A padlásunkra verebek és
feketerigók hada vette be magát. Ami állítólag jó, mert van olyan kártevő, amit
csak a veréb pusztít (a szomszéd bácsi ezt pontosabban fejtette ki, nekem csak
ennyi maradt meg :)). Amikor tavasszal kiléptünk a veréb mamák és papák riadtan
szálltak tova. Mára már megszoktak minket, nem zavarja őket különösebben az
ajtónyitás. Már csak azt várom mikor szerencséltet az egyik nyakon, mert a
lépcsőt, amióta előre is beköltöztek folyton takarítani kell…
Tegnap, ahogy kiléptem a rég nem
hallott riadt elröppenést produkálta az egyik, majd a szemközti maradék
farakáson landolt. A „földet érés” miatt azt hittem egy, a macskánk által
kezelésbe vett verebek közül. De nem. Ez lehetett az első próba útja. Úgy
megdöbbent kezdeti sikerén, hogy percekig nem mozdult. Majd ugyanezen sikeren
felbuzdulva körberepülte az udvart, némi szökdécseléssel meg-megszakítva. Éljen a nap egyik hőse!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése