Nagyon ártalmas irányzatnak tartom, hogy legyen a nyár a gyerekeké, még véletlenül se foglalkozzanak semmivel, ami tanulásra emlékeztet, pihenjenek, azt tesz jót. Hát a túrót! Most komolyan, majd 10 hónapig kínlódnak, hogy a fejükbe menjenek dolgok, majd mindezt hagynátok parlagon heverni? Mit parlagon heverni, elpárologni?
Persze vannak tantárgyak, amiket tényleg nem érdemes elővenni, mert nem épül rá semmi a következő évben, sőt annyira nem, hogy jó pár dolog eddig minden évben előjött és megtanította a "könyv" újra és újra. Na ezzel tényleg kár időt tölteni.
Ugyanakkor ott van a matematika... Erre szokták azt mondani, jah, matek tanár, ez a vesszőparipája. Ha nem lennék az, akkor is ez lenne az egyik, de így sokkal inkább tisztában vagyok a dolgokkal. Tessék előre gondolni. Például ott van a százas számkörben a 4 alapművelet. Tudjátok milyen sok felsősnek okoz ez gondot? Hogy a szorzótábla sincs meg sokaknál? Higyjétek el, sok teljesen felesleges dolgot tanítanak általánosban is matematikából, de ezek pont nem azok.
Úgy hetedik magasságában szokott bejönni a számológép mint lehetőség a tanárok részéről, de sok helyen csak középiskolában. Tudjátok hány gyerek sokkal jobb lenne matekból, ha oda tudna rendesen figyelni órán, nem akadna el azon, hogy 14-7, 27:9, ... Ha már itt lemarad, akkor gondolhatjátok az oszthatósági szabályok el sem jutnak az agyáig, mert minek strapálja magát nagy számokkal, amikor tudja magáról, hogy még 100-as számkörben is elakad. Pedig, hogy példánál maradjak, az oszthatósági szabályok pofonegyszerűek, és egy teljes félévet ki lehet húzni velük pl hetedikben, egész jó jeggyel, na meg a második osztályos szorzó/bennfoglalótáblával.
Aki jól számol, annak sem árt a szintentartás, aki meg rosszul, fel kell jönnie, mert következő iskolaévben már nincs ideje a tanárnak megtanítani azt, amire a 2. osztály jó része elment.
Szóval akit sikerült meggyőznöm, nézzen a gyerek körmére és minden nap vasaljon be 4 alapműveletet rajta, írásban. Meg nézzen ide vissza, mert igyekszem sok játékos feladattal jönni nyáron, hogy ne csak az alapműveleteket tegyük rutinná, hanem az agyat se hagyjuk berozsdásodni sőt, most hozzuk csak formába!
ui.: a másik vesszőparipám a nyelvtanulás lesz.
én is így gondolom, pedig nem vagyok matek tanár :)
VálaszTörlésÉn se azért gondolom, hogy azért kell, csak ezt szokott rá lenni a reakció. :)
TörlésBár megvallom gyerekként mindig elhatároztam ezt magammal szemben is, de hamar elpárolgott a lelkesedésem. Úgy tűnik a gyerekemhez szigorúbb vagyok, mint magamhoz. ;o)