December 12.
Úgy tűnik Angyal Kangyal tréfás kedve nem alkalmi volt, hisz kora reggel már azzal az ötlettel ébresztette társait, hogy gyúrjanak sok-sok hógolyót muníciónak, hogy egy óriási hócsatával fogadhassák az új lakót. Kora hajnaltól késő délelőttig gyúrták közös erővel a sok egyforma hógolyót. Ám ebéd előtt jött a hír: „betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet”, így a faluba se ki, se be. Ezek után senkinek nem volt már kedve a csatához. Polgármester néne azonban, hogy ne vesszen kárba a sok szép hógolyó, tapasztott belőlük egy óriási hópelyhet. Olyan jól sikerült, hogy rögtön nevezték is a rekordok könyvébe.
December 13.
Luca napján Bibe Csibe állt be Advent-falvi lakónak. Mikor megtudta, hogy új barátai nem tudnak kotyolni, azonnal elkezdte okításukat. Ebédre már mindenkinek nagyon jól ment a kotyoló. S, hogy ne vesszen kárba a frissen szerzett tudás – tyúkos gazda nem lévén köztük – az itthon telelő madaraknak kotyoltak. Végeredménybe nekik is kell a tojás, és ki ne szeretné a madárcsicsergést?
Eddig nem számoltam be róla, mert mindenki reménykedett, hogy csak múló rosszkedv, de sajnos nem az. Hóember egyre mélyebbre süllyed a bánatban.
December 14.
Kérem tisztelettel itt titok nem marad rejtve! Kiderült, hogy Hóember miért lógatja az orrát, amikor azt hiszi senki sem látja! De ez már a múlté, s örömmel jelentem, hogy részem van a bánat felhők szétkergetésében.
Az Advent-felvára való beköltözése előtti hetekben meglátott egy gyönyörű hóhölgyet. Napokig csak távolról figyelte, de nem mert a közelébe se menni, pláne nem megszólítani. Csak a nevét derítette ki: Hó Borbála, barátainak csak Hóbori.
Hóbori is észrevette Hóembert és várt és várt…, majd egy reggel eltűnt Hóember. Az Advent-falvi Krónikából értesült róla, hogy hova is tűnt.
Felháborodása, hogy hogyan lehet valaki ilyen ügyefogyott, hozta Advent-falvára. Először jól be akart olvasni Hóembernek, majd távozni. Szerencsére azonban mérge hamar elszállt, és nem volt nehéz maradásra bírni.
Merész Erdész holnap költözik végre! Bár van az a mondás: biztos az, ami elmúlt…
December 15.
Írhatnám, hogy én megmondtam… de e sorok írója kezdi azt hinni Merész Erdész nem is létezik. Ma is mást küldött maga helyett. Egy feldíszített karácsonyfát. Vagy talán így akarja lekenyerezni a többieket? Reméljük hamarosan kiderül.
December 16.
El sem hiszem! A bal karom végig kék, zöld foltos, annyit csipkedtem, hogy ébren vagyok e. Merész Erdész megérkezett! S nem kis büszkeségemre, ebben is részem volt, hisz a bátorságot Hóember és Hóbori története adta neki.
Merész Erdész a Hölgy titkos csodálója. Illetve már csak volt, mert amint megérkezett (még csak nem is köszönt) és mindent bevallott, s így már nem is titkos.
Kezdetben alig várta a találkozást, de amikor kirobbant az Orr ügy, elmúlt minden bátorsága. Hogy miért? Mert neki valóban nincs orra. S attól tartott a Hölgy ezt gúnyolódásnak venné, esetleg rá se tudna nézni.
Szerencsére ez nem így történt. Minden jó, ha a vége jó!
December 17.
Csodálatos, csalogató illatokra ébredt az egész falu. Nyomban elindult mindenki az orra után (már akinek van, akinek nincs az vezették). Fahéj Anyóra találtak, akit nagy sütés-főzésben találtak. Rögtön a szívükbe zárták, mert nemcsak csodás konyhaművész, hanem a szíve is aranyból van. A lányok vele is maradtak, hogy megtanuljanak mézeskalács szívet sütni.
December 18.
Kissé fagyosan indult a reggel, és ennek oka nem az volt, hogy odakint fogcsikorgató hideg volt, hiszen a cserépkályhákban barátságosan ropogott a tűz. Hanem az, hogy következő lakó nem más, mint Sötét lelkű fényképész, akiről kiderült, hogy nem is sötét lelkű, és nem is fényképész. Ezért rossz hátteret választott, és a fényeket is rosszul állította be. Így történt, hogy az orr nem látszik a képen.
Felmerülhet a Kedves Olvasóban, hogy miért adta ki magát fényképészek. Erre is válaszolt. Mivel félt a többiektől, a kamera mögüli biztonságból akart először megismerkedni mindenkivel.
Furcsának furcsa, de legalább nem sötét lelkű.
