Arról már többször írtam, hogy mennyire fontosnak tartom, hogy a szülő is tanuljon mindig új dolgokat. Egyrészt színesedik a személyisége, másrész, ami még fontosabb, ez jó példa lehet a gyerekek előtt. Látja, hogy anyu/apu is "küzd" vele és ez teljesen normális. A szülőnek, mert azért jó, mert jobban átérzi a gyereke helyzetét.
Biztos nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy ez miért nem megy neki, hogy ez borzasztó egyszerű (ja, hisz mi már adott dolgot, akár évtizedek óta gyakoroljuk)! Ennél a résznél szoktuk mi szülők elveszteni a türelmünket. Könnyebb megőrizni, ha friss élményünk van a saját kezdeti ügyetlenségünkről új területeken.
Nekem most ez a kötés. Kezdetnek egy Reversi táblát álmodtam meg, mert nem vagyok túl nagyratörő. ;o)
Most feltehetném a mentegetőzős lemezt, hogy jaj lényegében első munka és van benne hiba, de nem így érzem. Teljesen elégedett vagyok, ami persze nem egyenlő azzal, hogy nem szeretnék tovább fejlődni.
Nem mellesleg azt hittem ezzel a mintával feltaláltam a spanyol viaszt, erre amint kész lettem egy csoportban szembe jött velem egy ehhez nagyon hasonló takaró. Először csalódott voltam, aztán meghallottam a józan eszem hangját, hogymégis mit gondolsz, alapfokon mi mindent lehet kihozni a sima és a lustakötésől?
Azért megosztom veletek a "csudamintámat", hátha egy kezdőnek, mint én, jól jön. :)
Catania fonal
2,5-es tű
74 szem (ebből 1-1 szélszem)
1.-8. sor: lusta kötés, vagyis mind a 8 sorban sima szemeket kötünk.
9. sor: sima(, mint minden páratlan sor)
10. sor: szélszem, 5 sima, [6 fordított, 2 sima] ism 7-szer, 6 fordított, 5 sima, szélszem
A 9-10. sorokat ismételjük még 3-szor. akkor leszünk a 16. sor végén.
17-20. sor: lustakötés, azaz oda-vissza simát kötünk.
21-28. sor: a 9. és a 10. sorokat ismételjük.
29-32. sor: lustakötés, azaz sima oda-vissza.
...
Amikor kész a 8x8-as mező, akkor a végére 8 sort kötöttem lustakötéssel és leláncoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése