A lustaság és feledékenység szerepel a rossz tulajdonságaim között. Szeretem magam azzal áltatni, hogy a jók között meg szerepel az aktív lelkiismeret.
A rendszeres tevékenységek, a lustaságból és feledékenységből kifolyólag nem az erősségeim. A lelkiismeretem viszont nem engedi, ha elkezdek valami fontosat, ne csináljam végig.
Mint például a madáretetést. Amikor utána olvastam a témának, 2 dolog maradt meg bennem leginkább. 1. az emberek elveszik az életterüket a madaraknak, így cserébe illene etetni őket. 2. ha elkezdem, nem szabad abbahagyni.
Törhettem a fejem, hogy lustául és feledékenyül, hogy lehetne megoldani (értsd: ne kelljen folyton azon izgulni, hogy mikor feledkezem meg róla).
Így ültettünk napraforgókat, amolyan önkiszolgálós étteremként, amely egészen tavaszig kitartott, tehát szépen bevált, ráadásként egész télen át figyelhettük a madarakat.
Miért jövök ezzel elő nyáron?
Mert a napraforgó szemeket csipegető, potyogtató madaraknak köszönhetően idén tavasszal még csak ültetni se kellett a napraforgót. Kétméteres napraforgó erdő termett az udvaron, jó kis játszóteret biztosítva.
Itt az egyik kedvencem, „A szégyellős”:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése