizsgálni, a tankönyv szerint.



2015. március 10., kedd

Ügyeskedd, horgolt kokárda

Idén majdnem kiment a fejemből a kokárda, de szerencsére időben jött az emlékeztető /köszi B. :)/. Gyorsan rákerestem, de nem találtam semmi olyat, amire azt mondtam volna, hogy na ez az! Előkaptam a 100 kötött és horgolt virág című könyvet, hogy majd valamelyik virág kokárdul. Aztán, amikor elindultunk különórára Tizenegyévessel, a könyv itthon maradt. Nem baj, mondottam, aztán elkezdtem járatni a tűt. A megörökített verzió ma már a 3., akárhányszor álltam neki, egy-egy apróságot változtattam.

A tovább után a kokárda leírásáról találtok majdhogynem túl nagyon részletes leírást, a képek nagyíthatók!


2015. március 6., péntek

Gyerekszáj

A gótikus építészet a téma próbálom rávezetni Tizenegyévest.

- Falai, a román stílussal ellentétben... [behúzott hassal feszítek, várom a választ]
- VASTAGOK!!!
- Naaaaaaa!
- Teltek?

2015. március 5., csütörtök

Verstanulás mámegin :)

Nincs bajom a versek tanulásával, mert igaz, sok meló van vele, de jó kis szófordulatokat épít be a szókincsbe. Az alföld után egyből jött a Családi kör, ami egy 13 versszakosnak álcázott 26 strófás... Gondoltam nem lesz vele sok gond, mert Tizenegyéves még Páréves volt, amikor hetekig csak ezt meséltem neki esténként, és fújtuk mindketten a végére. Hát kiesett neki. Gyűltek is a könnyek...

Nem találtam a youtubon teljes verziót, így az kiesett, a versillusztrációból annyit készített mostanában, hogy nem jött az ihlet, meg én se szántam rá annyi időt (versszakonként minimum 1 óra rajz, jajjj).

Ekkor az első versszakot hallgatva "zúg az éji bogár" villant be, nem is uncsi, sőt vicces felolvasni, ha  egy "tanya hangjait" utánozva olvassuk fel. Így elolvasta tehénként, macskaként, békaként, a család tagjaiként, ... Aztán olyan dolgok is előkerültek, ami a versben nem szerepel, de tudjuk, hogy egy tanyán van, kakas, tyúk (ez volt a legtutibb), szamár, ...


2015. március 3., kedd

Ügyeskedd, Térhatású kép extrával

Nagy divat volt ez az ábra gyerekkoromban, akkor csak azt láttam benne, hogy milyen menő, hogy pár vonal egy kis színezés és térhatású képe kerül ki a kezem alól. Aztán tanár lettem és már azt is látom ebben a rajzban, hogy kiváló "tét nélküli" gyakorlás a szerkesztéshez. Elsőre azt gondolnánk milyen könnyű 2 pontot összekötni. Pedig nem is annyira, pláne pontosan a sok egyéb vonal közt.


2015. március 2., hétfő

Euklidészi szerkesztéshez ajánlom

Jó mondjuk ez így nem teljesen igaz, mert ahhoz elvileg egyélű vonalzó és körző használható csak, de az általános iskolában és néha a középiskolában egyszerűsítés végett a derékszögű vonalzó is előkerül.

Évfüzér 27.

Ezen sokat gondolkoztam, hogy be merjem-e vállalni, de most jött az ötlet, remélem a gyakorlatban is jól fog kinézni. jöjjön a hóvirág.

Zelk Zoltán
A hóvirág

     Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.
     – Alszol még? – suttogta szomszédjának az egyik fűszál.
     Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:
     – Miért mosolyogsz?
     – Nem a szellő hív játszani?
     Erre elnevette magát a füvecske.
     – Jól mondod! Mert a szellő olyan erős, ugye, hogy leszedi rólunk ezt a vastag fehér dunyhát!
     A másik fűszál csak most tért magához.
     – Ah! Hát még mindig hótakaró alatt vagyunk! Még mindig nem láthatjuk az eget, a napsugarat!
     Olyan szomorú lett, hogy bánatában a másik oldalára akart fordulni.
     – Aludjunk inkább! Legalább szépet álmodunk!
     – Ne aludj! – suttogta a másik – Nézzük meg, mi van a világban.
     – Hogyan nézhetnénk meg mi azt, gyenge kis fűszálak, a nagy hótakaró alatt! Ha akárhogy erőlködünk is, akkor sem tudjuk kidugni fejünket a nehéz hótakaró alól.
     De a másik fűszál nem nyugodott meg ebben.
     – Meg kell keresnünk a módját!
     – De hogyan?
     Az első fűszál nem soká törte a fejét, hamarosan megszólalt:
     – Én már kitaláltam!
     Még jobban odalapult a földhöz, hallgatózott. Aztán megkopogtatta a földet.
     – Fölébresztem a föld alatt alvókat – mondta titokzatosan.
     – Hallják is azok! Még nálunk is messzebb vannak a napvilágtól.
     De a kis fűszál szorgalmasan kopogtatta a földet, és reménykedve hallgatózott. Nemsokára aztán mozgolódást vett észre a föld alatt. Megörült a kis fűszál.
     – Jó reggelt – kiabált jó erősen. – Kialudtátok magatokat?
     A hóvirág még zsenge zöld csíraágyában aludt, de a kiabálásra fölébredt, és figyelni kezdett, meg is szólalt álmos hangon:
     – Ki az, mi az?!
     – Fűszálacska! – volt a válasz.
     Megörült a hóvirágcsírácska, egyszerre víg lett.
     – Hát ti már fölébredtetek? Akkor én sem leszek rest! – kiugrott csíraágyacskájából, bimbófejét nekifeszítette a földnek, s egyszeriben ott állt a fűszál előtt. Boldogan ölelték meg egymást.
     – Csakhogy itt vagy! – mondogatták a fűszálak.
     Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni – gondolta az első fűszál. – De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni?
     – Te voltál az egyetlen reményünk – mondta a másik fűszálacska. – Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van-e már meleg napsugár.
     A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre sem vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk:
     – Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég!

     Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett. A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt.
     – Most már nemsokára jön a szellő is – mondta az első fűszálacska a szomszédjának.
     – És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam – válaszolta a másik füvecske –, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom.
     A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...