A tavalyi tapasztalatok alapján nem volt kedvem összefogni az ajándékozást, így házon belül készültünk. Nem is volt akadékoskodás, megosztottuk a teendőket: Én apró ajándékot horgolok, Zs. pedig kísérőt készít hozzá. A szokottól eltérően napokkal előbb kész voltam, Zs. meg a szokásos módon simán elfelejtette... Már érik, hogy egyszer pácban hagyom, de nem ma, mert még valamelyik gyerek elcsúszott volna a könnypocsolyájában (bár most, hogy leírva látom ugrik be, hogy a bemutató része volt a pocsolyaugrás, szóval...).
Egy pár Annás nagyis bögre alátétet készítettem. A csomagolás feladta a leckét, mert mibe tegyem? Nem akartam az utolsó pillanatra hagyni, hogy vegyek egy tasakot (na meg csak ezért nem is akartam bemenni a városba). Így addig méláztam, míg elbíztam magam, hogy majd én hajtogatok. Egész jó lett, nem akartam elrontani a fülecske lyukasztással, így jött a jó öreg facsipesz. A szíves vonalat továbbvíve ragasztottam rá egy szív alakú famatricát és kész is volt. Egy üres névjegypapírt hozzátűztem, erre írta rá Zs., hogy kitől van (nem mintha nem jönne rá T. néni abból, hogy horgolt, mert majd mindig horgolok, amíg Zs. balettozik :D).
Zs. pedig ezt a lapot készítette, amit végül átminősített asztali dísznek. Szerintem jó ötlet volt tőle (azért nyilatkozom róla ilyen tömören, mert nincs engedélyem, ugyanis ő is írni akar róla).
A bemutató idén is nagyon jól sikerült, a lányok ügyesek voltak, és egy kis asztalka is megtelt finomságokkal., hogy pótolják a kalóriákat.
Ami nem fér a fejembe, hogy a tavaly már megénekelt anyuka, annak ellenére, hogy egy éve volt gyakorolni, még mindig nem tud egy tisztes, strapabíró kontyot összehozni? Sőt, mintha még romlott is volna a helyzet... Biztos azzal vigasztalja magát, hogy legalább a balettos ruhájukban volt előrelépés. ;o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése